Saját KB bal
Saját KB jobb
happymag.tv

A kék méheket már kihaltnak hitték, most újra előkerültek

Újra észlelték Floridában a különleges kék méheket, melyek lényegében ugyanakkorák és mindenben megegyeznek sárga társaikkal, csak élénk kék színben pompáznak.

A kék méheket már a legtöbb természettudós kihaltnak gondolta, hosszú ideig egyáltalán nem észleltek egyetlen példányt sem megszokott élőhelyükön. Az Osmia Calaminthae néven is ismert különleges kék színű méhek egyébként is nagyon ritkán fordultak elő a természetben. Azok a növények, melyekből táplálkoznak, szintén kis példányszámban vannak csak jelen élőhelyükön. Ezeknek a növényeknek a csökkenésével a kék színű méhek túlélése is esélytelenné kezdett válni. A kutatók ezért is gondolták azt, hogy már soha többet nem fogunk velük találkozni a természetben.

kék méh
Fotó: happymag.tv

Korábban leghosszabb ideig Wales Ridge-ben, nagyjából egy 41 négyzetkilométeres területen figyelték meg jelenlétüket. A Floridai Természettudományi Múzeum munkatársai most ugyanitt fedezték fel őket újra. Chase Kimmel professzor, a kutatás vezetője elmondta, hogy borzasztóan izgalmasnak találták a felfedezést. Ez ugyanis arra is rádöbbentette őket, hogy valójában milyen keveset tudnak a rovarok világáról, fejlődésükről. Rengeteg dolgot kell még felfedezniük és sok mindenre kell rájönniük kutatások során. Például, hogy lehetséges, hogy egy faj eltűnik a föld színéről majd évek múlva egyszer csak újra előkerül.

Védelmet igényelnek

Az első kék méhet március elején észlelték de mivel nem sikerült befogni, így nem tudták 100 százalék biztonsággal állítani a kék méh visszatérését. Kimmel és társai elkezdtek csapdákat felállítani a területen és pár nap múlva már sikerült közelebbről is megvizsgálni egy-két befogott példányt. Ezután már biztosan állíthatták, a ritka kék színű méh nem halt ki, bár kis példányszámban, de továbbra is aktív. Jelenleg sajnos nem tartozik a védett állatok közé, viszont az őt tápláló gazdanövény, a calamintha ashei szerencsére igen. Egyelőre még sok adat hiányzik ahhoz, hogy a kék méhet is védett fajjá nyilvánítsák. Ezért dolgoznak most a kutatók és végeznek nagyon tüzetes, mindenre kiterjedő vizsgálatokat a csodaszép kék méhekkel.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: awarennesact.com

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...