Saját KB bal
Saját KB jobb
Pixabay

Megérkezett Kele, az ország első gólyája

Az ország első gólyája január 24-én érkezett meg fészkébe, a Somogy megyei Vörs községbe.

Január 24-én megérkezett Kele, az ország első gólyája. A Somogy megyei Vörs községben, a Tüskevár ABC melletti fészeknek már 2011 óta van állandó lakója. 14 éven keresztül egy Charlie nevű gólya érkezett meg minden évben elsőként Vörsre, majd helyét átvette 2020-tól Kele, Charlie egyik fiókája. Kele pedig idén ismét elsőként érkezett meg az országba és költözött be a családi fészekbe.

Fekete István emlékére

A gólyát és a fészek mellett található ABC-t is Fekete István emlékére nevezték el, mert az író éppen ezen a helyen, a fészek melletti templomba járt az Úrnapi misére. Kele kicsit korán érkezett, február elejére várták a helyiek, általában akkor szokott visszatérni a „nyaralásból”. Különösen azért nagyszerű hír Kele érkezése, mert most már biztos, hogy továbbviszi apja, Charlie hagyományát és minden évben visszatér a faluba, a templom melletti fészekbe.

Nagy nap a mai nekünk, a gólya jelképe sokat jelent számunkra. A tavalyi évben készítettük el hétrészes gólyaútvonalunkat, amelynek keretében az ide látogatók meg tudják tekinteni a nevezetességeinket. Általában február elején szokott érkezni, meglepődtünk mi is, milyen korán jött Kele. Gondoskodni fogunk róla, hogy minden a legnagyobb rendben legyen – Farkas Dezső alpolgármester.

Vörs, a Kis-Balaton fővárosa

Vörs nem csak Magyarország első gólyájával és a Kis-Balaton fővárosa címmel büszkélkedhet. A karácsonyi ünnepek ideje alatt itt állították fel Európa legnagyobb beltéri betlehemét, amit több tízezer látogató nézett meg. A Kis-Balaton kócsagállományának megmentése is egy vörsi kócsagőr tevékenységének köszönhető, aki egyben Magyarország első nemzetvédelmi őre is volt.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: Somogy megyei hírportál

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...