Saját KB bal
Saját KB jobb

Megerősítés: a falat és a figyelem is működik – egy új tanulmány szerint

A megerősítés egyszerű tanulási folyamat. Ha valamilyen cselekvést megerősítünk, annak az előfordulása a jövőben növekedni fog. Ez mindenki számára ismerős folyamat. Az azonban eddig nem volt biztos, hogy mely megerősítők (jutalmak) működnek valóban, és melyek kevésbé hatékonyak.

Tények és tévhitek a pozitív megerősítést használó tanítási módszerekről

Erica Feuerbacher, Caitlin Togher és Jonathan Friedel kutatása szerint mind a jutalomfalatok, mind pedig a szociális interakció alapvetően hatékony megerősítés. Szociális interakció alatt az odafordulás, dicséret, simogatás értendő. A kutatók, a korábbi vizsgálatokkal ellentétben, összehasonlították a dicséret időtartamát is. Így voltak olyan kutyák, akiknél 4 másodperces simogatás és dicséret, másoknál hosszabb, 30 másodpercig tartó simogatás és dicséret, míg a harmadik csoportnál jutalomfalat szolgált megerősítőként. A negyedik csoport résztvevői nem kaptak semmilyen jutalmat a cselekvés végrehajtásáért. Ők voltak a kontroll csoport. A kutatók azt hasonlították össze, hogy mely jutalmazási módszer a legeredményesebb. Azaz, melyik jutalom hatására nő meg leginkább a cselekvés gyakorisága.

A kísérleteket családi kutyákkal folytatták, a gazdik dicsérték és jutalmazták az ebeket. Az eredményekből az derül ki, hogy a simi + dicséret kombináció és a jutalomfalat is hasonlóan hatékony, bár a falat valamivel gyorsabban működik. A kutyák hamar rájöttek, hogy mit várnak tőlük (érintéses feladat) és megnőtt a cselekvés előfordulása mindkét megerősítés hatására.

Érdekes, hogy a négy másodperces dicséret és a 30 másodperces között nem volt számottevő különbség. Ez ellentmond a korábbi vizsgálatok eredményeinek, ahol a kutatók a hosszabb simogatás + dicséret kombinációt jóval hatékonyabbnak találták. Feuerbacherék szerint az eltérés abból adódhat, hogy a feladatok tanulását más menetrend szerint időzítették. Egyszerre legfeljebb 10 ismétlést vártak el a kutyáktól, és a tanulós időszakok között hosszabb szüneteket hagytak.

A jutalmazás tehát hatékony eszköz a tanításban. Szerencsére a falatok és a simogatás, illetve szóbeli dicséret hasonlóan eredményes lehet, de a tanításban valószínűleg szerepe van a gyakorlás hosszának és a gyakorlások között eltelt időnek is.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://www.thewildest.com/dog-behavior/social-reinforcement-training; https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/jeab.842; Kép: Photo by Blue Bird: https://www.pexels.com/photo/excited-woman-teaching-dog-to-beg-7210458/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...