Saját KB bal
Saját KB jobb

Gyakori hibák, melyekkel kivívhatod a kutyák nemtetszését

Négylábú barátaink helyzete sokszor nem könnyű. Igyekeznek megfelelni a gazdáik elvárásainak, engedelmeskedni a parancsoknak, de bármennyire is szeretnék, az emberi beszédet nem értik. Testbeszédünkből próbálják kitalálni, hogy mit is szeretnénk tőlük. Legyünk őszinték, egyáltalán nincs könnyű dolguk, mert bizony gyakran előfordul, hogy szavaink és testbeszédünk ellentétes információt közvetít. Nézzük az mnn.com által összeszedett legtipikusabb hibákat!

Túl sokat beszélsz

Mi, emberek gyakran túl sokat fecsegünk. Sokat beszélünk kutyáinkhoz is, holott pontosan tudjuk, hogy ők ebből mit sem értenek. Persze van néhány szó, melyeknek tudják az értelmét – séta, játék stb. -, esetleg több száz szót is képesek megtanulni, mint némely border collie, de alapvetően nem értik az emberi beszédet. Az evolúció során a kutyák megtanultak testbeszédünkből olvasni, és kitalálni, hogy mit érzünk, mire gondolunk, még azelőtt, mielőtt bennünk egyáltalán realizálódna az érzés vagy a gondolat. Gyakran azonban teljesen ellentétes információkat küldünk feléjük, teljesen mást mondunk, mint amit a testünkkel kommunikálunk. Például, ha kiadod a „marad” parancsot és közben előrenyújtott kézzel lehajolsz hozzá, ezzel azt közvetíted felé, hogy jöjjön oda hozzád. Ha viszont ennek engedelmeskedve ezt megteszi, alaposan megszidod, hogy megtagadta a „marad” parancsot. Ez a helyzet nagyon zavaros számára.

Egy nagyon jó kísérlet lehet (és valószínűleg a kutyád is díjazni fogja), hogy egész nap nem szólsz hozzá, csak a testbeszédeddel kommunikálsz vele. Megfigyelheted, hogyan reagál a mozgásodra, a változó testhelyzeteidre, és rájössz, hogy emberi beszéd nélkül is lehet kommunikálni. Ez pedig kutyád képzése során nagy segítség lehet számodra.

Átöleled a kutyádat

Azzal, hogy karjaiddal átöleled Kedvencedet, a szeretetedet, támogatásodat szeretnéd kifejezni felé, teljesen normális dolog, hiszen nekünk egy ölelés csupa pozitív dolgot közvetít. A legtöbb kutya viszont utálja, ha megölelik. A kutyák az evolúció során teljesen másképp fejlődtek, nekik nincs karjuk, amivel megölelhetnek. Ők az együttérzésüket, a bajtársiasságot úgy fejezik ki, hogy mellső mancsukat a másik hátára teszik, bár ez csekély dominanciát is jelez. Miközben pusztán barátságból átöleled kutyádat, ő úgy érzi, dominanciádat gyakorlod felette. Nagyon sok kutya elviseli a szeretetünk kinyilvánításának ezt a formáját, de előfordul, hogy félelmet vált ki, fenyegetve érzik magukat. Ekkor akár harapással is reagálhatnak. Az is megeshet, hogy a család egyik tagjától még tolerálják az ölelést, a másik családtagtól viszont nem.

A képen látható kutya ugyan elviseli a kislány ölelését, de ha alaposabban megnézzük (szája, szemei, fülei feszültségről árulkodnak), nem élvezi azt, ami egy potenciális veszélyforrást jelent a kislány számára. (Fotó: Dwight Smith / Shutterstock)

Ha kíváncsi vagy, hogy a kutyád szereti-e, ha átöleled, figyeld meg a testbeszédét, miközben a karjaidba zárod. Feszült, igyekszik elhúzni a fejét tőled, kerüli a szemkontaktust, nyalja a száját, fülei a fejéhez simulnak? Ezek mind arra utalnak, hogy kényelmetlenül érzi magát. Feszült, de engedelmes és a szeretete legyőzi ellenérzést, de legközelebb már lehet, hogy nem fogja. Oda kell figyelni a jelzéseire, hiszen arcodat egy sor éles fog mellé helyezed.

Simogatod az arcát vagy barátságosan megveregeted a fejét

Te sem élvezed, ha valaki megütögeti a fejedet, ugye? Nem számít milyen szeretettel csinálja, valószínűleg ellenérzést fog kiváltani belőled. Azt pedig pláne nem akarjuk, hogy idegenek érintsék meg az arcunkat. Ha valaki mégis hozzáér az arcodhoz, biztosan elhúzod, és nem tolerálod, hogy behatolt az intim szférádba. Mégis a legtöbb ember úgy gondolja, hogy a kutyák élvezik, ha megsimogatják a fejüket. Nekik is megvan a személyes terük, lehet, hogy elfogadják a fejük „meglapogatását”, pofijuk érintését a gazditól, de egy idegentől már nem veszik jó néven. Ha egy simogatással szeretnéd jutalmazni kutyádat, akkor ezt a hátán, a farka felett tedd. Meglátod, hálás lesz érte. A gyerekeket is kell tanítani, hogy ne paskolgassák a kutya fejét, ne hajoljanak hozzá közel, inkább csak szelíden simítsák végig a hátát.

Szemkontaktust tartasz egy idegen kutyával

Tudjuk, hogy milyen jelentőséggel bír a szemkontaktus. Utalhat hangsúlyosságra, megbízhatóságra, de ugyanakkor nyugtalanítónak, kellemetlennek és uralkodónak is érezheti a másik fél. Különösen hátborzongató érzés, amikor egy idegen néz meredten a szemünkbe, miközben közeledik felénk. Ahhoz, hogy a szemkontaktus jelentését megértsük, a teljes arcot szemügyre kell venni. A szemek, a száj körül izmok lágysága, vagy keménysége a barátságos, vagy éppen az ellenséges közeledést jelezheti.  A szemkontaktust sok fajnál a dominancia kifejezésére használják. Miközben barátságosan egy kutya szemébe nézünk, ő a dominanciát vagy akár az agressziót érezheti ki belőle. Lehet, hogy engedelmes választ fog adni, például a hátára fekszik, de akárhogy is reagál, ha egy idegen meredten a kutya szemébe néz, miközben közelít hozzá, az nem lesz egy kényelmes helyzet az eb számára.

Ha azt szeretnéd, hogy egy idegen kutyával a találkozás mindkettőtök számára pozitív élmény legyen, akkor kissé oldalra fordított testtel (ne a vállad legyen szembe vele) közeledj, ne nézz a szemébe, és nyugodt, halk hangon szólj hozzá. Ez a testbeszéd a barátságos szándékot jelzi számára. Előfordulhat az is, hogy – annak ellenére, hogy közelítésed nem kelt benne félelmet vagy vált ki agresszív viselkedést – az idegen kutya úgy érzi, nem szeretne kapcsolatba kerülni veled. Tartsd tiszteletben a döntését.

Nem állítasz fel szabályokat és határokat

A kutyák igénylik a szabályokat, és szükségük is van azokra. Azzal, hogy betartandó szabályokat állítunk fel számukra, életüket nem tesszük unalmassá és boldogtalanná, sőt épp ellenkezőleg, könnyítjük az emberek világában történő eligazodásukat. Egyértelművé tesszük számukra, mi az, amit a falkavezér elvár tőlük. A gyerekeknek is felállítjuk a szabályokat, és ha következetesen be is tartatjuk velük, mindig tudni fogják, mit szabad és mit nem. A kutyáknál is ugyanez a helyezet. A szabályok kiszámíthatóbbá, és kevésbé stresszessé teszik az életet.

A kutyák nem tudják követni a nem egyértelmű szabályokat. Nem értik, hogy miért ugrálhatnak ránk, ha szabadidő ruhában vagyunk, és miért nem, ha csinos kiskosztüm van rajtunk. Miért lehet mindig feljönni a kanapéra, ha száraz az idő, és miért nem lehet, miután egy jót fetrengtek a sárban. A szabályok felállítása, következetes betartatásuk, a pozitív megerősítés, segíti őket, erősíti a beléd, mint vezetőbe vetett bizalmat, és egy boldog, kiegyensúlyozott kutyát eredményez, akivel öröm együtt élni.

Arra kényszeríted a kutyádat, hogy akaratán kívül kapcsolatba kerüljön más kutyákkal vagy emberekkel

Csakúgy, mint minden szociális fajnál, léteznek barátok és vannak ellenségek. Mint ahogyan az embereknél, a kutyáknál is megvan, hogy kivel szeretne barátkozni, és kit szeretne inkább elkerülni. Ennek négylábú barátaink elég egyértelmű jeleit is szokták adni, de ennek ellenére van jó néhány lelkes gazdi, aki nem olvas kutyája jelzéséből, és kellemetlen helyzetbe kényszeríti Kedvencét. Fontos azonban különbséget tenni a kutyára kényszerített kontaktus, valamint a félős, visszahúzódó kutyák pozitív ösztönzése között. Őket sok jutalomfalattal, apró lépésekben kell arra ösztökélni, hogy kimozduljanak komfortzónájukból, és kapcsolatba lépjenek más kutyákkal. A nyugodt, boldog társas kapcsolatok a kutyáknál is fontosak ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan éljenek. Az ismerkedés során létfontosságú a kutyák biztonsága. Amikor a másik kutya nem veszi észre (és a gazdák sem figyelnek oda), vagy figyelmen kívül hagyja a felé küldött jelzéseket – morgás, vicsorgás -, akkor nem marad más eszköz, mint a fogak ereje, azaz a harc. Ebben az a legrosszabb – persze túl a sérüléseken -, hogy kutyád beléd helyezett bizalma csökken, negatív élmény éri, és legközelebb, ha hasonló szituációba kerül, esetleg azonnal támadólag fog fellépni. Tanuld meg értelmezni kutyád testbeszédét, és ne kényszerítsd számára kellemetlen helyzetbe.

Séta során nem hagysz időt a vizsgálódásra és a szaglászásra

Séta és séta között bizony vannak különbségek. Fontos, hogy a kutyád tudjon a lábad mellett, pórázon haladni, de biztosítani kell számára lehetőséget arra is, hogy megismerhesse, megszaglászhassa az őt érdeklő dolgokat. A kutyáknak az orruk a legfontosabb érzékszervük, szaglás alapján tájékozódnak, ismerik meg a körülöttük lévő világot, olyan ez nekik, mint nekünk a szemünk. Ugyanúgy értékelnek egy illatos virágot, fatörzset, mint mi egy gyönyörű naplementét. A kutyák utálják, ha nem hagyunk számukra időt arra, hogy feltérképezzék környezetüket, hanem csak rohanva vonszoljuk őket magunk után, hogy letudjuk a kötelező testmozgást, vagy az egészségügyi sétát. 

A kutyák a szaglásuk segítségével érzékelik a világot, és néha csak kétségbeesetten próbálkoznak egy alapos szimatolásra a póráz végén. (Fotó: Csehák Szabolcs / Shutterstock)

Tedd meg kutyádnak azt a szívességet, legalább naponta egyszer, hogy a séta alatt nem sürgeted, hanem hagyod kedvére szimatolni. Csak poroszkálj vele az útszélen, hogy kiélhesse szimatolás iránti igényét. Egy új környéken rengeteg az új szag, de a megszokott útvonalon is mindig történnek változások. Ezek a csodálatos séták mentális és idegrendszeri stimulációt is jelentenek, és érdekes élményeket biztosítanak számára. Tanítsd meg különbséget tenni séta és séta között, tedd egyértelművé számára, hogy mikor szimatolhat kedvére a póráz végén, és mikor kell szabályosan melletted haladnia. Használhatsz erre például különböző nyakörveket vagy rövidebb és hosszabb pórázt.

Rövid, feszülő pórázon sétáltok

Ahogyan a kutyák csodálatosan olvassák testbeszédünket, a pórázon keresztül is „leveszik” lelkiállapotunkat. A póráz energiát közvetít kutyád és közted. A rövid, megfeszülő pórázzal tovább növeled a stresszt és az izgatottságot a kutyában. Minél feszültebb, idegesebb vagy, annál inkább rángatod a pórázt. A kutyák pedig nem szeretik ezt. A feszülő rövid póráz negatív üzenetet közvetít, „a gazdi feszült, ideges, éber és harcra kész, jó lesz, ha én is figyelek”. Az „egymás húzása” a póráz két végén csak további izgalmakat gerjeszt, és akár egy ártalmatlan helyzetben is agresszívvá teheti a kutyádat. Persze azt szoktuk mondani, hogy nem akarjuk rövid pórázon tartani, de muszáj, különben húz. Éppen ezért kell megtanítani kutyádnak, hogy tudjon laza pórázon sétálni. Egy lazára hagyott pórázon megnyugszik, úgy érzi, minden rendben, nincs oka aggodalomra, a gazdi sem feszült. Nyugalmat közvetítesz, ugyanakkor mindent az irányításod alatt tartasz, tehát kutyád is felszabadult lehet. Amikor legközelebb azt veszed észre, hogy a kutyád frusztrált, ideges, nyugtalanul viselkedik a póráz végén, nézz magadba, Te nem vagy feszült, ideges? A kutyád tükörként viselkedik. Próbálj megnyugodni, lazíts, és ezzel neki is segítesz hasonló lelkiállapotba jutni. Szánj rá időt és energiát, hogy megtanuljatok laza pórázon sétálni, így a közös időtöltés mindkettőtök számára élvezetes lesz.

Unatkozni hagyod

Tudod, ez olyan, mint amikor elhatalmasodik rajtad a „dögunalom” érzése. Gyerekkorodban, amikor a szüleid hosszasan intézték ügyeiket, és neked csendben kellett várakoznod ahelyett, hogy a szomszédos játszótéren játszhattál volna, vagy csináltál volna bármit, ami megtöri a monotonitást, elhanyagoltnak érezted magad. A kutya is pont ezt érzi, amikor elfoglalt vagy, az számára rendkívül unalmas, és ennek megfelelően utálja is. Hazaérve a munkából fáradtak, elcsigázottak vagyunk, még vacsorát is kell készíteni, vár a vasalnivaló, a kutya meg ott ugrál körülötted, hozza a játékát, bökdösi a kezedet. Idegesít, ugye? Pedig ő egész nap arra várt, hogy végre találkozzatok, játsszatok és ehelyett folyamatosan rászólsz, rákiabálsz, hogy maradjon már nyugton, foglalja el magát. Ilyenkor szokott jönni az asztalláb vagy a cipők rágása, amivel tulajdonképpen azt szeretné a tudtodra adni, hogy iszonyatosan unja magát.

Szerencsére egy új trükk tanításával, vagy egy kis szellemi fárasztással ki tudod zökkenteni ebből a lelkiállapotból, és bizony Neked is jót tesz egy kis kikapcsolódás. Természetesen a mozgás és a séta is fontos, de a kutyákat leghamarabb „agyban” tudod lefárasztani. Napi 15-30 perc képzés, vagy trükk tanítás csodákra képes.

Ugratás, viccelődés a kutyákkal

Ennek mindenki számára nyilvánvalónak kellene lennie, hogy miért nem vicces, de mégsem az. Ne ugass egy kutyára, ha elmész mellette, ne ingereld a kerítés mögött dühösen ugató kutyát, ne húzd meg a kutya farkát, stb. A lista elég hosszú, de a lényeg, hogy ne csinálj semmit, ami egy kutyát feldühíthet, csak azért, mert azt hiszed vicces vagy. Ez egyáltalán nem humoros, komoly viselkedési problémákat okozhat a kutyának, és te is könnyen begyűjtheted a jutalmadat: egy kutyaharapást.

Kutyád arra törekszik, hogy a legjobb barátod legyen, de ha Te is a kutyád legjobb barátja szeretnél lenni, akkor igyekezz kijavítani a hibáidat, és egyértelműen kommunikálni szándékodat Kedvenced felé.

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

Forrás: mnn.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...