Saját KB bal
Saját KB jobb

Rossz gazdi vagyok, ha a kutyám fél a tűzijátéktól?

Augusztus 20-a ismét elérkezett, este tízre vége lett a tűzijátéknak, az én kutyámat pedig már hajnal háromra sikerült kiimádkoznunk a fürdőszobai komód alól. Az egyik ismerősöm (hívjuk most Bélának) szerint mindez – mármint az, hogy a kutyám halálra rémül a dörgéstől, a tűzijátéktól, a lövésektől és a sportmotorok hangjától is – az én hibám, hiszen “csak az a kutya fél a vihartól, akinek a gazdája is fél tőle”.

Erre mélyen magamba néztem, hogy vajon van-e valami rejtett félelmem a vihartól, vagy a tűzijátéktól, de akárhogy kerestem semmilyen gyermekkori traumát, elnyomott emléket nem találtam. Ettől még mindig nem éreztem magam jobban – nem Béla az egyetlen ugyanis, aki szerint Tatyi félelméről én tehetek. Internetes fórumok szerint a kutyák azért félnek a durranásoktól, mert látják, hogy ezzel fel tudják magukra hívni a figyelmet, és a gazdik babusgatják, simogatják őket, megengedőbben viselkednek velük szemben. Vajon igazuk van?

Nem vagyok ugyan kutyakiképző és etológus sem, csak a saját kutyámból tudok kiindulni – és itt következzen egy rövid kitérő, hogy Ti is lássátok, milyen is Ő.

Körülbelül két éves volt Tatyi, akkor még kinti kutya. Nem különösebben hatódott meg a hidegtől, boldogan élt a fűtött pecójában a többiekkel. Egyszer – talán beteg volt, vagy ilyesmi – beengedtük a házba. Addig fel sem merült benne ez az opció, de utána már persze gyakran be akart jönni. Nézett nagy szemekkel, nyüszögött, sok mindent bevetett, hogy meghatódjunk. Egyszer télen elkezdett remegni. Persze, megijedtem, hogy szegényke, hogy fázik, és beengedtem. Aztán egy darabig nem akart bejönni, majd megint remegett – és megint beengedtem. Akkor esett le a tantusz, amikor áprilisban, 20 fokban is remegni kezdett. Rájöttem, hogy hülyére vett. Illetve: megtanított, hogy ha remeg, akkor beengedjem. Ezt a hosszú példát azért hoztam, hogy megértsétek őkelme logikáját.

Szóval, vihar van vagy tűzijáték és Tatyi fél. Kap finomságokat, babusgatást és még a kanapéra is feljöhet tévézni. Az előző példából kiindulva, miért nem tetteti a félelmet más helyzetekben, hogy ezzel előnyökhöz jusson?

Igen, próbáltuk a nyugicsomót. Van stressz mellénye is, white noise zene, relaxációs zene, hozzászoktató fóbia-kezelő DVD és még sok minden lapul otthon, amik biztosan szuperek másoknak, de nekünk sajnos nem segítettek. Persze megint magamban keresem a hibát, hogy nem voltam elég kitartó, már túl későn kezdtük, addigra belevésődött a félelem.

A félelem. Nemrég hallottam, hogy a profi agilityben a kutyák kiválasztásánál elsődleges szempont a jó idegrendszer. Egy profi versenyző kutyának tömegben, zajban, rengeteg másik kutya között is stabilan kell teljesíteni. A futamok ráadásul pisztolylövésre indulnak. Hiába ugrik tökéletesen egy kutya, érti rezdülésekből is a gazdája utasításait, ha a kezdőlövéstől fülét-farkát behúzva menekül! Ez azonban csak az első versenyen derül ki – addig elég hosszú út vezet, heti többszöri edzéssel, komoly táplálással, fizioterápiával és masszázzsal, arról nem is beszélve, hogy egy leendő agility bajnok kölyök ára a többezer eurós nagyságrendben mozog. Hogyan védik ki az esetleges fiaskót? Hogyan tudnak biztosak lenni abban, hogy a kutya nem szalad el majd az első pisztolylövésre? Természetesen a tenyésztés az egyik alap. Csak erős idegrendszerű, stabilan teljesítő, bajnok kutyáktól hoznak le almokat, ezen felül pedig a kölyköket már pár hetes koruktól figyelik, hogy biztosan nem mutatnak idegrendszeri gyengeséget, nem riadnak meg, kiegyensúlyozottak és elevenek.

Már pár hetes korban látszik, hogy egy kutya félni fog a startpisztolytól? Hogy lehetséges ez?

A hangoktól való félelem lehet szerzett és öröklött. A szerzett viselkedés tanulás eredménye, amelyben a gazdi és a környezet szerepe is fontos. A kutyák tanulnak a mi reakcióinkból, de egymástól is: ha egy kiskutya amúgy nem fél a vihartól, de a vele élő öreg kutyán látja, hogy fél, akkor eltanulhatja tőle ezt a viselkedést – pedig úgymond, nem is tudja mitől fél. Ha jól emlékszem, csimpánzoknál figyelték meg, hogy teljesen indokolatlanul is tesznek dolgokat, csak mert az öregek a csoportban úgy csinálják – és valószínűleg a kutyáknál sincs ez másképp. Tehát sok kutya megtanulja, hogy félni kell a vihartól, a tűzijátéktól és a robbanásoktól.

Az öröklött parázók esetében azonban nem erről van szó. Náluk a gazdi félelme, babusgató viselkedése és a környezet úgy általánosságban nem játszik szerepet a félelem kialakulásában. Magyarul, akármit teszel, a kutya meg fog ijedni a dörgéstől és a tűzijátéktól.

Természetesen, akár szerzett, akár öröklött a viselkedés, lehet kondicionálni, tanítani a kutyákat, hogy kevésbé legyen heves a reakció. Erre számos videó, módszer, leírás és egyéb hasznos dolog érhető el a neten, és ha legközelebb kölyökkutya kerül hozzám, akkor biztosan tudatosabban fogok állni a kérdéshez.

Szóval, mivel nem ismertem Tatyi felmenőit, ezért nem tudhatom, hogy ők is féltek-e a vihartól, és mivel ő az első kutyám, ezért lehet, hogy elkövettem pár hibát a nevelése során. Nem tud feküdni, pacsit adni és igen, fél a vihartól… de mentségemre legyen, hogy a legjobb képességeim szerint igyekeztem neki mindig mindent megadni. Tény, hogy ezek a képességek korlátozottak. Viszont nem hiszem, hogy emiatt rosszabb gazdi lennék, mint az, akinek a kutyája vígan elvan a legnagyobb tűzijáték közepette is. Minden kutya más, és minden gazdi más – és ha a Te kutyád is a komód alatt remegett kedd este, akkor üzenem, hogy lehet, hogy a Te hibád! És legközelebb majd máshogy csináljuk. De mindannyian követünk el hibákat, senki nem tökéletes, és amíg annyira szeretjük a kutyánkat, amennyire csak tudjuk, és felelősséggel gondoskodunk róla, addig ne érezd magad egy percig sem rossz gazdinak, ha nem minden tökéletes.

Részemről igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy Tatyi a lehető legnagyobb biztonságban érezze magát, és minél kevesebb alkalommal kelljen elszenvednie a durranások okozta rettegést. Szilveszterkor elvonulunk a világ végére, ahol sem petárda, se tűzijáték nem zavarja majd az éjszaka csendjét, de addig is, akármikor, amikor fél, számíthat rám.

Bujdosó-Szalay Adél
(Kutyabarát.hu)
Indexkép: pexels

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok