Saját KB bal
Saját KB jobb

Maradjatok otthon és nézzetek természetfilmet!

A Pannonia Entertainment nagyvonalú gesztussal bizonyítja, hogy a koronavírus-járvány okozta zűrzavarban is lehet pozitív dolgokat tenni: ingyenesen elérhetővé tettek három nagy sikerű magyar természetfilmet.

A természetfilmek rajongói és a szakma már alig várta Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika új filmjét. A Vad Erdők, Vad Bércek – A Fantom Nyomában című alkotás  március 26-án került volna bemutatásra. Az előzetes ismertető szerint a dokumentumfilmben „az alkotópáros korábbi filmjeire is jellemző, lélegzetelállító képsorokon tárulnak fel az Északi-középhegység folyóvölgyei, mély szurdokai, napfényben fürdő bércei, ködbe vesző hegyoldalai és gazdag élővilága”. A címben szereplő fantom pedig nem más, mint a hazánkba nemrég visszatért hiúz. A sikeres visszatelepítési programnak köszönhetően a börzsönyi erdőkben újra portyázó hiúz rejtőzködő életet él, és csak rendkívül nehezen figyelhető meg – mi több, kapható lencsevégre. A film a hiúzok titokzatos életébe szintén betekintést ígér.

Ahogy minden rendezvény, úgy a filmbemutató is elmarad, de a műfaj szerelmeseinek nincs oka csüggedésre.

A természetfilmet jegyző Pannonia Entertainment ugyanis a YouTube-on keresztül ingyenesen elérhetővé tette három nagy sikerű dokumentumfilmjét.

Vad Szigetköz – A szárazföldi delta (2013)

A Vad Szigetköz a bősi erőmű megépítése után megváltozott szigetközi élővilágot veszi górcső alá. A film központi kérdése, hogy vajon megőrizte-e fajgazdagságát az egyedülálló terület, melyet a Duna évezredek alatt hozott létre, és az ember egyetlen döntéssel tett pengeélre?

Vad Kunság – A Puszta rejtett élete (2016)

Az Alföld élővilágát bemutató dokumentumfilm elnyerte a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíját. A film rövid jelenetekből áll, amelyek egy-egy történetben mutatják be az Kiskunság és a Nagykunság meglepően gazdag faunáját. Főszerepben egy – a hiúzhoz hasonlóan hazánkban kihalt, majd visszatelepített – aranysakál család sorsa jelenik meg.

Tiltott zóna – Harctéren a vadvilág (2017)

A filmben egy katonai használatban lévő lő- és gyakorlótér állat- és növényvilágát figyelhetjük meg. A fegyverek árnyékában élő populáció mindennapjai egy valóságos harctéren folynak, mégis, éppen az állandó „hadiállapotnak” köszönheti a létét. Bár a katonák csak gyakorolnak, az itt élő állatok vérre menő harcot vívnak a túlélésért.


Bujdosó-Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás és videó: Pannonia-Entertainment.hu; NatFilm Hungary Ltd. YouTube csatorna. Indexkép: pexels.
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...