Saját KB bal
Saját KB jobb
unsplash

Védett madarakkal szembeni állatkínzás miatt folyik nyomozás

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleménye szerint a gerendási Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság területén védett ragadozómadarakkal szemben elkövetett állatkínzás ügyében folyik nyomozás.

Közel két évvel ezelőtt, 2020 őszén indult el a bizonyítékok gyűjtése az ügyben. Végül vadkamera-felvételek alapján indították el a rendőrségi nyomozást. A gyanú szerint a tettesek élvefogó csapdák jogszerűtlen üzemeltetése során követtek el állatkínzást védett ragadozómadarakkal szemben. A területen korábban több elpusztult madár tetemére bukkantak, ezért az MME és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) együttműködésben kezdet el a vizsgálatot állatkínzás gyanúja miatt.

„A gyanúsított elsősorban a vadászható ragadozó emlősök – róka, borz, nyest, házi görény – gyérítésére széles körben használt és engedélyezett élvefogó csapdákat üzemeltetett nagy számban vadgazdálkodási tevékenység keretében. A vadkamerás felvételek alapján legalább 11 esetben került védett ragadozómadár – tíz egerészölyv és egy karvaly – a csapdákba, amelyeknek üzemszerű működtetés esetén nem is esett volna bántódásuk, hiszen a napi ellenőrzések alkalmával azokat kötelező azonnal és sértetlenül elengedni.” (MME)

Meg lehetett volna menteni őket

Az MME közleménye szerint, ha a csapdákat kinyitották volna, biztosítani lehetett volna a védett madarak kijutását. Ez sem a madaraknak, sem a csapdakezelőknek nem okozott volna sérülésveszélyt. A vadkamera felvételek alapján azonban erre egyszer sem került sor.

A gyanúsított a védett madarakat egy előre erre a célra elkészített hurkos bot segítségével a nyakuknál fogva rángatta ki a csapdából, amivel bizonyítottan felesleges szenvedést és feltételezhetően maradandó sérüléseket vagy akár pusztulást is okozott. A csapdából kirángatott madarakat az elengedés helyett minden rögzített esetben magával vitte, amely egyrészt hatósági engedélyköteles tevékenység, másrészt így az sem zárható ki, hogy a madarak elpusztultak vagy velük szemben további jogsértő tevékenység zajlott – hangsúlyozták a közleményben.

Nagy valószínűséggel már hosszú ideje és több csapdával is zajlott a madarak elfogása, így akár több száz védett ragadozó madár is áldozatul eshetett. Az MME úgy véli, szükséges a csapdahasználat jogi és gyakorlati szabályozásának újragondolása. Számos olyan eset is történt az elmúlt években, amikor a csapda nem megfelelő használata okozta védett állatok pusztulását vagy sérülését.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: MME, MTI

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...