Részvét
A kutyánk sokunknak családtag. Szerencsés esetben évekig, évtizedekig együtt élünk, együtt változunk. Egy kutya élete az emberélethez képest rövid, mégis korszakokat élnek át velünk együtt, ami alatt rengeteg közös élmény ér minket, bejárunk egy közös utat, ami olyanná formál minket, amilyenekké nélkülük sosem válnánk.
Amikor valaki elveszíti szeretett kedvencét, az valódi gyász. Nem lehet és nem is érdemes méregetni – aki átéli, tudja, hogy éppen olyan mélyen sújt, mint amikor családtagot, barátot veszítünk el. Hiszen erről is van szó valójában. Teljesen természetes, hogy ha a környezetünkben valakit gyász ér, akkor szeretnénk mellette állni, segíteni, részvétünket nyilvánítani.
Egy kutya elvesztése esetén a részvétnyilvánítás éppoly fontos. Támogatásunk kifejezése segít a gyászolónak abban, hogy átélje a gyászát. Segít neki, hogy tudja, nincs egyedül. Bár vigaszt nem nyújthatunk, hozzánk fordulhat, megoszthatja velünk a gyász súlyát.
Sajnos egy szeretett állat elvesztése felett érzett gyász még nem minden közösségben, nem minden esetben talál elfogadásra. A haláleseteket egyébként is nehezen kezeli a társadalom, hiszen olyan fájdalmas dologról van szó, amelybe nem szívesen gondolunk bele, amiről inkább tudomást sem vennénk, és amiről nem szeretünk beszélni.
Pedig amikor gyászoló van a környezetünkben, akkor éppen ezt kell tennünk. A részvét, ahogy a szó is sugallja, részvételről szól. Részt veszünk a másik gyászában, fájdalmában osztozunk és ezzel magunk is átéljük azt. Igen, könnyebb szemet hunyni, elfordulni, elutasítani, letudni egy közhellyel, mint valóban „részt venni”.
Pedig nagyon fontos, hogy az, aki kutyáját gyászolja, megkapja tőlünk ugyanazt a részvétet, együttérzést, ami minden gyászolónak kijár. A gyász érzése, mértéke ugyanis független attól, hogy kit veszítettünk el. Maga a veszteség az, ami fáj, és aminek a feldolgozását a barátok, családtagok a részvétükkel, az együttérzésükkel és a figyelmükkel segíteni tudják.