Nyereg, az Itató

A Városliget tölgyei és fűzfái között megbújó kultúrbisztróban több mint 800 négyzetméter áll rendelkezésre a hangulatos szabadtéri időtöltéshez kora tavasztól késő őszig. Érkezz gyalog, futva, bringával vagy akár lóháton, a Nyereg kapui nyitva állnak előtted.

Lombok között, felhők alatt

A Nyereghez tartozó épület századokon átívelő, hosszú utat járt be, a Városliget legrégebbi épületeként maga az élő történelem. Kulturális örökségünk egykor az Artézi fürdő melléképületeként funkcionált, majd a főváros első nyaralószállójaként adott pihenőhelyet a messziről érkezett utazóknak, később pedig a csendőrség egyik lovas őrse állomásozott falai között. Utóbbiról mesél nekünk ma a 21. századi találkozóhely elnevezése, a Nyereg is.

Mindennap (a) Nyeregben

Amikor a Nyereg ötlete megszületett a fejünkben, egy olyan lounge jellegű helyet szerettünk volna létrehozni, amelyet minden korosztály, gyerekek, felnőttek és örökifjak is magukénak érezhetnek. A hétközben este tízig, hétvégén viszont éjfélig is nyitva tartó Nyeregben az estéken a fiataloknak, míg a nappali órákban a családosoknak igyekeztünk kedvére tenni a programok összeállítása során.

Napközben számos kulturális rendezvénynek, elgondolkodtató, olykor lélekemelő színpadi beszélgetéseknek, valamint társadalmi, környezeti összefogást szorgalmazó és közösségépítő programoknak ad teret a Nyereg.

Csütörtökön akusztikus élő zenével, tehetséges utcazenészekkel várunk, míg pénteken a naplementével érkezik meg a lemezlovas és az első dallamok, hogy megadják a tökéletes zenei aláfestést egy bormámoros, meleg estéhez a Városligeti-tó partján. Szombaton a dinamikusabb, világzenével tűzdelt ritmusok varázsolnak életet a ligetbe, és igazi virtussal töltik meg az éjszakákat.

Vasárnap az apróságokról szól minden: játszósarok, gyerekprogramok, játékos koncertek várják a családokat, érkezzenek akár csak ebédre vagy egész napra. A családbarát jelleg nem pusztán a hét egyetlen napjára szorítkozik – a liget, a természet és a Nyereg páratlan kombinációja mindennap tökéletes szabadtéri program kisebbek, nagyobbak számára egyaránt.

Az élet hatlábon az igazi

A kétlábúak mellett mindig szeretettel látjuk négylábú vendégeinket is. 2015-ben megszavaztátok nekünk az Év Kutyabarát Helye pályázat különdíját, és továbbra is arra bátorítunk mindenkit, hogy ha a Városliget felé veszi az irányt, ne hagyja otthon kis társát – a Nyeregben minden megvan, amiért egy kutyaszív doboghat.

   

Éhes csikó abrakkal álmodik

Igazán kikapcsolódni csak teli hassal lehet! Konyhánkat a gyorsan elkészíthető, ám annál ízletesebb fogások bűvöletében rendeztük be: hamburgerekkel, szendvicsekkel, grill ételekkel és palacsintákkal töltjük meg a korgó gyomrokat ebéd- és vacsoraidőben, míg a korai órákban reggelivel várjuk az ébredező várost. Itatóink is mindig tele vannak: hatalmas limonádé-, tea- és sörválaszték áll a város megszomjazott vándorainak rendelkezésére.

Persze olyan is van, amikor nem mi főzünk, hanem ti! Főzőversenyekkel, nagy közös bográcsolásokkal, grillezésekkel és egyéb gasztronómiai programokkal várunk a szabad ég alatt mindenkit, aki imád a konyhában lenni. (És nem csak a sajátjában!)

Várunk szeretettel téged is a Nyereg – Az Itatóba, mely egyszerre mesél múltról és jelenről! Ha akarod, hangulatos kultúrbisztró, ha akarod, családbarát kerthelyiség, és ha úgy van, nem csak megitat, hanem meg is etet! Nyeregbe!

Hétfő-vasárnap: 11:00-22:00

Cím: Budapest, XIV. ker., Városliget krt. 2. – A Városligeti tó partján
Telefon: +36 30 351 5217
E-mail: [email protected]
Facebook

http://nyeregitato.hu

További ajánlataink
Hozzászólások
Töltés...