Saját KB bal
Saját KB jobb

A kutya fürdetése

Tudtad, hogy a fürdetés a legegyszerűbbnek tűnő folyamat, mégis nagy gondosságot igényel? A kutyák fürdetésével kapcsolatban többféle vélemény ismert. Van, akik szerint nem kell fürdetni a kutyákat, van akik szerint hetente egyszer esedékes, még mások szerint havonta egyszer bőven elég.

Erről persze nem lehet általánosságban beszélni, hiszen a kutyák szőre különbözik, így a fürdetés is több tényezőtől függ. Rendszeressége függ a fajtától, szőrtípustól, attól, hogy lakásban vagy kertben tartjuk-e, hobby vagy kiállítási kutyáról van-e szó, stb.

A fürdetést megelőzően – ha a szőrzettípus úgy kívánja – fésüljük át kedvencünk szőrét és távolítsuk el az esetleges csomókat. A fésülés és bontás célja a teljes csomómentesség, az elhalt szőrök eltávolítása és az aljszőrzet fellazítása. Csak kibontott szőrt szabad fürdetni, hiszen a csomókból sem a kosz, sem a sampon nem mosható ki teljesen.

Nagyon fontos a samponválasztás, hiszen a kutyák szőre fajtaspecifikus és lehet, hogy még fajtán belül is más-más típusú samponnal érhetjük el ugyan azt a hatást. Csak kutyák számára készített terméket használjunk, melyet langyos vízzel, a gyártó cég által megadott hígításban készítsünk el. Megtalálhatjuk kedvencünk számára a legmegfelelőbbet, hiszen óriási választékban kaphatók különböző hypoallergén, mélytisztító, fehérítő, színélénkítő, bolhairtó, kölyök, volumen növelő, lágy – dupla vagy kemény szőrre való – és még sorolhatnám – samponok.

Fürdetésnél a víz hőmérséklete ne legyen forró, inkább langyos, 30-35ºC körüli. Ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön a szemekbe és a fülekbe víz vagy sampon. A samponos kezelés után használjunk szőrtípusnak megfelelő kondícionálót, mely táplálja, regenerálja, fényessé és könnyen fésülhetővé teszi a szőrzetet.

Fürdést követően törölközővel felitatjuk a felesleges víz nagy részét, majd hagyjuk, hogy kedvencünk akár többször is megrázza magát. Szárításhoz a kutyakozmetikusok nagy része csapatót és hajszárítót használ, így megrövidítve a száradási időt. Mindenképp ügyeljünk a teljes száradásra.

Petromán Krisztina
kisállat kozmetikus

Forrás: Akela Kutyaiskola

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...