Saját KB bal
Saját KB jobb

Kiránduljunk kutyával! – Nagymaros

Visegráddal átellenben, Budapesttől körülbelül 50 kilométerre, a Duna bal partján fekszik Nagymaros. A Budapest – Szob vasútvonal kettészeli a települést, komppal pedig Visegrád felől is könnyen megközelíthető, de a nyári időszakban akár kirándulóhajóval is érkezhetünk. Egy délutánra is érdemes ellátogatni Nagymarosra, hiszen a Dunakanyar festői szépsége és a Börzsöny közelsége remek programokat ígér, akár az aktívabb, akár az andalgós-nézelődős műfaj kedvelőinek.

Már Nagy Lajos és Zsigmond királyok korában is az udvar kedvelt tartózkodási helye volt a Visegrádi várral szemben fekvő Maros síkság, Mátyás király idején pedig lovagi játékokat tartottak itt. A Duna-parti településen élénk kereskedelem folyt, de a halászat és a borászat is meghatározóak voltak a város középkori történetében. A borászati kultúra nyomait a Pincesor őrzi, amely a település egyik látványossága. Érdemes még megtekintenünk a Kálvária kápolnát és a református templomot, melynek tornyát Kós Károly tervei alapján építették.

Fekete István és Kittenberger Kálmán rajongóinak számos érdekes látnivalót kínál a környék.  Szervezhetünk egy gyalogos kirándulást Rózsakunyhóhoz, ahol az író és a híres Afrika-kutató vadász együtt cserkeltek és vadásztak. A szépen karbantartott és felújított vadászházat jól jelzett turistaúton közelíthetjük meg, vízvételi lehetőség azonban útközben nincs, gondoskodjunk magunknak és kutyánknak is megfelelő mennyiségű ivóvízről. A túra kiegészítéseképpen Nagymaroson belül pedig Kittenberger szobrát és a Kittenberger emlékházat is megtekinthetjük.

kutyabarat kutyabarát

Ha egy kellemes sétára vágyunk a Duna-parton, miközben gyönyörködhetünk a túlparton a visegrádi vár látványában és a Dunakanyar lenyűgöző panorámájában, a kompkikötő mellett tudjuk ezt megtenni.  A strand területén kiépített sétaút vár minket, nyáron büfékkel és hekkesekkel, de ilyenkor télen is találunk nyitva tartó vendéglátó egységet.

kutyabarat kutyabarát

kutyabarat kutyabarát kutya

A sétányon találhatóak az eddigi legmagasabb vízállásokat jelző táblák is, döbbenetes, hogy a lassan Budapest felé hullámzó Duna milyen hatalmas változásra képes: a helyiekkel beszélgetve kaphatunk igazán képet arról, hogy a 2013-as árvíz mekkora területen veszélyeztette Nagymarost.

kutyabarat kutyabarát kutya

Akár a túrázós program, akár a Duna-parti séta mellett döntünk, Nagymaros biztosan nem okoz csalódást. A kedves, rendezett, nyugodt hangulatú kisváros csodálatos fekvése és lélegzetelállító panorámája biztosan elvarázsol minket, kutyáinkat pedig az új élmények és az eseménydús nap után valószínűleg nem kell ringatni!

 

Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

Fotók: Bujdosó-Szalay Adél / @tatyiandme

(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...