Kis kutyahám határozó – 2.

A cikk első részében a hagyományos hátulkapcsos és a húzásgátló hámokat mutattuk be, illetve összefoglaltuk a kutyahám választás alapvető szempontjait. Ezek a megfelelő méret, a megfelelő illeszkedés és kutyánk alkatához illetve a célhoz megfelelő fazon. A következőkben további hámtípusokról és alkalmazási lehetőségeikről lesz szó.

A két fenti kutyahám típus „szerelemgyereke” a mindkét funkciót ötvöző kétkapcsos hám. 

A tervezők indíttatása egyértelmű: az elől kapcsos hám általi kontrollt ötvözni a hátul kapcsos hám nyújtotta kényelemmel. Ez van, hogy sikerül, van, hogy nem. Mint az öszvérmegoldásokkal általában, a kétkapcsos hámmal is előfordulhat, hogy igazából egyik opciót sem tudja kifogástalanul, vagy nem illeszkedik tökéletesen. Itt is fontos, hogy próbáljuk fel és próbáljuk ki a hámot, illetve figyeljünk a pontos méretbeállításra. 

A kétkapcsos hám az energikusan húzó, erősebb kutyák esetében a tréning során alkalmazható egyszerre két pórázzal (vagy egy kétkarabineres pórázzal: tréning póráz). Ezzel a megoldással könnyen megtaníthatók azok a kutyák is a helyes pórázas sétára, akik erejük, energiájuk miatt nehezebben kontrollálhatók. A hám és a pórázok itt is csak eszközként használandók, nem helyettesítik, csak kiegészítik a tanulási folyamatot.

A biztonsági vagy más néven szövet-/puha hámok

A párnázott mellkas résszel rendelkező, többnyire dekoratív mintás kutyahám talán a legmegosztóbb a hámok között. Hányszor látjuk, ahogy a kutya szinte repül a flexi póráz végén. A puha hám szinte semmit sem tart, mindössze a kutya folyamatos előre húzása biztosítja, hogy nem esik ki a hámból. Persze lehet ezzel „puhán” rángatni is, sőt fel is emelni a kutyát. Meg ugye csini mintákban is kapható. Természetesen, ebben az esetben sem maga a hám, hanem inkább az emberi nemtörődömség a probléma. Ahelyett, hogy megtanítanánk a kutyát sétálni, inkább olyan hámot adunk rá, amiben azért kap levegőt, miközben ezerrel húz. Ez persze se nem biztonságos, se nem követendő, de ezek a kutyák bármilyen eszközzel húznak, amíg valaki meg nem tanítja nekik, hogyan kell pórázon sétálni.

Ezek a puha hámok azoknak a kutyáknak remek megoldások egyébként, akiknek érzékeny, vékony a bőre. Az ő esetükben egy hagyományos szalag hám könnyen kidörzsölheti az érzékeny részeket, ami sebesedéshez, kellemetlen élményhez vezet. A puha hámok másik előnye, hogy kutya biztonsági övvel használhatóak. Megfelelő illeszkedés mellett pedig igazán kellemes séta élményt biztosítanak a kutyáknak. Bizonyos kutyafajták esetében pedig egyszerűen ezek a legkényelmesebb, legjobban illeszkedő modellek. Egy kicsit szélesebb mellkasú kutya esetében például érdemes több modellt is felpróbálni. Könnyen lehet, hogy a puha hámok között találjuk meg azt a darabot, ami felfekszik a mellkasra és szépen kisimul a háton is.

A szövet hámok között találhatunk például hűtőbetétes vagy éppen bélelt modelleket is, melyek hűtik vagy éppen melegen tartják kedvencünket.

A munkakutya hámok

Városban is sokan esküsznek az ismert magyar cég által gyártott, a munkakutyás sportból és kiképzésből ismert hám fazonra. Ennek a modellnek az előnye, hogy könnyen feladható a kutyára, illetve a speciális kialakítása miatt egy esetleges erőteljesebb rántás során is megfogja a kutyát. Ez a típusú hám is alapvetően háti gyűrűvel kapcsolható a pórázhoz. Mint minden modell esetében, itt is kiemelten fontos a megfelelő méret kiválasztása, illetve a pántok pontos beállítása. Enélkül a hám sajnos elcsúszik, és hiába a gondos tervezés, rossz helyen fog nyomást kifejteni a kutyára. A fazon és a méret kiválasztásához és a megfelelő beállításhoz kérjünk bátran segítséget.

Sport kutyahám

Ahogy fentebb is említettük, nem létezik univerzális sport kutyahám. Ami jó szánhúzáshoz vagy futáshoz vagy canicross-hoz vagy őrző-védőhöz, az nem feltétlenül jó más sporthoz. A megfelelő, valóban az adott sport követelményeinek eleget tevő kutyahám kiválasztása mellett ebben az esetben talán még fontosabb a jó méret és a kifogástalan illeszkedés. Olyan ez, mint a megfelelő futócipő. Ha megterhelő, nagy igénybevételt jelentő sportokhoz használunk egy hámot, akkor éppen emiatt fontos, hogy az ne rosszul vagy rossz helyen okozzon terhelést. Ami séta közben esetleg belefér, az nem fér bele erőteljesebb mozgás során, amikor a kutyára (rosszul) ható erők hatása fokozódik. Ahogy mi magunk is megvesszük a megfelelő sportruházatot, cipőt, kutyánk számára is körültekintően, lehetőleg az adott sportra specializálódott márkák kínálatából válasszunk felszerelést.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://pawsafe.com/blogs/harnesses/5-types-of-dog-harnesses-and-their-differences; Képek: Fotó: Jonathan Petersson: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/mezo-kert-allat-kutya-619866/; Fotó: Jonathan Petersson: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/fa-allat-kivul-hazi-kedvenc-619872/;

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...