Saját KB bal
Saját KB jobb

Tippek, amivel segíthetsz kutyádnak kilábalni a depresszióból

Nemrég azt a témát jártuk körbe, hogy mi okozhat kutyáknál depressziót, most nézzük meg, hogyan segíthetünk nekik kilábalni belőle.

A depresszióról szóló előző cikkünkben pár nappal ezelőtt körbejártuk, hogy mik azok az élethelyzetek, események, melyek egy kutyánál hangulatingadozást, megváltozott viselkedést, levertséget okozhat. Nagyon fontos még egyszer hangsúlyozni, hogy a felsorolt tünetek jelentkezésekor első sorban állatorvos segítségével ki kell zárni a fizikai betegség lehetőségét, majd ezután kell végiggondolni, hogy ha nem szervi baj, fájdalom okozza a tüneteket, akkor milyen közelmúltbeli esemény hatott ilyen súlyosan kutyánk lelkére.

Ha sikerült megtalálnod az okot, akkor elkezdheted a kis terápiátokat és segíthetsz kutyádnak kijönni ebből a helyzetből, hiszen ez számára is nagyon megterhelő. Az alábbi kis lista segítséget nyújthat abban, hogyan is kezdj hozzá.

1. Napi rutin következetes betartása

A kutyák akkor érzik magukat a legjobban, ha tudják, hogy mire számíthatnak egyik napról a másikra. Számukra nagyon fontos a rutin, a megszokott dolgok ismétlődése, minden ezzel kapcsolatos változás bizonytalanságot okoz és kibillentheti az egyensúlyukat. Próbáld meg a lehető legkövetkezetesebben tartani az etetés, séta, játék idejét és hosszát. Fektess nagyobb hangsúlyt a testmozgásra, a hosszabb sétákra és hagyd szabadon szaglászni amennyi ideig csak jólesik neki. A testmozgás az embereknél is kedély javító hatású, ez a kutyáknál ugyanígy működik.

2. Változatlan étrend egy kis csavarral

Fontos, hogy ne egy ilyen időszakban válts tápot, vagy térj át valamilyen diétára. Az étkezések idejét és mennyiségét ne változtasd, de ha úgy látod, hogy a kutyádnak nincs túl jó étvágya, vagy nem okoz neki örömet az étel, akkor kicsit felturbózhatod a megszokott menüt. Tegyél rá egy kis húst, zöldséget, vagy bármit amiről tudod, hogy szereti. Én például biztosan sütőtököt tennék a kutyám tápjára ilyen esetben, mert tudom, hogy azért odavan. Te tudod a legjobban, mire „indul be” a kutyád leginkább, de arra vigyázz, hogy egészségtelen falatokkal ne terheld a szervezetét, ha nem muszáj.

3. Természetes kedélyjavítók

Ha szükséges segítségül hívhatod a természet erejét is, hiszen számtalan gyógynövény alapú kedélyjavító van már forgalomban kutyák részére is. A macskagyökér, citromfű, csudfű vagy csucsóka oldják a stresszt és a szorongást. Mielőtt azonban elkezdesz otthon gyógyfőzetet kutyulni, inkább válaszd az állatorvosok által összeállított készítményeket, az általuk javallott adagolás szerint. Így nem hibázhatsz.

4. Ne jutalmazd a depresszív viselkedését!

Nagyon könnyen belesétálhatunk abba a csapdába, hogy a  rosszkedvű kutyát jutalomfalattal és egyéb finomságokkal tömjük, vagyis jutalmazzuk az adott viselkedést. Ez sajnos nemhogy segít, de a legtöbb esetben ront a helyzeten. Inkább adjunk neki feladatot, melynek elvégzését jutalmazhatjuk.

5. Adj neki időt!

A legtöbb esetben a kutyák depresszív viselkedése pár nap, vagy hét alatt elmúlik, segítsünk neki, de ne sürgessük és semmiképp ne legyünk ingerültek vagy stresszesek, ha nem látunk azonnali javulást. Ezt a kutyák kiszagolják és visszatükrözik.

Ne feledd, egy felelős gazdi a fizikai szükségletek kielégítésén túl a kutya pszichés egészségére is figyel.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: healthypets.mercola.com

Fotó: pexels

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...