Vesztettek a kutyái a versenyen – ököllel ütötte őket

Pár napja történt: egy Sturovo-ban megrendezett kötélhúzó versenyen az egyik résztvevő mindkét kutyája veszített a versenyszámban, ez pedig annyira felidegesítette a tulajdonost, hogy fojtogatta és ököllel ütötte kutyáit. Azok, akik sportszerű, jó hangulatú versenyeket szeretnének, most tiltakoznak: az ilyen embernek sem a versenyeken, sem a felelős állattartók között nincs helye. 

Olvasói megkeresést kaptunk: ő volt az egyik szemtanúja annak a jelenetnek, ahol egy felbőszült tulajdonos megbosszulta kutyáin a vereséget. Általános felháborodást keltett az eset a kutyások között: a súly- és kötélhúzás eleve kétes megítélés alá esik azok között, akik csak külsőleg ismerik ezt a sportot vagy a részt vevő fajtákat.

Olvasónknak, ahogy fogalmaz, nem az a célja, hogy ezt a két embert meghurcolja, hiszen a szóban forgó kutyákat mindenki ismeri, tartási körülményeik rendben vannak. Amellett azonban nem lehet némán elmenni, hogy valaki megveri őket egy vesztes küzdelem után.

„Az én célom az lenne, hogy az ilyen kutyásokat zárjuk ki a közösségünkből és főleg, ha valaki ilyet lát egy versenytársától, az soha ne nézzen félre! Szólaljon fel, ne erről szóljon a kutyás sport!”

Olvasónk, Niki most kutya nélkül ment, csak a hangulat kedvéért, a résztvevőknek szurkolni.  Ahogy meséli, mindig családias, jó hangulatú összejövetelek vannak ott.

„Az adott srácnak van két bull típusú kutyája, mindkét kutya szuper, sokat letettek már a gazdi asztalára. Simán bele kell, hogy férjen az, hogy néha napján rossz napjuk van és elveszítenek egy jelentéktelen kötélhúzó meccset.

A barátaink kutyája sorsolás útján összekerült az ő egyik kutyájával. Hatalmas meglepetésünkre a barátaink kutyája kb. 3 perc alatt elvette a kötelet tőle úgy, hogy láttuk már ezt a kutyát akár több órán át is küzdeni nála akár nagyobb kutya ellen is. Borzasztóan megörültünk, a barátainkkal voltunk elfoglalva – itt még egyikünk sem látta, hogy mint utóbb kiderült egy szemtanú elmondásai alapján, már ezt a kutyát is bántalmazta, amiért veszített.

Majd szólították a srácot, hogy hozza a másik kutyáját, mert ő következik. Hozta is, aki szintén jó ebben a sportban (is), már láttuk többször. Ez a kutyája is nagyon rövid idő alatt elveszítette a tömlőt.  Az egyik barátnőm és én éppen ott álltunk közel hozzájuk., és beszélgettünk. Ekkor a barátnőm azt mondta: nézd a fejét! Tiszta ideg, tuti meg fogja verni a kutyát!

Én akkor azt gondoltam, hogy lehet mérges, de nem hiszem, hogy bántani fogja. De miközben ezt mondtam, ránéztem a srácra, és mire a mondat végére értem, el is bizonytalanodtam…

Ezután a szemünkkel végig követtük őt és a barátnőjét, ahogy a kocsi felé haladnak. Barátaink hölgy tagja még közelebb is ment a kerítéshez, hogy lássa, mi fog történni. Elértek a kocsihoz, majd gondolva, hogy senki nem figyel, illetve hogy a kocsi takarásában senki nem látja, a férfi elkezdte ököllel ütni a kutyát. Erre mi mind ordítani kezdtünk, hogy azonnal fejezze be, mit képzel magáról.

A kutya, akiről beszélünk, egy 10-15 kg közötti kutya, akit a hóna alá kapva egyik kezével már kifelé menet látványosan fojtogatott illetve másik keze a teste mellett ökölbe szorítva.

Miután érzékelte, hogy lebukott, még neki állt feljebb, és nagy dérrel-dúrral közelített vissza felénk. Persze, amint odaért, mindenki letámadta.”

Sajnos, mivel semmilyen bizonyító erejű felvétel nem született abban a pillanatban az esetről, így valószínűleg jogilag az ügyben nem indítható vizsgálat. Azonban az esetről több, egymástól független szemtanú is beszámolt, így már több sport kutyás szervezet jelezte: nem kívánja többé a párt látni az általuk szervezett eseményeken. A felelős kutyatartók és sport kutyások mindenkit arra buzdítanak: ne hagyja senki szó nélkül, ha állat bántalmazást tapasztal.

Miért lenne állatkínzás a súlyhúzás?

Az Állatvédelmi Törvény nem tiltja az ebek sport célú „hasznosítását”. Ha – bármelyik sporttevékenységhez hasonlóan – ésszel, hozzáértéssel és szeretettel művelik, akkor nem kapcsolódik sehogy az állatkínzáshoz. Ha ezt az állatkínzás vádja éri, akkor az összes többi kutyás sportra is rá kellene húzni a stigmát: akkor az agility is állatkínzás?

A hangsúly a felkészítésen van: ez egy hosszú folyamat, amely alatt egyértelműen kiderül, hogy a kiválasztott kutya eredményes tud-e lenni, és van-e kedve, szenvedélye ehhez a sporthoz. Persze az emberi hülyeség és becsvágy mindent felülírhat, de hol nem?

Természetes, hogy az erősportok az átlagosnál jobban igénybe veszik a végtagízületeket és az izomzatot. De azt gondolom, hogy megfelelően kiválasztott és felkészített egyed esetén nem kell tartani különleges problémáktól. (Dr. Winter Gábor állatorvos)

Súlyhúzó verseny megrendezése állatorvos részvétele nélkül nem engedélyezett!

Egy felelős sport kutyás ezeket tartja szem előtt

– Rendelkezik kellő alapismerettel és tapasztalattal, felelősségteljes kutyatartó tud lenni

– Szem előtt tartja, hogy nem minden eb alkalmas erre a sportra, ám ettől még remek társ válhat belőle

– Csak egészséges, felnőtt kutyával versenyzik

– Tudja, hogy a megfelelő alapozás a mindenkori teljesítmény mérföldköve és alapja

– Sosem felejti el, hogy az eb számára ez csak „játék”. Ezért fontos a pozitív megerősítés és a fokozatosság elve. Idő, türelem és sok-sok munka árán sajátítja el a kutya a húzás technikáját, válik kitartóvá és éri el azt a fizikális kondíciót, mely kiegészíti azt a genetikai adottságot, ami alkalmassá teszi erre a sportra

– Biztosítja számára a minőségi táplálást

– Sosem alkalmaz fizikai kényszerítést vagy erőszakot a kutyával szemben.

 

Ezeket is ajánljuk:

Bezárt az utolsó londoni verseny agárpálya

Négylábú rekorderek

 

 

(kutyabarát.hu)

Minden a cikkben felhasznált fotó illusztráció!
 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...