Saját KB bal
Saját KB jobb
TheTravellrebellion.com

Oroszlánok ezreit tenyésztik fogságban a távol-keleti gyógyászat számára

Több ezer oroszlánt tenyésztenek és tartanak fogságban Dél-Afrikában, csontjaikat Távol-Keletre értékesítik, ahol a tradicionális orvoslás egyik fontos alapanyagait képezik.

Dél-Afrikában jelenleg négyszer annyi oroszlán van fogságban, mint a vadonban. Az oroszlán farmok igen jövedelmező iparágnak számítanak, hiszen az oroszlán csontokra, koponyákra óriási kereslet van az ázsiai piacon. A fogságban született oroszlánok legtöbbször nyomorúságos körülmények között születnek és nőnek fel, majd sorsuk hamar megpecsételődik. A legtöbb esetben trófeavadászok fizetnek busás pénzt azért, hogy vadászhassanak rájuk és kilőhessék őket. Tetemükből pedig az illegális vadállat kereskedelemben tevékenykedő emberek szedik meg magukat, csontjaikat a kínai tradicionális gyógyításhoz értékesítik.

A kereslet irányít mindent

2018-ban és 2019-ben egy titkos „Simba” nevű kutató projekt során bebizonyították, hogy az oroszlán koponyákkal nemcsak az illegális vadállat kereskedelemben üzletelnek.  Johannesburgi piacokon teljesen nyíltan, mindenki számára elérhető csontokat árultak nem egy esetben. A kutatást Lord Ashcroft szervezte és finanszírozta, aki rámutatott arra is, hogy nem csak oroszlánok csontjaival találkoztak a piacokon. Orrszarvúak, elefántcsontok, keselyűk és tobzoskák is akadtak szép számmal a kínálatban. A kereslet tehát óriási, így amíg egyetlen élő oroszlán is van a földön, bizonyára lesz kínálat is.

Szégyenteljes trófeavadászat

Jelenleg Dél-Afrikában nagyjából 12 000 oroszlán van fogságban és 3000 van szabadon. A fogságban lévő oroszlánok elejtése és piacra kerülése több módon is zajlik. A legfelkapottabb módja egy oroszlán kivégzésének az óriási bevétellel kecsegtető trófeavadászat. Európai és amerikai milliomosok már otthon, a fotelben kiválaszthatják fotó alapján, hogy melyik oroszlánt szeretnék elejteni. Megvásárolják a kilövés jogát, majd elutaznak Dél-Afrikába és sokszor ezt az eseményt életük kalandjaként élik meg. A fogságban született, így emberhez szokott, szelíd oroszlánt aztán kihajtják egy nagy, de zárt területre, ahol a vadász a nyomába eredhet. Sokszor előfordul, hogy az oroszlánt leszedálják, mielőtt sorsára engedik, így a vadász könnyebben lelőheti.

Több száz oroszlánfarm

Felmérések szerint jelenleg is több száz ilyen oroszlánfarm működik Dél-Afrikában, a legtöbbről egyáltalán nem is tudnak a hatóságok és a természetvédők is csak hosszas kutatások során fedeznek fel egyet-egyet. Ezeknek a farmoknak mindaddig van létjogosultságuk, amíg van rájuk kereslet. Egy utazó turista is tehet ellene, egyszerűen kerülni kell az olyan létesítményeket, ahol láthatóan sok vadon élő állat van egy helyen és a program közeli kontaktust ígér ezekkel az állatokkal. Ha egy farmon simogatást, közös fotók készítését ígérik a belépőjegy áráért, szinte biztosak lehetünk benne, hogy egy szaporító farmon vagyunk és a leghelyesebb, ha nem vásároljuk meg a belépőt és nem támogatjuk az iparágat.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: focusingonwildlife.com

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok