Saját KB bal
Saját KB jobb
Photo by Fredrik Öhlander on Unsplash

Állatvédelmi konferenciát tartottak az Állatorvostudományi Egyetemen

Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja egész napos állatvédelmi konferenciát tartott június 3-án.

„Állatvédelmi aktualitások 2021” címmel nagyszabású konferencia zajlott pénteken az Állatorvostudományi Egyetemen. A konferenciát a januárban alakult Állatvédelmi Központ szervezte. Szó volt az állatvédelem témakörét érintő legfrissebb intézkedésekről, kutatási eredményekről és tervekről. Az előadók között az állami és oktatási szférán kívül helyet kaptak civil- és szakmai szervezetek is.

 „Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt néhány hónapban korszakhatárhoz érkezett a magyarországi állatvédelem. A területért felelős miniszteri biztost neveztek ki, nemzeti konzultációra került sor, megalakult a Nemzeti Állatvédelmi Tanács és az állatvédelmi oktatásért-kutatásért felelős tudásközpont, az ÁTE Állatvédelmi Központ. Közös feladatunk és felelősségünk, hogy a téma iránti fokozott figyelmet fenntartsuk, és megtörténjenek azok az intézkedések, amelyeket az állatszerető emberek régóta várnak”

– ezekkel a szavakkal köszöntötte a megjelenteket az esemény moderátora, a konferenciát szervező Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője, Vetter Szilvia.

Tudományos alapú állatszeretet

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora nyitóbeszédében kitért arra, hogy az Állatorvostudományi Egyetem Európa egyik legrégebbi állatorvosképző intézménye, az Egyetem története pedig egybeforr az állatvédelem magyarországi történetével. A magyar állatorvos elődök vezető szerepet vállaltak az első állatvédő szövetségekben, egyesületekben, tudásuk, magas szintű gyógyító tevékenységük pedig ma is pótolhatatlan az állatvédelemben. Az Állatvédelmi Központ idei megalakításával az Egyetem – immáron sokadszor – hitet tett a tudományos alapú állatszeretet, a természetközeliség, illetve az etikus létezés alapelvei mellett.

Az állami szférából Nagy István agrárminiszter és Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos tartottak beszédet. Szó esett az év elején elindított sikeres állatvédelemmel kapcsolatos társadalmi párbeszédről is, melynek során több mint negyedmillióan mondták el a véleményüket a témában. A válaszok kiértékelését követően, a társadalmi igényt figyelembe véve a kormány jelenleg  67 állatvédő szervezet munkáját segíti 141 millió forintos kerettel. Veprik Róbert, az újonnan megalakult Nemzeti Állatvédelmi Tanács elnöke azt hangsúlyozta előadásában, hogy egyre több embert érint meg az állatvédelem kérdése, a 14-30 éves korosztályra különösen jellemző, hogy teljes mellszélességgel kiáll egy-egy megvert, megkínzott állat mellett. Kiemelte a gyermekek és a fiatalok oktatásának fontosságát valamint az ezzel foglalkozó társadalmi szervezetek nélkülözhetetlen szerepét.

Együttműködési megállapodás

A Civilút Alapítvány és az Állatorvostudományi Egyetem a konferencián együttműködési megállapodást írt alá.  Az Alapítványt képviselő Gulyás Andrea kuratóriumi tag elmondta, hogy az együttműködés tovább erősíti a két szervezet kapcsolatát; az Egyetem a tudomány oldaláról segíti a Civilút azon törekvését, hogy az állatvédelem kapcsán is kialakuljon a párbeszéd a civil – és szakmai szervezetek, valamint a döntéshozók között. Gulyás Andrea emlékeztetett arra is, hogy a Civilút Alapítvány célkitűzése az egyéni és társadalmi felelősségvállalás erősítése.

A konferencián előadást tartott továbbá (az előadások sorrendjében) Fekete Sándor György, az Állatorvostudományi Egyetem professor emeritusa, Dúl Udó, a Nemzeti Agrárkamara állattenyésztési csoportvezetője, Fodor Kinga, az Állatorvostudományi Egyetem osztályvezető egyetemi docense, Miklósi Ádám, az Eötvös Loránd Tudományegyetem intézetvezető professzora, Daróczi István alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda környezeti bűnözés elleni alosztályának vezetője, Sós Endre, az Európai Állatkerti és Vadállatorvosok Szövetségének elnöke, a Fővárosi Állat- és Növénykert főállatorvosa, Schütz Éva, a Szentendrei Kisállatkert tulajdonosa, állatorvos, Schneider Kinga, a NOÉ Állatotthon Alapítvány szóvivője, Benke-Bercsényi Kinga, az „Egy természetjáró lány” blog szerzője, Petrus Krisztina, az Ebugatta ügyvezető igazgatója, Szűcsné Mércse Adrienn, az Ürömi Állatotthon tulajdonosa, valamint Koska Hedvig, az Állatvédelem gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak Facebook oldal főszerkesztője.

A konferencia teljes anyaga nyilvános, az alábbi videón nézhető meg:

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: ÁTE Állatvédelmi Központ

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...