unsplash

Meghalt a világ legidősebb fogságban élő óriás pandája

Egy nyugat-kínai állatkertben élt hosszú, termékeny és boldog életet. Halálát két héttel az eset után jelentették be.

Xin Xing 38 éves volt, ezzel a világ legöregebb fogságban élő pandája. Emberi kor szerint nagyjából 130 éves lett volna. Hosszú élete nagyon termékeny volt, a világban számos országban élnek kölykei, többek között az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban. Xin Xing neve Új Csillagot jelent, összesen 36 kölyköt szült.

Fogságban született

Xin Xing 1982 nyarán született a szecsuáni Baoxing egyik panda rezervátumában, egy éves korában került a nyugat-kínai Chongqing Állatkertbe. 2020 augusztusában ünnepelte 38. születésnapját, gondozói pedig különleges bambuszrügyes, gyümölcsös tortával kedveskedtek neki.  Xin Xing gondozója egész életében az 56 éves Zhang Naicheng volt, aki nagyon sok időt töltött a pandával. Szerette volna, ha Xin Xing megéri a 40. életévet, de sajnos nem így alakult.  Októberben kezdték észrevenni hogy kedve megváltozott, letargikus és étvágytalan lett. Ezt nehézlégzés, egyensúly ingadozások és hasi duzzanat követte. Állatorvosok vizsgálták és próbálták kezelni, de nem jutottak eredményre. Halálát követően állapították meg, hogy előrehaladott kora miatt kialakult szervi elégtelenségek álltak megromlott egészségének hátterében.

Veszélyeztetett faj

Az óriáspanda eredetileg Kelet-Kína és Mianmar területén élt, a klímaváltozásnak és az ember terjeszkedésének köszönhetően kezdett el egyre vissza szorulni a természetes élőhelye. Sokáig vadászták bundája miatt és az állatkertek állományának fenntartásáért történő befogások is drasztikusan csökkentették a populáció számát. 1939-ben helyezték védelem alá, sőt a prémvadászatért Kínában 1997-ig halálbüntetés járt. 1998 óta nem csak az óriáspanda, de természetes élőhelye, elterjedési területei is védelem alatt állnak.  Mai becslések szerint nagyjából 3000 óriáspanda él szabadon, és közel 40 rezervátum működik Kínában.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: onegreenplanet, wikipedia

Cover: unsplash

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...