Az ivartalanítás története – honnan hová jutottunk
A felelős gazdáknak az ivartalanítás ma már természetes velejárója a kutyatartásnak, de ez nem volt mindig így. Alig 100 évvel ezelőtt még kegyetlennek minősítették az eljárást és az elvet is, ráadásul az altatás is sok veszélyt rejtett magában. Sokkal inkább bevett szokás volt lelőni vagy megfojtani a nem kívánt szaporulatot. Vajon eleget változott a világ azóta?
Valószínűleg az ivartalanításhoz való hozzáállás változása azzal állítható párhuzamba, mikor a kutyás státusza változni kezdett. A kezdetek azonban nem voltak egyszerűek, sőt, furcsa módon akkor harapózott el minden.
Mikor az állatgyógyászat fejlődésnek indult, és egyre többen költöztek városokba, elővárosokba, a kutyákat egyre többen kedvencként kezdték tartani. Az állatokkal szemben táplált érzések ugyan változni kezdtek, de az ivartalanítás ekkor még veszélyes műtétnek számított, ezzel párhuzamosan elmaradtak a korábbi barbár szelektálási szokások – a nem kellő szaporulat megsemmisítése – így jól mutatja a történéseket, hogy csak New Yorkban a 19. század végén bekövetkezett gazdasági pánik időszakában az ASPCA (helyi állatvédő szervezet) 300,000 kóbor állatot tartott számon évente.
Míg a haszonállat-állomány sterilizálására szolgáló technikákat már rég használták, a macskák és kutyák ivartalanítása nem volt széles körben elérhető az 1930-as évekig. A macskákat különösen nem érintette az igény, hiszen az emberek hitték, hogy nekik joguk van szabadon barangolni. Az 1970-es évekre a létező néhány menhely befogadó képességén messze túlnőtt a kóbor állatok száma. Az eutanázia aránya azonban ekkor még dübörgött: 100 elaltatott kutya és macska jutott 1000 főre.
1969-ben Los Angelesben nyílt meg az első alacsony költségvetésű ivartalanítást is végző kórház – lényegében ez indította meg a közösségi párbeszédet a kérdésről. Korábban a macska- és kutya sterilizálásáról szóló tájékoztatás inkább csak a tulajdonos számára kényelmes választásként mutatta be a lehetőséget, nem pedig állatjóléti kérdésként. Az elkövetkező néhány évtizedben a menhelyek és az állatmentő csoportok egyre agresszívebb kampányt folytattak a tudatosság növelése érdekében, egyre inkább megváltoztatva a mondandót a közvélemény gondolkodásmódjában.
1972-ben az ASPCA előírta, hogy minden befogott állatot kötelezően ivartalanítani kell. A menhelyek túlterheltsége csökkenni kezdett. A „No Kill Movement” – mozgalmat, amely szerint minimálisra kell csökkenteni az elaltatásra ítélt állatok számát, egykor abszurdnak tartották, ezek most új lendületet kaptak. Ma, bár még mindig túl sok nem kívánt macska és kutya él, az eutanázia aránya körülbelül 12,5 kutyára és macskára csökkent 1000 főre nézve – közel 90%-os csökkenés az ötven évvel ezelőtti állapothoz képest!
Ma már a tudósok igyekeznek arra koncentrálni, hogy csökkentsék az ivartalanítással járó költségeket és a műtéti beavatkozás mértékét. Több helyen elérhető már olyan fejlesztés, ami egyszerűen meggátolja a petesejt és ondósejt termelését az egerekben, ezt szeretnék tovább fejleszteni a többi háziállatra. Már hazánkban is van lehetőség a minimális műtéti beavatkozással járó ivartalanításra néhány helyen: erről bővebben itt olvashattok.
Az elért eredmények ellenére még mindig sok mindenre van szükség. Évente több millió állatot altatnak el a menhelyeken, és bár több ember ivartalanítja az állatait, mint bármikor máskor eddig, még mindig rengetegen vannak, akik nem. Szerencsére számtalan ember és szervezet erőfeszítései révén a barbár gyakorlatoktól lassan eljutunk a nemzetközi mozgalmakig, amely rengeteg macska és kutya életét fogja megmenteni. Az ivartalanítás története azt bizonyítja, hogy érdemes összefogni, mert mindig tudunk előrébb jutni.
Osztható fontos tartamaink a témában:
Tények és tévhitek az ivartalanításról
Ivartalanítás – kölyök vagy felnőttkorban?
Miért fontos az ivartalanítás?
(kutyabarát.hu)
