Saját KB bal
Saját KB jobb

A bronzkori kutyák magas szénhidráttartalmú étrenden éltek

Gondolkoztál már azon, hogy vajon milyen lehetett az ókori kutyák élete? Mit ettek, mivel töltötték a napjaikat, ki gondoskodott róluk? Egy nemrég publikált tanulmányból sok érdekes információval gazdagodhatunk, valamint más szempontokat is kaphatunk a kutyák táplálkozása kapcsán – lehet, hogy nem mindig a paleo volt az egységes mérce?

A bronzkorra (körülbelül 4-5000 évvel ezelőtt), a kutyák már megvetették a lábukat az emberi településeken, eddigre körülbelül 1000 év telt már el a háziasításuk óta. Az emberek a nomád vadászó-gyűjtögető életmódról kezdtek áttérni a földművelésre, ezzel együtt jöttek létre az első települések. A földművelő-pásztorkodó családokkal élő kutyáknak valószínűleg hasonló feladataik voltak, mint a mai utódaiknak: terelés, őrzés, területvédelem.

Spanyol kutatók szerettek volna pontosabb képet kapni arról, hogy milyen szerepet játszottak a kutyák a bronzkori falusi életben, ezért emberi és kutyacsontokon végeztek méréseket, amelyekből a két faj táplálkozására következtethettek. Abban bíztak, hogy a mezőgazdálkodás hajnalán élt kutyák és emberek maradványai választ adhatnak arra a kérdésre, hogyan lett a kutyából mindenevő?

A kutatás eredményeit ez év elején publikálták az Archeological and Anthropological Sciences folyóiratban “A kutyák és rókák szerepe a kora-bronzkori temetkezési struktúrákban az Ibériai-félszigeten: az ember befolyása a kutya táplálkozására a Can Roqueta (Barcelona) és Minferri (Lleida) lelőhelyeken” (a kutatás vezetői: Aurora Grandal-D’Anglad, Silvia Albizuri és Arianda Nieto). A kutatásban 37 kutyaféle (33 kutya és 4 róka), 19 háziasított patás állat és 64 ember csontjait vizsgálták, amelyeket mind északkelet-spanyolországi temetkezési helyeken gyűjtöttek. A kutyák nagy része, és általában a háziasított állatok – beleértve a rókákat is – az emberekkel közös sírban volt eltemetve.

A régió legfontosabb terményei közé tartozott az árpa, a búza és a hüvelyesek. Valószínűleg tejtermékeket is fogyasztottak az ott élők, mivel joghurt és sajt készítésére alkalmas eszközöket is feltártak. 

A kutatók a vizsgálat során a csontok szén- és nitrogéntartalmát mérték, majd ezeket az értékeket a marhacsontokból vett mintákkal vetették össze, így a tisztán növényevő állatok értékeihez képest kirajzolódott egy mintázat. A szénértékek a növényi táplálékot, míg a nitrogénértékek a fehérjét jelzik jól – amely a hüvelyesekben is nagymértékben megtalálható. Az izotópos vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a kutyák ugyan nem teljesen ugyanazokat az élelmiszereket, és ugyanolyan arányban fogyasztották, mint az emberek, mégis, a táplálkozásuk sok hasonlóságot mutat, különösen a nők és gyermekek étrendjével. Akkoriban ugyanis a férfiak jelentősen több fehérjét fogyasztottak, a nők és a gyermekek inkább kásaszerű ételeket ettek, változó mennyiségben állati fehérjét is vittek be, főleg joghurtból és savóból.

A temetkezési minták is azt mutatják, hogy valószínűleg inkább a nők és a gyermekek gondoskodtak a kutyákról és ők etették őket.

A temetkezési helyeken talált kutyák közepes méretűek voltak, körülbelül 60-65 cm marmagasságúak, a testtömegük az egyik lelőhelyen 14-20 kg között mozgott, míg a másikon inkább 10-15 kg volt jellemző. A csontok deformitása arra enged következtetni, hogy a kutyák rendszeresen cipeltek terhet a hátukon, valószínűleg kisebb szekérszerű kocsikat húzhattak. Ez a szokás az Alabama és Illinois államban élő paleo-indiánok körében is elterjedt.

A vizsgálatok eredményeiből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a kutyákat szándékosan tartották nagyrészt növényi alapú étrenden, a fehérjebevitelüket tejtermékekből és feltételezhetően állati maradékokból (csontok, inak, porcok, stb.) fedezték, de az sem kizárható, hogy a kutyák néha vadásztak vagy dögöket is fogyasztottak.

Ahogyan azt egy 2016-os tanulmány feltárta (Ollivier et al. – Amy2B variációk és az ókori kutyák alkalmazkodása a keményítőalapú táplálékhoz), a gabonafélék nem rendszeridegen táplálékok a kutyák számára, mivel, az emberhez hasonlóan, a mezőgazdaság elterjedésével párhuzamosan, fejlődött az emésztésük, és képessé váltak a keményítő megemésztésére. (A szervezet a hasnyálmirigy és a nyálmirigyek által termelt amiláz nevű enzimmel képes lebontani a szénhidrátot, amely mind a kutyáknál, mind az embereknél megtalálható.) Az amiláz termelését lehetővé tevő genetikai változás már 7 000 évvel ezelőtti leletekben is kimutatható.

Mivel ez a változás a gének szintjén történt, ezért elmondható, hogy az 50 000 évvel ezelőtt, a szürke farkasból kifejlődött kutya alkalmazkodott az emberekkel közös életmódhoz, és képessé vált hasznosítani a szénhidrátokból származó tápanyagokat.

Mint az élet sok más területén is, a kutyák igazodtak az emberekhez: vándoroltak a nomádokkal, de letelepedtek a földművelőkkel is, és megtalálták velünk az egyensúlyt bármilyen körülmények között.

Bujdosó-Szalay Adél
(Kutyabarát.hu)
Forrás: The Bark; Indexkép: Wajari Velásquez képe a Pixabay -en.
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok