Saját KB bal
Saját KB jobb

Még 5 tévhit a kutyákkal kapcsolatban

Bár a kutya a hozzánk legközelebb álló faj, hétköznapjaink, családjaink része, sokunknál családtag, mégis, döbbenetesen keveset tudunk róluk. Számos olyan tévhit kering például, amelyre már létezik tudományos alapokon nyugvó magyarázat.

Korábbi cikkünkben is lelepleztünk már pár ilyen mítoszt: 5 tévhit a kutyákkal kapcsolatban

Az alábbiakban a viselkedéssel, neveléssel kapcsolatos, és pár egyszerű, biológiai ismereteken alapuló tévhitet gyűjtöttünk össze.

„A mentett kutyák mindenképpen traumatizáltak, sérültek.”

Sok ember gondolja azt, hogy a menhelyre került vagy kidobott kutyák valamiért „hibásak”. Olyan baj volt velük, ami miatt leadták őket, vagy éppen a gazditól való elszakadás okozott olyan törést, ami traumához, viselkedési problémákhoz vezet.

Sok kutya él át olyan traumát, amely nyomot hagy benne, és több türelmet, tanítást, esetleg szakértő segítséget igényel, hogy megtanuljon mozogni a világunkban. Nem csak a menhelyre kerülő kutyákra elmondható ez, és nem is minden menhelyi kutya él át traumát. Sok kutya „nem kívánt alomként” érkezik menhelyre, vagy éppen a gazdája életkörülményeiben történik olyan változás, amely miatt oda kerül. Ez nem feltétlenül traumatikus élmény, és egy jó gazdi mellett, biztonságos közegben hamar újra visszatér a bizalom. A menhely és a trauma közé tehát nem írható egyenlőségjel!

Fontos, hogy tájékozódjunk a kutyánk előéletéről, és ha úgy érezzük, hogy egy traumatizált, sérült kutya túl nagy kihívás, akkor a menhely dolgozóinak segítségével keressünk olyan vérmérsékletű ebet, aki megfelelő választás a számunkra. De ne higgyük, hogy egy bizonytalan hátterű (szaporítótól származó) kutya nem lehet traumatizált vagy bántalmazott! Tájékozódjunk, és információkkal, ne előítéletekkel felvértezve hozzuk meg a döntést!

„Ha a kutya orrát a ‘balesetbe’ dörgöljük, megtanulja a szobatisztaságot.”

Nem. A tanulásról szóló kutatások szerint egy adott cselekvés esetében jutalmazás/büntetés csak akkor működik, ha pár másodpercen belül követi a tettet. Namármost, ha Buksi a perzsára kakil, amíg mi távol voltunk, és amikor megjövünk, belenyomjuk az orrát a kakiba, azt Buksi nem fogja megérteni.

Ha azonnal belenyomjuk, az sem működik ez esetben, hiszen a kutya (és az ember is) akkor tud helyesen cselekedni, ha van alternatíva. Ha azt mondjuk a kutyánknak, hogy ez nem jó, akkor ezzel együtt meg kell mutatnunk azt is, ami helyes. A napirend és a gyakori séták, a kinti kakilás és pisilés jutalmazása sokkal eredményesebb módszer.

„A kutyák csak fekete-fehérben látnak.”

Ez egy olyan tévhit, amelyet a fejlett tudomány ma már egészen pontosan meg tud cáfolni. Bár a kutyák színlátása nem olyan fejlett, mint a miénk, a legutóbbi kutatások szerint, igenis, látnak színeket. Nagyjából hasonlóan képzelhetjük el a színlátásukat, mint a vörös-zöld színtévesztő emberekét. A vöröset, a zöldet és azok árnyalatait egy szürkés-barnás spektrumon látják, míg a kék, a sárga és ezek árnyalatai élénkek. Ezért lehet az, hogy a kék labdát könnyebben megtalálják a zöld füvön, mint a pirosat.

„Bizonyos fajták ‘hipoallergének’.”

Sajnos, ki kell ábrándítanunk a kutyaszőr allergiásokat, hiszen ez is egy tévhit. 100%-ig hipoallergén kutya nem létezik. A hipoallergénnek nevezett kutyák kevesebbet vedlenek, ezért kevesebb allergént juttatnak a levegőbe, mint a sokat vedlő társaik. Így az allergia mértékétől függően ezen fajták nem okoznak (olyan súlyos) tüneteket. A kutyaszőr allergiát okozó fehérje egyébként nem magán a szőrön van, ezért a kopasz fajták sem 100%-ban hipoallergének.

„A kutyák szégyellik magukat.”

Ez egy olyan tévhit, amely egyelőre még nem nyert teljes cáfolatot, de valószínűbb, hogy a „bűnös nézés”, amikor kutyánk valami rosszat tett és megszidjuk, nem a lelkiismeret-furdalásból fakad. Az az elképzelés, hogy a nagy szemekkel néző, összehúzódó kutya inkább a feddésre reagál így, szeretné, ha minél előbb vége lenne ennek a számára rossz helyzetnek. Az ilyen típusú viselkedést „békítő” vagy hárító viselkedésnek nevezik, amellyel a kutya azt kommunikálja, hogy szeretné, ha a fenyegetés elmúlna, és nem kíván konfrontálódni.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: Bindi’s Bucketlist – Instagram; Kép: Photo by Ivan Babydov: https://www.pexels.com/photo/female-owner-playing-with-dog-at-home-7788664/

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...