Saját KB bal
Saját KB jobb

A legjobb kutyanevek jelentés szerint

Nomen est omen, vagyis nevében a sorsa. Ha hiszünk a nevek sorsot meghatározó szerepében, ha nem, nem árthat, ha utánanézünk, mit is jelent egy név, mielőtt még kedvencünknek adjuk. Az alábbiakban olyan neveket gyűjtöttünk össze, melyek egyértelműen pozitívak jelentés tekintetében. Szerencsét és békességet kifejező nevek, illetve kutyanevek igazi túlélő kutyusoknak.

Szerencsés

Talán már közhelyes, de a 101 kiskutyából ismert és azóta is népszerű Lucky angolul azt jelenti „szerencsés”. Népszerű még a Mázli is, ami szintén jó hangzású, frappáns név. A Benji, amely a héber eredetű Benjámin beceneve pedig azt jelenti: „a szerencse fia”. Lánynevek közül a Fortuna ugyan nem igazán elterjedt, pedig ez az olasz eredetű mitológiai név a szerencse istennőjének a neve. A férfinevek közül a germán eredetű Lotár „szerencsés harcost” jelent.

Békés, béke

Angelina Jolie örökbefogadott fia után szabadon: a Pax név latinul békét jelent. De nem kell a latinhoz nyúlni feltétlenül, hiszen a magyar Béke szó is igazán szép hangzású. A görög mitológiában Eiréné a béke istennője, ő egyébként Plutó anyja, innen a kutyás kötődés. Talán kevesen tudják, hogy a Frida név jelentése béke és védelem, míg a Szalóme (Salome, Szalómé) azt jelenti, Sion békéje. A fiús nevek közül az Axel, melyet gyakran összekevernek az Alex-szel, azt jelenti: a béke atyja.

Nevek túlélő kutyáknak

Sajnos nem minden kutya élete indul felhőtlenül, de szerencsére sok valódi túlélő kerül szerető családba. Ha új név adásán gondolkozunk, tükrözheti ezt a jelentés. Például a népszerű Lola jelentése erős nő, ami egy túlélőről mindenképpen elmondható. Hasonló jelentésű a Gitta név is, amely a Margit önállósult beceneve, míg a Valentina jelentése: erős, egészséges. Fiú fronton nem feledkezhetünk meg a kis túlélő, Harry Potterről. Ha Te is rajongó vagy, nézd meg a Harry Potter inspirálta kutyanevek válogatást is! A német eredetű nevek közül a Leonárd (vagy Leo) azt jelenti: erős, akár az oroszlán, míg a Gothárd jelentése: Isten segítségével túlélő.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%B3r%C3%A1k; https://gyerekszoba.hu/baba/ezekbol-a-nevekbol-valasszatok-ha-egy-igazi-tulelo-a-babatok/; Kép: Photo by Tuan Nguyen: https://www.pexels.com/photo/cream-toy-poodle-666870/;

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...