Érzékelik-e a kutyák az idő múlását?

Bár a kutyák nem képesek olyan absztrakt emberi fogalmakat értelmezni, mint például az óra és a perc, mégis rengeteg bizonyítékot találhatunk arra vonatkozóan, hogy mégis valahogy érzékelik az idő múlását.

 

Az érzékszervekkel érzékelhető jelek, mint a fény, a hőmérséklet vagy a szagok egész nap rengeteg információt nyújtanak kedvenceink számára az időtől függő eseményekről. Például érdekes módon képesek érzékelni, mikor van itt az ideje annak, hogy a gazdi haza jöjjön: nem az idő múlása alapján, hanem mert tudják, hogy mikor halványul el annyira az illető illata, amikor már épp ideje visszatérnie. Saját érzéseik is mértékadó tényezők lehetnek – sok kutya tudja, mikor van itt az evés ideje: nem abból, hogy este hat óra lett, hanem mert a rutinnak és a rendszerességnek köszönhetően egyszerűen ekkor lesz éhes.

Bár a belső időérzék is szerepet játszhat a kutya viselkedésében, nem mindig könnyű kiküszöbölni a szenzoros jeleket. Egy korábbi tanulmány kimutatta, hogy a kutyák nagyobb lelkesedéssel üdvözlik gazdájukat hosszabb külön töltött idő után, mint rövidebb után. A két órás távollét már sokkal intenzívebb üdvözléshez vezetett, mint a 30 perces elválás. Az viszont még mindig nem ismeretes, ha belső vagy külső tényezők befolyásolják-e a kutyák szenzorait ezekben a helyzetekben.

Más fajoknál is találtak hasonló időérzéket. Egy kutatás során például képesek voltak macskákat megtanítani, hogy adott tálhoz menjenek enni attól függően, hogy mennyi időt töltöttek egy-egy ketrecben. A cicák képesek voltak 5 másodpernyi különbséget is érzékelni.

Egy másik kísérlet során egereket arra tanították, hogy valódi futópadon fussanak egy virtuális valóságban. Félúton az egyik folyosóra, ahol a padló látszólagos szerkezete megváltozott, tettek egy ajtót. Az egerek az ajtó láttára megálltak, majd az ajtó hat másodperc múlva kinyílt, és folytathatták az útjukat az étel felé. Amikor a kutatók az ajtót láthatatlanná tették, de a padló szerkezetének megváltozása mutatta, hogy hol lenne az ajtó helye, az egerek ilyen esetben is megálltak és vártak hat másodpercet, mielőtt tovább haladtak volna. A virtuális valóság segítségével az egerek minden lehetséges érzékszervi jelérzékelését megszüntették, így viselkedésüket az agy belső időérzékével magyarázták.

Ezek a korábban ismeretlen idegsejtek az agy mediális entorhinalis kérgében találhatók, és kapcsolódnak az idő nyomon követéséhez, amikor egy állat vár valamire. A kutatások azt mutatják, hogy az egerek agyában kialakul az időnek egy fajta fizikai megjelenése, ami lehetővé teszi számukra az időintervallum mérését is.

További kutatásra lesz szükség annak meghatározásához, hogy ugyanaz a rendszer működik-e más fajok agyában. Ha a kutyák valóban képesek követni az idő múlását, érdekes lenne feltárni, mennyire pontos az idő érzékelésük a különböző időperiódusokban és hányféle egyéni variáció létezik az idő nyomon követésében.

 

Ezeket is ajánljuk:

Kutyáink és a körülöttünk lévő mágneses mező érzékelésének képessége

Betegségek, amiket előbb kiszagolnak a kutyák, mint a műszerek

Megérzik és értik-e a kutyák saját haláluk pillanatát?

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: thebark

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...