Saját KB bal
Saját KB jobb

Egy kutya 9 kilométert futott a gazdája után, hogy ott lehessen az esküvőn

Nem tudhatjuk, pontosan mi történhetett, de Fugui-t, a kutyust valamilyen okból otthon felejtették a gazdái a nagy kapkodásban. Ez azonban nem akadályozhatta meg a hűséges kutyát, hogy ott legyen az esküvőn, ahol a gazdája kimondja a boldogító igent.

A kutyáink fontos részei az életünknek, és egyre természetesebb, hogy a legfontosabb pillanatokban szeretnénk, ha ők is velünk ünnepelnének. Nem ritka, hogy a kutyák is díszvendégei az esküvőknek, láthattunk már olyat is, amikor a pár kutyája volt az esküvőn a videós. Fu Xi is úgy tervezte, hogy két éve hűséges barátja, Fugui is részt vesz a szertartáson, de valahogy a kiskutya kimaradt, és az esküvői menet nélküle indult el a rendezvény helyszínére.

Fugui azonban nem szeppent meg, hanem látva a nélküle elhajtó autókat, a nyomukba eredt. Egy kis idő után a gazdi észrevette a kocsik mellett futó kutyust, és megállíttatta az autót, de – állítólag – Fugui nem akart beszállni! Inkább az autók mellett szaladva tette meg a közel 9 kilométeres távot, hogy aztán együtt örülhessen a menyasszonnyal. Még szerencse, hogy semmi baja nem történt a forgalomban…

Bár szegény kutyusnak biztosan fárasztó lehetett a kaland, egy, a gazdája által posztolt másik videón úgy tűnik, nem bánta meg, és nagyon örül, hogy újra a gazdijával lehet. A tanulság talán csak annyi, hogy ne hagyjuk ki hűséges barátainkat, nehogy hasonlóan veszélyes mutatványokra vállalkozzanak, mint Fugui.


Bujdosó-Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: The Bark; Videó: TikTok; Indexkép: pexels.
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...