Saját KB bal
Saját KB jobb

Megalakult a Nemzeti Állatvédelmi Tanács

Közös érdekünk, hogy az állatvédelem és az állatjólét ügye Magyarországon a jövőben is biztos pillérekre, tudományos és szakmai alapokra épüljön - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Állatvédelmi Tanács alakuló ülésén, kedden.

Az Agrárminisztérium közleménye szerint az eseményen Nagy István agrárminiszter kiemelte, a magyarok felelős gondolkodását, az élővilág iránti tiszteletét tükrözi, hogy több mint negyedmillióan vettek részt a kormány által indított állatvédelmi online párbeszédben.

Hozzátette: az állatvédelem jelentős hányadát teszi ki annak a munkának és szemléletváltásnak, amely a biológiai sokféleség megőrzését, az ökológiai rendszerek megóvását, a fenntartható gazdálkodásra épülő, versenyképes termelést szolgálja.

Nagy István elmondta, a tanácsadói testület véleménynyilvánítással, az állatvédelemmel és az állatjóléttel kapcsolatos jogszabály-tervezetekhez, kormányzati stratégiához fűzött javaslataival, kezdeményezéseivel, oktatással, felmérésekkel formálja a hazai állatvédelem jövőjét.

A kitűzött célok sorából kiemelte, hogy a magyar állatvédelem Európa élmezőnyébe tartozzon és az állatvédelem jelentősen előmozdítsa a klímapolitika sikerét. A miniszter emellett fontosnak tartja, hogy a Nemzeti Állatvédelmi Tanács munkájával döntően hozzájáruljon a mindinkább élhető környezet és a versenyképes magyar vidék megteremtéséhez.

A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY MEGMUTATTA, MILYEN NAGY ERŐ REJLIK A HAZAI AGRÁRIUMBAN, A MAGYAR VIDÉKBEN, A HELYI KÖZÖSSÉGEKBEN, A CIVIL TÁRSADALOMBAN – fogalmazott Nagy István miniszter.

állatvédelmi tanács

A miniszter reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az alakuló ülés indítson el egy olyan párbeszédet a szaktárcák, a tudományos intézmények, a szakmai és a civil szervezetek között, amely egyetértést teremt az állatvédelemhez és az állatjóléthez kapcsolódó kérdésekben.

Az eseményen a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, a nagy sikerrel zárult állatvédelmi párbeszéd bebizonyította, hogy a témakört széles társadalmi együttműködés övezi.

állatvédelmi tanács

Nagy örömömre szolgál, hogy a kérdőív két fontos kérdésében, a felelős állattartásra történő nevelés, valamint az ivartalanítás témájában is már most fontos előrelépés történt, hiszen a Nébihhel közösen elindítottuk a Gazdijogsi online képzést, valamint az Ivartalanítási programot” – mondta Ovádi Péter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Állatvédelmi Tanács létrehozását a kitöltők 96,4 százaléka tartotta célszerűnek.

Ovádi Péter kiemelte: A TANÁCS HANGSÚLYOS, HÍDÉPÍTŐ SZEREPÉNEK JELENTŐSÉGÉT AZ ÁLLATVÉDELEMBENa testülettől éppen ezért gyors reagálást és csapatmunkát vár. A tagok összetételével kapcsolatban rámutatott, hogy az állatvédelem kérdése átjárja a társadalom számos rétegét, folyamatos témát kínálva és megoldandó kérdéseket állítva a döntéshozók elé: legyen szó akár a társadalmi ütközőpontok meghatározásáról, vagy a jogszabályok felülvizsgálatáról, de a kulcs az együttműködésben rejlik.

állatvédelmi tanács

A tanács feladatai:

  • megtárgyalja az állatvédelmet, állatjólétet érintő időszerű kérdéseket,
  • véleményt nyilvánít az állatvédelmi, állatjóléti jogszabályok tervezetéről, az állatvédelemmel, állatjóléttel kapcsolatos kormányzati stratégiáról,
  • felméréseket, vizsgálatokat kezdeményez az állatvédelmi, állatjóléti jogszabályok gyakorlati megvalósulásáról,
  • jogszabályalkotást vagy -módosítást kezdeményez,
  • javaslatokat tesz az állatvédelmi, állatjóléti oktatás és képzés folytatására,
  • nemzetközi kapcsolatokat épít más országok hasonló testületeivel.

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: MTI/Origo
Fotók: Ovádi Péter Facebook
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...