Saját KB bal
Saját KB jobb

Meglepte átmeneti befogadóját a gazdára talált eb, Winnie

Kate Howard hónapokkal ezelőtt lett átmeneti befogadója a Winnie nevű kiskutyának, aki azóta szerencsésen gazdisodott. A nő, bár beleszeretett az édes kölyökbe, nem tarthatta meg, mert kutyája, Foxy nehezen viselte, hogy már nem ő az egyedüli négylábú a házban.

Amikor az adoptálásra váró kutyát vissza kellett adnia, a szíve szakadt meg, és nagyon drukkolt azért, hogy Winnie a legjobb gazdihoz kerüljön. A The Dodo számolt be róla, hogyan találkoztak újra, és ha valami, hát ez a mesébe illő kategória.

Winnie és gazdája véletlenül éppen azon a környéken sétáltak, ahol a nő lakik, és amikor a háza elé értek, a kutya lecövekelt. Howard a ház előtt volt, és egy ideig meglepve méregette az ismerősnek tűnő kutyát, de nem kellett sok idő, hogy rájöjjön: egykori kis védence üldögél vele szemben a fűben.

Nevén szólította a kutyát, és elmagyarázta a gazdájának, hogy tulajdonképpen ő az, akivel Winnie elsajátított néhány alapvető készséget, ami elengedhetetlen volt a szocializálódásához. Közben az is kiderült, hogy az új gazdi alig néhány háztömbnyire lakik tőle, és a legelső akart lenni, aki bejelentkezik a kutyáért, annyira elbűvölte a menhely által posztolt fotója. A közös pont, Winnie miatt megbeszélték, hogy ezentúl többet találkoznak, így Howard életének továbbra is részese lehet a hálás eb.

Utána, előtte videó: Foxynak nincs miért aggódnia!

Forrás: The Dodo
Kép és videó: Unplash, Twitter

Szerencsi Évi

(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...