Saját KB bal
Saját KB jobb

Csukamájolaj – mire jó, mikor adjuk és mikor ne?

A csukamájolaj talán gyermekkorunkból vagy olvasmányainkból lehet ismerős. A XX. század első felében az angolkór megelőzésére adták szinte minden gyermeknek. Az angolkór a csontokat érintő hiánybetegség, amelyet a D-vitamin hiánya okoz. Azokban az országokban volt elterjedt, ahol a gyermekek nem jutottak hozzá a csontozat fejlődéséhez szükséges D-vitamin mennyiséghez – innen is ered a neve. Közben kiderült, hogy a megelőzés szempontjából a legfontosabb az, hogy a gyermekek megfelelő időt töltsenek a szabadban, a napon. Hiszen a kalcium beépüléséhez így tud a szervezet megfelelő mennyiségű D-vitamint előállítani.

De mi köze mindennek a kutyákhoz? A D-vitamin a kutyák esetében is fontos az egészséges csontképződéshez. Ennek elsődlegesen kölyökkorban van jelentősége, amikor a csontok elnyerik keménységüket, szilárdságukat. Elsősorban bizonyos táplálási irányzatokban fordulhat elő a kalcium hiánya a diétában, illetve betegségek következtében is előfordulhat, hogy a szervezet nem jut hozzá a megfelelő kalcium és D-vitamin mennyiséghez. Ebben az esetben a kalcium pótlása mellett a D-vitamin bevitelére is szükség lehet. Ilyenkor a csukamájolaj jó alternatívát kínálhat.

Érdekesség: A csukamájolajat valójában egy norvég tőkehalfajta májából nyerik.

Fontos tudni, hogy a D-vitamin (és a csukamájolajban szintén megtalálható A-vitamin is) úgynevezett zsírban oldódó vitaminok. Ez azt jelenti, hogy a túlzott bevitt mennyiség nem ürül ki a szervezetből, hanem elraktározódik. A túlzott D-vitamin bevitel megterheli a májat, ezért D-vitamin készítmény adása előtt kérjük ki az állatorvosunk véleményét.

A csukamájolaj immunerősítőként is ismert. Ez részben az előbb említett D-vitaminnak, részben pedig az omega-3-zsírsavaknak (EPA, DHA) köszönhető.

Mikor ajánlott a csukamájolaj?

A csukamájolaj a téli időszakban ajánlott lehet az immunrendszer erősítésére, D-vitamin pótlására. Omega-3-zsírsav-tartalma miatt immunerősítő, jót tehet a száraz, viszkető, korpás bőr esetén. A csukamájolaj adása javasolt lehet lazacolaj kúra után/helyett is, mivel a lazacolaj gátolja az E-vitamin felszívódását, így a csukamájolajban lévő E-vitamin bizonyos esetekben szükséges lehet.

Mikor ne adjunk csukamájolajat a kutyánknak?

Érdemes mindig kikérni az állatorvos véleményét bármely étrendkiegészítő adása előtt. A csukamájolaj esetében elsősorban azért, mert zsírban oldódó A-, D- és E-vitaminokat tartalmaz, amelyeket túladagolása nem egészséges. Ha az étrendben már eleve gondoskodunk ezek megfelelő beviteléről, és semmi nem indokolja a pótlást, akkor ne adjunk csukamájolajat.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Csukam%C3%A1jolaj; https://wagwalking.com/wellness/can-my-dog-eat-cod-liver-oil; Photo by larry penaloza: https://www.pexels.com/photo/a-close-up-shot-of-a-dog-face-13776235/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...