Saját KB bal
Saját KB jobb

3 szerelme várja haza Szakos Andit

Szakos Andrea, a Megasztár 2. helyezettje kutyatartásban és állatszeretetben verhetetlenül első. A verseny alatt telefonon tartotta a kapcsolatot otthon maradt kedvenceivel, a stáb pedig türelmesen várt, amíg minden szembejövő négylábút lekapott a tíz körméről egy kis simogatásra. Otthon három kutyája tölti fel a sok munka után. 

Hogy telnek a napjaid?

A Megasztár óta sok dolog történt velem. A Karmapirin zenekarban élem ki zenei hajlamaim: a saját dalaimat, a saját szövegeimet írom és éneklem. Nemrég készült el az első lemezünk és ehhez kapcsolódóan egy videóklip is. A munka és a zene miatt gyakorlatilag most nem sok szabadidőm van, de a három szerelmem mindig feltölt, ha hazaérek.  Néha azt érzem, ha nem lennének, üres lenne az életem. Annyiszor megnevettetnek és annyira tudnak szeretni, hogy szinte nem is értem, néhány ember hogy-hogy nem képes ugyanerre.

Kik a kedvenceid, akik otthon várnak?

Beni kicsit megnőtt, majd 70 kilót nyom, csak a viselkedése nem változott: azóta is kicsinek képzeli magát. A sharpei-em, ahogy öregszik, úgy tojik a fejünkre. Állandóan könyörögni kell neki mindenért! A kicsi pedig szeretetéhes, körülbelül 5 percenként.

Nem állsz meg a saját kutyáidnál…

Mondanám, hogy kutyát mindenkinek, mert az jót tesz az ember lelkének, de az ember nem feltétlenül tesz jót a kutyának, sem más állatnak.  A közösségi oldalakon elég sok állatbarát alapítványt, szervezetet követek, és hihetetlen, mennyi kidobott, bántalmazott állat él az utcákon az emberek felelőtlensége miatt. Akiben nincs egy csepp szeretet, gondoskodás és törődés, az se kutyát, se gyereket ne vállaljon. Létezik még ivartalanítás, tudunk kerítést készíteni!  Minden eszköze megvan az embernek, hogy úgy tartson állatot, hogy az se gondot, se kárt ne okozzon.

A sajátjaidnak jó élete van?

Én még attól is rosszul érzem magam, ha magukra hagyom őket, pedig dolgozni menni kell. Mégis rossz érzéssel indulok el otthonról, szinte minden nap, nem szeretem őket magukra hagyni, és reggelente mindig hosszan búcsúzkodom: majd délután jövök, addig vigyázzatok a házra, stb… Kicsit azt érzem, elkényeztetettük őket, de nem tudom őket nem imádni.


Forrás: TV2
 

Bővülni fog a kutyacsalád?

A jövőben terveim között szerepel, hogy olyan helyet alakítsak ki otthon, ahová ideiglenesen be tudjak fogadni apróbb állatokat. Nagyon jó lenne, ha minél többen hasonló mentalitással lehetővé tennék, hogyha nem is véglegesen, de a bajba jutott apróságokon legalább rövid ideig segíteni tudjanak.

 

Velük is beszélgettünk:

Várvizi Péter a konyhán, kutyája az étteremben

D. Tóth Kriszta kutyája a vizes sportok szerelmese

A Zállatorvos valójában nem viccel

 

 

(kutyabarát.hu)

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok