Crufts: A világ leghíresebb és leghírhedtebb kutyás show-ja

A ma kezdődő hatalmas figyelmet kapó rendezvény sajnos sokszor egyben támadási felület is: az évek során számos olyan történés volt a Crufts körül, ami nem várt sajtóérdeklődést váltott ki. Volt, ami vicces, volt, ami felháborító és volt, ami elgondolkodtató volt. De hát a show mégis megy tovább.

 

Mérgezési skandallum

2015-ben mérgezés gyanú merült fel a rendezvényen, ugyanis egy kutya meghalt, és több tulajdonos jelezte kutyájuk rosszullétét. Végül az elhunyt ír szetterről, Jagger-ről kiderült, hogy valószínűleg már a kiállítás után jutott a szervezetébe a mérgező anyag, és a többi állat esetében sem bizonyosodott be semmi konkrét (bővebben itt olvashatsz róla). Azonban az eset rávilágított arra, hogy a sokszor felügyelet nélkül hagyott kutyákkal bármi megtörténhet.


Az 1891 óta megrendezésre kerülő, az utóbbi években birmingham-i esemény a földkerekség talán legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye, ahol a világ minden tájáról fogadnak nevezéseket. Az ebek a kiállítás mellett különböző versenyeken is részt vehetnek (pl. agility, engedelmességi verseny, dog dancing stb.), míg a közönség tanácsokat kaphat a megfelelő házi kedvenc kiválasztását illetően, találkozhat a tenyésztőkkel.


 

Kíméletlen felvezető

Szintén 2015: A show után két online petíció bukkant fel több mint 100,000 aláírással azt követelve, hogy vizsgálják meg a Best In Show skót terrierjével történteket. Ugyanis az állatot vezető handler, Rebecca Cross az ebet többek szerint megkérdőjelezhető módon (a nyaka aljánál és a farkánál fogva) emelte le az asztalról. Mint kiderült, a felzúdulás erősen hely- és felfogás-specifikus: Amerikában – ahonnan a handler is érkezett – bevett szokás a munkára tenyésztett terriereket ezzel a fogással emelni. Ez oda vezethető vissza, hogy az ilyen fajtájú ebeknek vadászat vagy egyéb munkatevékenység közben gyakran be kell férkőzniük földalatti járatokba és egyéb szűk helyekre, és időnként bizony óhatatlanul beszorulnak. Ilyenkor – és számos más veszélyhelyzet esetén – a kutyát vezető személynek nincs más lehetősége, mint a farkánál és/vagy hátsó lábánál fogva kihúzni az állatot a csávából.

A The Kennel Club utasításai szerint az ilyenfajta mozdulatok kerülendőek. A szóban forgó handler végül bocsánatot kért a történtekért.

 

A „legfegyelmezettebb kutya”

Lorain Ronis azért került bíróság elé és kapott 12 hónapos eltiltást, mert miután kutyája, Eddie, egy akita megnyerte a fegyelmező versenyt 2013-ban, egy másik kutyatulajdonost térden harapott.

 

Egészségügyi defektek

2015-ben a Kennel Club szakított a 140 éves hagyománnyal, és hivatalosan is engedélyezte a kevert fajták megjelentetését, amilyen a labradoodle. Hatalmas vitát vont maga után a designer fajták egészségügyi defektjei. A PETA is rászállt a rendezvényre, a divatból kihangsúlyozott egészségtelen jellemzők miatt, amelyek ezen fajták velejárója. A PETA egyébként is rendszeresen figyelmeztet, hogy a szépségkiállítások elleplezik a sokszor kegyetlen, céltudatos tenyésztői világot, ami mögötte van.

 

1998 legnagyobb szőrcsomója


Fotó: pinterest

1998-ban úgy mérték, hogy összesen 340 kilogramnyi kutyaszőrt kell eltakarítaniuk a show után Birmingham-ben.

 

WC szünet

Van az úgy… 2012-ben egy kutya nem bírta tovább: az agility futam kellős közepén a pályára végezte a dolgát. Mindenki sajnálta, hogy diszkvalifikálták az amúgy jól futó párost, de a kommentátor szerint „amit egy kutyának meg kell tenni, azt meg kell tenni.”

 

És amiről már írtunk:

A tavalyi Crufts legnagyobb kedvence lett az ügyetlen agility kutya

Puli nyerte az Egyesült Államok legnagyobb kutyakiállítását

Ilyen volt egy rangos kutyakiállítás a Kádár-korban

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: mirror
Kezdőfotó: flickr

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...