Saját KB bal
Saját KB jobb

A túra imádó kutya és macska a legédesebb pár

Henry-t örökbe fogadta egy pár, akiknek kedvenc hobbiját, a túrázást gyorsan magáévá tette a négylábú. De valami mégis hiányzott a trióból, így hamarosan négy főre bővültek egy mentett cica személyében. Azóta a két állat verseng az év hegyi kecskéje címért – de csakis együtt.

 

Cynthia Bennett és barátja 2014-ben fogadták örökbe kutyájukat. Henry az első találkoznál még csak 14 hetes volt, de már háromszor akkora volt, mint vele egykorú testvérei. Azonnal egymásba szerettek a gazdikkal, akik szinte rögtön vitték is magukkal túrázni, miután magukhoz vették, ugyanis ez a szenvedélyük.

Henry annyira illett a családba, hogy már az első túrán a legmagasabb sziklára masírozott fel. Azóta csak a kis hegyikecskének hívják.

 

 

Pár hónappal később a pár úgy határozott, hogy még egy mentett állat elférne a családban, így 5 hónap menhelyi keresgélés után rátaláltak Baloo-ra, a sziámi macskára. A két állat között olyan erős szerelem fűződött egy perc alatt, hogy a pár csak nézte őket, de nem hitt a szemének.

Sok kérdés merült fel bennük, hogy egy macskát hogy lehet túrázni vinni magukkal, de kipróbálták, és nem hogy gond nem volt, de Baloo lett a legkisebb hegyi kecske a családban.

A fotók önmagukért beszélnek, ez a kis szőrös miákoló mindenre rácáfol, amit eddig a macskákról gondolhattunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még több ilyen:

 

A kacsa és a kutya dugót okoz a főúton, olyan édesek közös sétájukon

 

Kutyák, akik valójában macskák

 

Kutyák és macskák frenetikus pillanatai a boldog együttélésről – ja nem is

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Forrás: boredpanda

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...