Saját KB bal
Saját KB jobb

DIY – Himalája kutya rágcsa házilag

A kutyák számára a rágcsálás remek kikapcsolódás, ráadásul a fogaiknak és a szájüreg egészségének is jót tesz. Általában nem is az a kérdés, hogy rágcsáljon-e a kutya, hanem az, hogy mit?! Vannak, akik a csontokra esküsznek, míg mások a szarvasagancsra, megint mások pedig a boltban kapható falatokra. Ezeknek mind-mind megvan az előnye és a hátránya, amelyekről már korábban írtunk itt és itt. A legújabb trend azonban az úgynevezett Himalája rágcsa, amelyet szerencsére otthon is elkészíthetünk.

Hogy mi is az a Himalája rágcsa? Mindjárt elmondjuk!

Az eredeti Himalája rágcsa Nepálból származik, ahol a 4 500 méteres tengerszint feletti magasságban lévő falvakban élők állítólag ezt adják kutyáiknak. A recept generációkon át öröklődött a nepáli közösségben, és mindössze négy összetevőt tartalmaz: jak és tehéntejet, lime levet és sót. Az ősi receptet egy amerikai cég fejlesztette tovább, és tette elérhetővé, mint természetes fogtisztító rágcsa alternatívát.

Biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan Európába is elér a Himalája őrület. Addig is, az újdonságokra nyitott gazdik otthon is elkészíthetik kedvenceiknek, bár – előre szólunk, hogy – nem ez lesz a leggyorsabb snack, amit valaha készítettél!

Lássuk a receptet!

Szükség lesz 4 liter sovány tejre – ez a 0,1%-os tej, amelyet nagyobb üzletekben lehet beszerezni. A zsíros tej nem jó, mert a zsír kicsapódik a készítés során és nem fog összeállni a rágcsa. Ennyi tejhez 120 ml limelére van szükség, amit helyettesíthetünk citromlével is. A savas folyadék indítja el a folyamatot, amely során a tejből sajt lesz, a hozzáadott egy teáskanál konyhasó pedig a folyadék eltávolításában játszik szerepet.

Gyakorlatilag sajtot fogunk készíteni, ráadásul igen száraz kemény sajtot. Elméletileg a recept működhet kecsketejjel vagy növényi tejjel is – ez utóbbi esetben oltóra van szükség.

A hevítés során a tej különválik savóra és túróra – ez utóbbit fogjuk használni. Szűrjük le a folyadékot, és a felfogott túrót tegyük egy sűrű szövésű pamut konyharuhába, vagy pamut textilpelenkába és mint egy batyut, akasszuk fel a mosogató csapjára, hogy a maradék nedvesség is kicsepeghessen. Alkalmasint nyomkodjuk át alaposan. Ez eltart egy darabig.

Vagy a videóban javasolt módon csomagoljuk a túrót a konyharuhába, és nyomkodjuk ki a nedvességet, majd helyezzünk rá valamilyen nehezéket, és úgy pihentessük, hogy minden folyadék kicsorogjon. Állítólag minél erősebben nyomkodjuk, annál keményebb lesz a sajt, de nem feltétlenül az erő számít, hanem az, hogy mennyire sikerül eltávolítani a vizet.

Mindegy melyik módszert – vagy ezek kombinációját – használjuk. A cél, hogy annyi nedvességet passzírozzunk ki, amennyit csak tudunk!

Ne sajnáljuk az időt, nyugodtan hagyjuk akár egy éjszakán át a “présben” a túrót, de legalább 6 órán át.

Így egy csinos, lapos száraz sajtunk lesz, amelyet a kutyánk méretének megfelelő darabokra kell vágnunk. Ezután jöhet a szárítás: 65°C-ra előmelegített sütőben szárítsuk a rágcsa csíkokat úgy 40 percig (mérettől függően), majd további egy-két napon át a szabad levegőn. Aszalógépben 12-18 óra alatt szárad ki megfelelően.

Már csak a teszt van hátra! Jó rágcsálást kívánunk!

Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: PawLeaks.com; Himalayan Chew; Rodney Habib YouTube csatornája. Kép: pexels.com: Photo by Adi Perets from Pexels.
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...