Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy menhelyi kutya karácsonyi kívánságlistája

Már meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún, közeleg a karácsony. Már gondolkodunk rajta, mit adhatnánk szeretteinknek, mit kap majd a kutyánk a fa alatt. Szeretettel, boldogsággal tölt el bennünket a tervezgetés. Közben persze tudjuk, hogy a legnagyobb ajándék úgyis az, hogy együtt leszünk. A menhelyi kutyáknak azonban sem kifejezetten nekik szóló ajándék, sem családi körben eltöltött ünnep nem jut. Nehéz ez az időszak nekik és a menhelyi önkénteseknek is, hiszen ilyenkor talán még jobban vágyunk arra, hogy mindenkit szerető család, meleg otthon vegyen körül. Megszakad a szívünk, hogy sokaknak ez nem adatik meg.

Tudjuk, hogy a legnagyobb ajándék az lenne egy menhelyi kutyusnak, ha családot, szerető gazdit kapna karácsonyra. Csak biztatni tudunk mindenkit, aki kutyát szeretne, hogy állatotthonból, menhelyről, fajtamentéstől válasszon magának. Természetesen csakis felelős mérlegelés után hozzá meg ezt a döntést is!

Jennifer Aniston ismét az örökbefogadás mellett döntött

Saját tapasztalatból is megerősíthetjük, hogy egy mentett kutya nem több vagy kevesebb mint bármely más eb. Mindannyian feltétel nélküli szeretetet adnak és társaink egy életen át. Nem számít, honnan jöttek.

Ha az örökbefogadás éppen nem aktuális, ideiglenes befogadással vagy menhelyi önkéntességgel is segíthetünk. Több állatotthonban is van lehetőség arra, hogy a kutyákat sétáltassuk, játsszunk velük. Ez is remek ajándék – persze nem csak karácsonykor.

Az év bármely szakában támogathatjuk a menhelyi lakókat a hirdetések megosztásával és természetesen pénz és táp adománnyal.

Ezek mellett a legtöbb állatvédő szervezet, menhely és állatotthon szívesen fogadja az alábbi tárgyi adományokat:

  • jó minőségű konzerv eledel (kölyök, vesebeteg, stb. is kellhet!)
  • jutalomfalat
  • rágcsák
  • kutyajátékok, ruhák (lehetőleg új)
  • takarók, ágynemű huzatok (új vagy újszerű állapotú, amit te is használnál)
  • pelenkázó betét (ez gyakran kedvezőbb áron kapható mint a kutyapelenka)
  • nagy méretű szemeteszsák
  • papírtörlő
  • fertőtlenítő és takarító szerek
  • kézfertőtlenítő
  • a dolgozóknak, önkénteseknek kesztyűk, meleg sapka, tea, csoki
  • gyógyszerek, külső és belső élősködők elleni készítmények – érdemes megkérdezni, speciálisan mire van szükség éppen

Reméljük, hogy ötleteinkkel megkönnyítettük egy menhelyi kutya támogatását. Sok kicsi sokra megy, ne feledjük! Nincs olyan, hogy „túl kicsi segítség” – minden számít!


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Kép: Photo by Caio: https://www.pexels.com/photo/white-and-brown-puppies-69371/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...