Saját KB bal
Saját KB jobb

Alapvető alaposság a kullancsok elleni védekezésben

Az éghajlatváltozás hatásai miatt hazánkban már évek óta nem beszélhetünk kifejezetten „kullancs-szezonról. Talán a régi beidegződések, talán a jó idő beköszönte miatt, a tavasz kezdetével kezdünk kiemelt figyelmet fordítani a kullancsok elleni védekezés témakörére. Nagyon helyesen, ugyanis alapvető feladatunk, hogy gazdiként a lehető legjobb védelmet biztosítsuk kedvencünk számára.

Szerencsére, manapság könnyebb dolgunk van, mint korábban, hiszen számos különböző készítmény és módszer közül választhatunk. Lássuk, milyen lehetőségeink vannak.

Amikor a kullancsok elleni védekezésről esik szó, alapvető, hogy az életmódunknak, személyiségünknek és kedvencünk szükségleteinek leginkább megfelelő megoldást keressünk. Más szempontok merülhetnek fel, ha sokat kirándulunk, járjuk az erdőt, mezőt, hiszen ilyenkor a kutyánk is jobban ki van téve a kullancsveszélynek.

Szintén fontos szempont, hogy van-e más háziállatunk. Ha cicánk is van, akkor az állatorvos segítségével olyan készítményt válasszunk, amely mellett a macskák is biztonságban lehetnek. A Foresto® nyakörv például cicák és kutyák számára is elérhető, így minden négylábú családtagunk kullancs és bolha elleni védelmét biztosíthatja.

Az alkalmazás gyakorisága is alapvető szempont lehet. Sokan inkább szavaznak a hosszabban ható megoldásokra, hiszen így nem kell havonta észben tartani a határidőt. A Foresto® gyógyszeres nyakörv hatása akár 8 hónapig is tarthat.

Mások a rövidebb hatóidejű megoldásokat preferálják. Nekik nyújthat kényelmes megoldást az Advantix® spot-on rácsepegtető oldat. Ennek további előnye, hogy a kullancsokon és a bolhákon kívül a szívférgességet terjesztő szúnyogok ellen is védelmet nyújthat.

Lényeges még, hogy a készítmények hatása nem azonnal alakul ki. Ezért nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a következő adag alkalmazását, hiszen így támadási felületet kínálunk a külső élősködőknek.

Az alkalmazás előtt olvassuk el a mellékelt tájékoztatót és tartsuk be a benne foglaltakat.

Az adatok megfelelnek a termék tulajdonságainak összefoglalójában (SPC) leírtaknak.


(X) Támogatott tartalom.
PM-HU-21-0107
Az Advantix, a Foresto, az Elanco és az átlós sáv védjegyek, melyek az Elanco vagy leányvállalatainak birtokában vannak.
Képek: Photo by Cristian Rojas from Pexels; Videó: Felelős Gazdik Hivatalos YouTube csatorna
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...