Új helyszínen startolt szeptember 18-án, szombaton a Hard Dog Race ide első magyarországi versenye. Az őszi szezon itthoni futamát egy csehországi és egy lengyelországi verseny előzte meg. A várakozás óriási volt, hiszen a megszokott tavaszi futamok a járványhelyzet miatt idén nem kerültek megrendezésre. Gazdik és kutyák is lelkesen és kíváncsian álltak rajthoz, hiszen minden Hard Dog Race verseny egy új pályát, új kihívásokat és új kalandokat rejt magában.

Az időjárás kimondottan kedvezett a futamnak, a szervezők pedig idén sem fukarkodtak sem a távval, sem az akadályok számával. A versenykiírás szerint a Hard Dog Race Base futamain a versenyzőknek egy 6 kilométeres pályát kell teljesíteniük, 16 épített- és terepakadállyal fűszerezve. A pálya egy kis extrát is kapott, hiszen végül 8,8 kilométert és 17 akadályt kellett teljesíteniük az indulóknak. Vácduka csodálatos természeti környezetében a versenyzők izgalmas akadályokon át futottak a célig, többek között gumidzsungel, ugráló folyosó, erdei kúszó folyosó, gumikúszó de  víz- és táphordás is nehezítette a távot. A HDR szabályai szerint a kutyát tilos bármelyik akadályba belekényszeríteni, ha a kutya nem tudja, vagy nem akarja teljesíteni a feladatot, a gazdi kiválthatja azt akadálytól függően 30-70 guggolással. Az akadályoknál pályabírók felügyelték a szabályos és biztonságos versenyzést.

Hat láb, két szív, egy büszkeség

A HDR egyik fő hitvallása és célja, hogy a közös kihívás és feladat szorosabbra fűzze a kutya-gazdi kapcsolatot, hogy a párosok közösen egy felejthetetlen napot töltsenek el a versenyen és csodálatos emlékekkel térjenek haza. A versenyeken nincs szintidő, mindenki saját és kutyája tempójában teljesítheti a távot, a célban pedig nemcsak a gazdi, hanem a kutya nyakába is érem kerül. Hat láb, két szív, egy büszkeség – ez a Hard Dog Race.

Felkészül a Hard Dog Race Not Just Run

A következő kutyás futamra a tervek szerint már nem kell sokat várni, hiszen október 30-án a HDR jótékonysági Halloween futama, a Not Just Run kerül megrendezésre, szintén Vácdukán. Ezen a versenyen nem az akadályoké lesz a főszerep, azonban minden megtett méternek komoly tétje lesz. A nevezési díj egy részével a versenyzők ugyanis egy-egy jó ügyet, szervezetet vagy alapítványt támogatnak. Érdemes figyelni a Hard Dog Race közösségi oldalait, ugyanis a 2021-es HDR jótékonysági futam részleteit hamarosan közzé teszik a szervezők.

Gratulálunk a HDR Base 2021 dobogósainak és a futam minden versenyzőjének!

A Hard Dog Race Base 2021-as futamának eredményei:

Egyéni női:

1. helyezett: Bor-Szeifert Adrienn és Marvel kutyája (49:09)
2. helyezett: Szabó Veronika és kutyája, Elza (54:11)
3. helyezett: Soós Fanni és Yoda (54:37)

Egyéni férfi:

1. helyezett: Schwanner Norbert és Mangó kutya (46:49)
2. helyezett: Kocsis Dávid, Lupo kutyájával (47:29)
3. helyezett: Szentpéteri András és Vasco Nero di Perlanera Zazu kutyája (48:43 )

Csapat:

1. helyezett: Ürömi Duhajdombi Állatotthon – Versenycsapata (2:16:17)
2. helyezett: Kutyás kutyálkodók (2:27:02)
3. helyezett: Apex Sports Team (2:27:31)

További információk: www.harddograce.hu

Fotók: Hard Dog Race

A Hard Dog Race idei szezonnyitó versenye előtt 4 nappal a kormány veszélyhelyzetet hirdetett hazánkban, mely szerint többek között betiltották az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását is. A Hard Dog Race futamot is érintette a döntés, egyértelművé vált, hogy a versenyt nem lehet megrendezni a tervek szerint. A döntést mindenki elfogadta és higgadtan, megértően kezelte. Azonban a szervezőket nem hagyta nyugodni az a csalódottság és szomorúság, melyet a verseny lefújása okozott a versenyzőknek.

A kutyás futók hónapok óta készültek a szezonnyitó rendezvényre és az akadályok nélküli pálya teljesítésére. Egy ilyen futóverseny óriási élmény egy gazdinak és kutyájának. Nemcsak a táv teljesítéséről szól, hanem a kutya-gazdi kapcsolatáról, egy fantasztikus közös napról és az együtt teljesített kihívásról: Hat láb, két szív, egy büszkeség – ez a Hard Dog Race. A szervezők ezért közösségi oldalukon meghirdették a „Szomorúság elűző kihívást” mely lényegében egy virtuális közös futásra hívja a versenyzőket:

„Nem vagyunk hajlandóak beletörődni, hogy nincs verseny így meghívunk Titeket egy közös VIRTUÁLIS versenyre! Ha fizikailag nem is, de legalább így együtt leszünk szombaton!

A Küldetés: 2020. március 14-én, szombaton 9:00-16:00 között menjetek el futni négylábú társaitokkal bárhova, ahova csak szeretnétek, csináljatok egy szelfit, illetve bármilyen futóapplikációval rajzoljátok meg a pályát!

Táv: minimum 6 km, junioroknak 2 km

Töltsétek fel az útvonalrajzot ide a poszt alá! FONTOS: a képeknek 03.14.-én este 20:00 óráig be kell futnia!

Kérünk Titeket, hogy szombaton futás közben, és természetesen a hétköznapokban is fokozottan ügyeljetek a szükséges óvintézkedések betartására!
Tudjuk, hogy kemény HDR versenyzők vagytok, de #fckcoronavirus és #hdrchallenge ide vagy oda, a járvány nem játék!”

 A kihívást teljesítők között értékes nyereményeket sorsolnak ki, valamint a legkreatívabb pályarajz beküldője külön díjazásban részesül. Az eseményt, a pályarajzokat, valamint a nyerteseket a Hard Dog Race Facebook oldalán lehet követni.

A fákat is elültették

A Hard Dog Race Not Just Run idei futamán részt vevő indulók nevezési díjuk egy részével a 10 millió fa szervezet munkáját támogatták. A verseny előtt egy nappal tervezett szimbolikus faültetést az elmaradt versenytől függetlenül ma megtartották Dunaújvárosban. Bőle Éva, a 10 millió fa dunaújvárosi csoportjának vezetője, Púza András a Hard Dog Race alapítója, valamint Orosz Csaba, Dunaújváros önkormányzati képviselője 3 fát ültettek el. Az esemény ezúttal nem csak a Not Just Run célját szimbolizálta, hanem azt is, hogy a veszélyhelyzettől függetlenül az életnek mennie kell tovább. Sokkal jobban kell vigyáznunk egymásra és magunkra, de nem állhatunk meg.

Forrás és képek: HDR

(Kutyabarát.hu)

• Teljesen elképesztő és emberfeletti teljesítménynek tűnik, hogy valaki lefusson 245 kilométert. Hogy jut el valaki idáig? Hogy lesz valakiből ultrafutó? Nem is akármilyen, hiszen többször megnyerted a Spartathlont.

L.SZ.: Nem voltam nagy sportoló és nem is szerettem nagyon sportolni, tulajdonképpen csak 16 éve futok, 2003-ban kezdtem. Az első fiam születése előtt kezdtem el már kicsit mozogni, kocogni, de ez hamar véget ért,  mert veszélyeztetett terhes lettem.  Amikor a második kisfiam 2 éves volt, akkor már nagyon hiányzott valamilyen mozgás, hiányzott az érzés, amit a teljesítmény ad.  Nagyjából ekkor kezdtem el  komolyabban futni, a versenyek pedig ehhez képest nagyon hamar jöttek.  Augusztusban kezdtem el az edzéseket, és október 23-án már az első félmaratonomat futottam. Ez hatalmas távolság volt akkor számomra és ma is úgy gondolom, hogy óriási dolog, ha valaki lefut egy félmaratont.

Nem szeretem a telet és tudtam, hogy nem fogok futni télen, ha nem találok ki magamnak egy célt tavaszra. Így jött az első maraton ötlete. Heti kb. 40 kilométert futottam télen, és ebből aztán tavasszal meglett az első maraton. Négy hétre rá futottam még egyet, aztán nem sokkal rá még egyet. Ekkor terhes lettem a harmadik kisfiammal, amíg 1 éves lett nem indultam hosszú távú versenyen. Az első hosszabb táv egy 12 órás verseny volt, ahol nekem 6 órát kellett futnom váltóban. Életemben először futottam 6 órát egyben, és életemben először álltam a dobogó tetején ilyen versenyen. Aztán jöttek a következő kihívások, válogatott lettem 100 kilométeren, és ez már egy óriási dolog volt számomra. Éreztem egyértelműen, hogy jól megy az ultrafutás.
2006-tól 2010-ig rövidebb ultra távokat futottam, 12 óra, 100 kilométer. 2009-ben futottam egy olyan 12 órát, ami már 120 kilométer felett volt, ekkor gondoltam azt, hogy megpróbálom a 24  órát. Így jutottam el az ultrákig. Még ebben az évben futottam egy 24 órát, egy Ultrabalatont és egy Spartathlont. Az első 24 óra óriási pofon volt.

• Volt edződ, aki felkészített ezekre a versenyekre, vagy mindent a saját bőrödön tapasztaltál és tanultál meg?

L. SZ.: Az első 24 órás versenyre már volt edzőm. De 7 évig mindent a saját káromon tanultam meg. Nem voltak még futós fórumok, online közösségek, nem tudtuk mit kell enni, inni, nem is tudtunk  utánaolvasni semminek. Teljesen más világ volt.

• A Spartathlon mennyire volt nagy cél?

L.SZ.: Úgy gondoltam akkor, hogy ez nekem nem fog menni, tulajdonképpen rábeszéltek, hogy induljak. Aztán rájöttem, hogy minden csak addig extrém, amíg te magad nem csinálod meg. Én egy teljesen hétköznapi ember vagyok, van munkám, családom, gyerekeim, ha én meg tudom csinálni, akkor ez annyira nem extrém teljesítmény.

• Jó, de azért mégsem tudja mindenki, vagy bárki megcsinálni.

L.SZ.: De, egyébként majdnem mindenki meg tudja csinálni! Csak irdatlan munkát kell beletenni. Hosszú évek alatt, heti 16-17 óra edzéssel igenis elérhető cél. 2011-ben megnyertem, ezután még kétszer nyertem és kétszer voltam harmadik. Akkor kezdtem extrémebb versenyek után nézni. 2017-ben pedig elindultam a Badwateren.

• A Badwater-t a világ legkeményebb futóversenyének tartják az extrém körülmények miatt. 217 km a táv és a hőmérséklet átlag 45 fok körül van. Készült egy film erről a versenyedről Halálvölgy címmel, amelyet miközben néztem többször is felmerült bennem két kérdés. Az egyik, hogyan lehet képes erre egy ember, a másik pedig hogy miért választja valaki ezt a poklot önként?

L.SZ.: Azért, mert meg tudod csinálni! Megmutatod magadnak, hogy képes vagy rá, hogy fel lehet rá készülni. Közben nyilván éreztem, hogy nem jövök ide vissza többet, de a végén az érzés, hogy megcsináltad, mindent megér. Az 50 kilogrammos testsúlyommal 75 liter folyadékot ittam meg a verseny alatt. Orvosként tudom, hogy ez milyen veszélyt jelent a szervezetre és nagyon oda kell figyelni erre. De kellenek ezek a célok. Hogy valamivel kelj és feküdj, hogy valamiért nap mint nap tegyél, mert ezek a megtett dolgok minden nap boldoggá tudnak tenni. Nem csak akkor, amikor lefutsz egy versenyt. Ez egy nagyon nagy élmény és sokat hozzátesz az élethez. Ezek nélkül nem az lennék, aki most vagyok.

• Három kutya gazdája vagy, akik a futótársaid is. Hogy kerültek a családba, tudatos választás volt a vizsla?

L.SZ.: Mindig imádtam a kutyákat, gyerekkoromban is nagyon szerettem volna. Aztán jöttek a gyerekek, fel sem merült a kutya, volt elég tennivalónk. Amikor a legkisebb már ovis volt, akkor elkezdtem pedzegetni otthon a kérdést. Az első kutyánk Maszat éppen 9 éve költözött be hozzánk. Fogalmam sem volt a kutyákról, jól el is rontottuk, nem tudtuk mit kell vele csinálni. Állandóan meglépett, napokkal később került elő, nagyon problémás kutya volt, de vele kezdtem el futni, és hamar rájöttem, hogy eszméletlen jó kutyával futni! Maszat viszont maximum 1 órát bírt, így jött az ötlet, hogy kell nekem egy vizsla. Nagykanizsától nem messze volt egy alom, elmentem megnézni és elvesztem. Egy hét múlva már haza is hoztuk. Marci egy hatalmas nyúl, 35 kg, gigantikus termet. Vele kezdtem el igazán sokat futni, a leghosszabb távja 80 kilométer volt a Vértesben.

• A férjedet már a második kutyára is nehéz volt rávenni, hogy sikerült a harmadikat is becsempészni a családba?

L.SZ.: Nagyon kemény harc volt, egy jó féléves könyörgés után aztán lett még egy vizslánk, Mangó. Hamar beilleszkedett a csapatba, ő is imád futni.

• Miért pont vizsla?

L.SZ.: Az elsőnél azért, mert tudtam, hogy szeret futni és kitartó. Aztán amikor lett Marci, akkor már a természetébe is beleszerettem, és nem volt kérdés, hogy a második is vizsla legyen.

• Mit adnak a kutyák a futásodhoz? Motiválnak téged? Jobb velük futni?

L.SZ.: Nem szeretek már nélkülük futni. Annyira megszoktam, évek óta velük futok. Nekik mindig van kedvük futni, három méterről repülnek be a csomagtartóba, ha indulunk edzeni. Egy  versenyen, amikor kint vagyok a sivatagban, sokszor oda kell képzelnem a kutyákat, hogy átsegítsenek a nehézségen. Lobogó vizslafülek nélkül már nem jó futni, nem ugyanaz. Nagyon sokat hozzáadnak a futáshoz, egészen más velük menni, mint egyedül. Egyszerűen más lett miattuk a futás, hozzátették azt a pluszt, hogy akiket szeretek, mindig ott vannak velem. Ezen kívül Marci biztonságot is ad a hatalmas termetével.

• Mennyit bírnak a kutyák?

L.SZ.: Mangót nem lehet megállítani. Egyszer mértem GPS-szel a heti teljesítményét, tudtam, hogy többet megy, mint én. Számomra is megdöbbentő volt az eredmény, amíg én 120 kilométert mentem, addig ő 160-at. Felszántja az erdőt.

• Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb? A legnehezebb versenyedre, vagy esetleg
  valamelyik másikra?

L.SZ.: Nem érzem azt, hogy bármelyikre különösen büszke lennék. Hál’ istennek van egy halom dolog az életemben, amire büszkébb lehetek bármelyik futós teljesítménynél. A srácaimra például sokkal büszkébb vagyok!

• Akkor máshogy kérdezem, melyik volt a legverejtékesebb verseny?

L.SZ.: Két hónapja futottam le a Bigfoot ultrát az Egyesült Államokban, azt hiszem ez volt életem legkeményebb versenye. 4 nap alatt 5 órát aludtam. 200 mérföldes táv, hatalmas szintemelkedések, mentálisan nagyon megterhelő volt. Sokat hallucináltam az alvásmegvonás miatt. Sokkal durvább volt, mint amire számítottam. Fejben és fizikálisan is teljesen bedarált. Más versenyeken vannak körülötted, ezen a versenyen teljesen egyedül vagy. Sokszor azt sem tudod, hogy hol vagy, a hallucináció miatt nem tudod, hogy a valóságban, vagy valahol máshol. Nehéz ezt elmagyarázni, nagyon kemény volt, de egyben izgalmas és hatalmas élményt adott.

• Fogorvosként dolgozol, van 3 gyermeked, 3 kutyád, motivációs tréningeket tartasz, és  mindemellett még felkészülsz ilyen elképesztő versenyekre is. Mondd, hogy csinálod ezt?

L. SZ.: Sok múlik a szervezésen, minden percem be van osztva. Most már nagyok a gyerekek, könnyebb így, de nyilván szükségük van rám más módon, fontos, hogy sok időt töltsünk együtt. Az estéim felszabadultak, mert nem kell már a gyerekekkel tanulnom, így most elkezdtem tanulni angolt és edzőképzésre is járok, mindig találok valami elfoglaltságot. A jó logisztika a titka mindennek.

 

Természetesen Szilvinél nincs megállás, extrém tervekből idén sem lesz hiány nála…

Az interjú először és teljes terjedelemben a Kutyabarát Magazin  2019. téli számában jelent meg.

 

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Fotók: Szász Norbert, Racing the Planet, Lubics Szilvia