Saját KB bal
Saját KB jobb
Photo by Marc-Olivier Jodoin on Unsplash

Több mint száz medvét mentettek meg egy medveepe farmról

A medveepe a kínai gyógyászat által használt egyes gyógyszerek fontos összetevője, kegyetlen módon gyűjtik be élő medve epehólyagjából.

A World Animal News számolt be az Animals Asia hatalmas mentő akciójáról, melyben 101 ázsiai fekete medvét sikerült elszállítaniuk egy medveepe farmról új otthonukba. A szervezet 1992 óta foglalkozik medvék mentésével és egy számukra létrehozott menhelyet is üzemeltetnek.

A farm, ahonnan a mostani mentés zajlott, 2013-ig üzemelt medveepe telepként, ekkor a tulajdonos úgy döntött, befejezi ezt a tevékenységet és ehhez az Animals Asia segítségét kérte. Mind a tulajdonos, mind a szervezet elkötelezte magát a medvék megmentése mellett, de olyan jogi és logisztikai kihívásokba ütköztek, hogy a művelet előkészítése nyolc hosszú évet vett igénybe.

Eljött a nagy akció napja

Végül 2021. április 9-én az Animals Asia megkapta a mentés végrehajtásához szükséges utolsó engedélyt is. A folyamat három szakaszból állt, a medvék minden szakaszon több mint 55 órát töltöttek utazással. A mentési művelet végül május 27-én zárult le. A szervezet kitartó munkájának köszönhetően 101 medve talált új otthonra és békés, nyugodt életre.

A medveepe népszerűsége és szerepe

Kínában 1989 óta létezik egy törvény, mely lehetővé teszi olyan vadállatok értékesítését és felhasználását, melyeket az orvosi tradíció szerint emberi gyógyításra tudnak használni. Így ezek a farmok teljesen legálisan működnek, de tilos vadon élő medvéket tartani. A medveepe csapolásra csak kifejezetten erre tenyésztett állatokat használhatnak.

Egy medveepe farm még a legkeményebb, sokat látott állatvédőket is megrendíti.  A medvéket hosszú évekig tartják kis ketrecekben, ahol semmi mozgásterük nincs, egyszerűen csak vegetálnak. Az epe csapolása az epehólyagon keresztül történik, egy bevezetett katéteren keresztül szívják le az epefolyadékot. Az állatoknak ez folyamatos szenvedést jelent, sokszor elfertőződnek a nyitott sebek. Az így nyert epefolyadék pedig a többnyire szennyezettek, ami a fogyasztó egészségére is veszélyt jelenthetnek. Azért, hogy a medvék el tudják viselni a szenvedést, fájdalomcsillapítókkal is kezelik őket. Ezek az állatok a legtöbbször lassú és szenvedéssel teli halált halnak apró ketreceikben.

A medveepére sajnos a koronavírus járvány ideje alatt megtöbbszöröződött a kereslet, miután a kínai kormány hivatalosan is ajánlott a vírus kezelésére az epét tartalmazó gyógyszert.

A mentésről készült  videót itt nézheted meg:

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: onegreenplanet.org

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...