Saját KB bal
Saját KB jobb
unsplash

A tengeri teknősök sokkal rosszabbul navigálnak, mint hinnénk

Egy tanulmány rámutatott arra, hogy a tengeri teknősök bár sokat vándorolnak, nem igazán tudják, hogy hova és miért mennek.

A közönséges cserepesteknősök például gyakran tesznek óriási kerülőutakat, mire elérik céljukat. Már Charles Darwin óta foglalkoztatja a kutatókat és a biológusokat a tengeri állatok vándorlása. Hogyan és miért teszik meg a több száz vagy több ezer kilométeres utat például a tengeri teknősök a nyílt óceánon? Egy új kutatás érdekes dolgot tárt fel. Egyes tengeri tengeri állatok talán nem is tudják, hová tartanak. Úgy tűnök, sokkal rosszabban tájékozódnak, mint hittük.

Feltérképezték a teknősök mozgását

Egy nemzetközi tudóscsoport feltérképezte a közönséges cserepesteknősök mozgását a Chagos-szigetcsoportról kiindulva. Ez a terület a teknősök fészkelőhelye, innen az Indiai-óceánon található táplálkozóhelyre úsztak. A kutatás megállapította, hogy a teknősök rövid távolságok megtétele során gyakran kerülő utakat tettek meg. Ez arra enged következtetni, hogy az állatok navigációs érzéke a nyílt óceánon viszonylag fejletlen.

A teknősök jellemzően a szükséges távolság kétszeresét tették meg a célállomásokig. Az egyik példány 1306 km-t úszott, hogy elérjen egy mindössze 176 km-re lévő szigetet. Ez azt jelenti, hogy a szükséges táv több mint hétszeresét tette meg.  A kutatók összesen 22 teknőst jelöltek meg és követtek nyomon, műholdon keresztül.

Nem tökéletes navigátorok

A kutatást a Deakin Egyetem tengertudományi tanszékvezetője, Graeme Hays professzor vezette. Szerinte ha a teknősök tökéletes navigátorok lennének, akkor valószínűleg egyenes utakon haladnának a fészkelőhelyeikről a táplálékkereső területek felé. Korábbi kutatások szerint a teknősökben valószínűleg lenyomat marad a szülőhelyük mágneses mezejéről. Ide térnek később vissza tojásokat rakni. A kutatók szerint valószínűleg egy geomágneses térkép segítségével tájékozódnak, ami meglehetősen „durva felbontású”.  Nem teszi lehetővé a pontos, egyenes vonalú vándorlást, de jelzi számukra, ha letérnek az útról.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: TheGuardian

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...