Saját KB bal
Saját KB jobb
Photo by Becky Phan on Unsplash

Franciaországban nem lesz több vadállatos cirkusz és delfinárium

Franciaországban új állatvédelmi törvényt fogadtak el, mely többek között betiltja a vadon élő állatok cirkuszi szerepeltetését és delfinek fogságban tartását.

A francia parlament megszavazta azt az új törvényjavaslatot, mely az eddiginél sokkal pontosabban és sokkal szélesebb körben határozza meg a vadállatos cirkuszok, delfináriumok és a nercfarmok sorsát. Röviden: mindegyiket betiltják.

Ez persze nem ilyen egyszerű, hiszen az intézmények bezárásához hosszú távú együttműködésre lesz szükség azok üzemeltetőivel és az állatvédő szervezetekkel. A bezárások és betiltások során gondoskodni kell az állatok elhelyezéséről, jólétéről is.

Hét év múlva elérik a teljes tilalmat

A parlament úgy határozott, hogy két évet adnak arra, hogy az összes cirkuszból kivonják a vadon élő állatokat, azután nem szerepelhetnek francia cirkuszokban elefántok, tigrisek, oroszlánok, medvék – hogy csak párat említsünk az előszeretettel használt cirkuszi vadállatok közül. Hét év múlva pedig az egész ország területén tilalom lesz a vadállatok tartására, mely nem csak a cirkuszokat érinti. A delfináriumok és a nerctenyésztés tilalma öt év múlva fog életbe lépni.

Az új törvény nemcsak a vadon élő és egzotikus fajokat védi meg a fogságtól és a kizsákmányolástól, de sokkal szigorúbb büntetéssel sújt le az állatkínzókra, állatbántalmazókra és a rossz tartási körülményekre. A bántalmazásért kiszabható maximális börtönbüntetést 5 évre emelték, a pénzbüntetést pedig 75 000 euróra.

Lakossági támogatás

A törvényjavaslat módosítást több közvélemény-kutatás is megelőzte. A felmérésekből egyértelműen kiderült, hogy a francia lakosok túlnyomó többsége támogatja a szigorításokat, a vadállatos cirkuszok és a delfináriumok végleges bezárását. Franciaország egyes területein már tiltólistásak a hasonló attrakciók, de központi szabályozás most először született ezzel kapcsolatban. Sokan abban bíznak, hogy a törvény hamarosan kiterjesztésre kerül a vadászatra és a bikaviadalok rendezésére is.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: onegreenplanet

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...