Saját KB bal
Saját KB jobb

Mi az a tanult tehetetlenség?

A különböző erőszakon és dominancián alapuló kutyakiképzési módszerek tudományos kritikája ma már szélesebb körben is egyre elfogadottabbá válik. Ennek egyik folyománya, hogy olyan “új” kifejezésekkel találkozhatunk, mint például a tanult tehetetlenség (learned helplessness). A szavak mellett azonban gyakran homályba borul maga a fogalom, és sokan csak felszínesen ismerik meg és használják. Holott, a pontos értelmezéshez – és ezáltal a helyes alkalmazáshoz – elengedhetetlen, hogy mélységében is megértük, miről van szó.

A tanult tehetetlenség fogalmát gyakran használják, ha a dominancián vagy erőszakon alapuló kiképzés kerül szóba. Tulajdonképpen ez a fogalom világít rá talán legélesebben a dominancia-elvű tanítás visszásságára. A módszer elméleti hátterének alapja, a dominancia elve, gyakorlatilag arra bátorítja a gazdikat, hogy a kutyájukra ráerőltessék, bármi áron az akaratukat. Az elmélet feltételezi, hogy a kutyák szándékosan ellenszegülnek, a saját dominanciájukat akarják erősíteni az ember akaratával szemben.

Szerencsére, tudományosan is bizonyították már, hogy a kutyák inkább együttműködni szeretnek az emberrel, és ha valamit “nem akarnak csinálni” vagy “csak azért sem hajlandóak megtenni”, annak nem a domináns személyiségük áll a hátterében. Az erőltetésnek és a gyakran erőszakos módszereknek köszönhetően azonban látszólag valóban “engedelmes” viselkedés érhető el.

Ennek hátterében a tanult tehetetlenség áll.

Maga a fogalom Martin E. P. Saligman pszichológus nevéhez fűződik, aki az 1960-70-es években a Pennsylvaniai Egyetemen végzett kísérletei során figyelte meg (és előszeretettel váltotta ki) a jelenséget. A kísérletben egyfajta felfüggesztett hámba szíjazott kutyákat, akiknek a fejét egy keretben rögzítették, így nem tudnak semmilyen módon sem menekülni az őket érő hatások elől.

A kontrollcsoportban lévő kutyákat is ugyanolyan hatásoknak tették ki, de ők elmenekülhettek.

És el is menekültek, ugyanis a hatások között akár több percen át tartó folyamatos, fájdalmas elektrosokkolás, hangos hanghatások és egyéb rettenetesen fájdalmas dolgok szerepeltek, melyekből a kontrollcsoport alanyai vadul menekültek, míg a leszíjazott kutyák számára nem volt menekülési lehetőség. Ők egy darabig próbálkoztak kétségbeesetten kijutni a helyzetből, de többszöri sikertelen próbálkozás után feladták.*

Később mindkét csoport tagjait olyan kísérleti helyzetbe helyezték, amelyben elektrosokkot kaptak, de könnyen kimenekülhettek. A kontrollcsoport tagjai (akik előzőleg is menekülhettek) gond nélkül kijutottak, míg (az előzőekben leszíjazott) társaik meg sem próbáltak menekülni, csak ültek és tűrték a fájdalmat – látszólag engedelmesen. A kutyák akkor sem mozdultak ki a fájdalmas helyzetből, ha a kísérletet végző kutatók jutalommal csalogatták őket, vagy ők maguk akarták kiemelni őket a helyzetből.

Emlékeztet valamire?

A kutyák megtanulták, hogy semmi értelme ellenállni, hiszen nem menekülhetnek. Megadják magukat és bezárkóznak. Már nem bíznak az emberben.

Az erőszakos “kiképzési módszerek”, melyek büntetésre épülnek, éppen ezzel a veszéllyel fenyegetnek. A folyamatos, elkerülhetetlen (“következetes”) büntetéssel elérhető a tanult tehetetlenség. Mivel a kutya feladta a kontrollt az élete felett, ezért látszólag azt teszi, amit szeretnénk tőle.

Ahelyett, hogy a kutyánknak megtanítanánk, mit tegyen, büntetjük azért, amit tesz, vagy ráerőltetjük az akaratunkat. Holott lehet, hogy csak nem érti, mit várunk tőle, mi pedig nem vesszük észre a jelzéseit. Esetleg nem bízik bennünk, nem olyan erős a kapcsolatunk, hogy követni akarjon minket. Büntetés helyett azonban nézzünk inkább a probléma mélyére, és akár szakértő tréner bevonásával, az alapoktól kezdjük orvosolni a “problémát”.


*Már a kísérleti jegyzőkönyv olvasása is mélyen megrázó élmény. A szenvedés, amelyen ezek a kutyák keresztülmentek embertelen. Sajnos a tanult tehetetlenséget a mai napig alkalmazzák állatkísérletekben, elsősorban antidepresszáns gyógyszerek fejlesztésében. A tanult tehetetlenségbe kínzott kísérleti állatokat például mély vízbe teszik, és azt vizsgálják, hogy a kedélyjavító gyógyszerek hatására felélénkül-e bennük a menekülés vágya. Angolul “despair test”-nek, azaz kétségbeesettség tesztnek nevezik a vizsgálatot.

Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: Seligman and Maier (1967); Wikipedia; Kép: Photo by Ylanite Koppens from Pexels;
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...