Saját KB bal
Saját KB jobb

Biztosítás kutyáknak-kutyákra

A kutyák megbetegedhetnek, érheti őket baleset, okozhatnak anyagi kárt, személyi sérülést, hasonlóan az emberekhez.

Ilyen esetben pedig a gazdának sokszor jó mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia. A külföldön egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kisállat biztosítás ma már hazánkban is elérhető. A kutya-macska biztosítás vitás jogi helyzetek rendezésében is segítségünkre lehet. Szerződéskötés előtt azonban érdemes alaposan tájékozódni, és á-tól cettig áttanulmányozni a különböző biztosítási korlátozásokat, feltételeket, illetve a kártérítés menetét.

Bár a havidíj mértéke fontos szempont lehet egy bizonyos cég, vagy biztosítási csomag kiválasztásánál, azért vizsgáljuk meg a lehetőségeket más aspektusból is. Érdemes a kizáró okokkal és a fogalmi magyarázatokkal kezdeni, hogy ne akkor szembesüljünk ezekkel, mikor kártérítésért szeretnénk folyamodni. Jó ha tudjuk mit jelentenek az olyan fogalmak, mint a várakozási idő (a szerződés aláírását követő meghatározott időtartam, mely alatt nem vehető igénybe szolgáltatás, általában 30-90 nap), vagy az önrész (meghatározott összeg vagy százalék, melyet a biztosító nem térit meg)

Három hónaposnál fiatalabb, illetve hét évnél idősebb kutyát nem lehet biztosítani (pl. egyes biztosítások nem köthetők 4 évnél idősebb kutyákra). A biztosítások megkötésének feltétele a kötelező oltások megléte (pontosan feltüntetik milyen korban milyen oltásokkal kell az ebnek rendelkeznie) és a rendszeres féregtelenítés, esetenként pedig a microchip is. Ha a szerződéskötésnél nem is, de a kárigény benyújtásánál biztos kikötés lesz a regisztrált microchip azonosító (a beültetését a biztosítás sem fedezi).

Szerződéskötés előtt feltétlen nézzünk utána, hogy a kiválasztott cég, vállalja e az általunk tartott fajta biztosítását, hiszen ez is kizáró ok lehet (helyenként nem biztosítható pl. Akita, Csau-Csau, Bullterrier, Alaszkai Malamut, Staffordshire Bullterrier, sem ezen fajták keverékei). Nem vonatkozik a biztosítás olyan betegségekre, amikkel az adott fajták terheltek (örökletes, örökletes betegségekből fakadó vagy fajtadiszpozíciós betegségek pl. Shar Pei és West Highland White Terrier fajták bőr illetve allergia problémái). Hosszas ellátást igénylő (pl. daganatos) megbetegedések esetén a biztosító maximalizálhatja a kártérítés összegét, függetlenül attól, hogy a teljes kezelés mennyibe került. A következő biztosítási évben pedig, az ezekre a betegségekre vonatkozó fedezetet megvonhatják. A kártérítések alkalmankénti illetve éves összegének szintén van egy felső határa. Magasabb havidíjért persze, magasabb maximum térítés jár. A biztosítók nem térítik meg az oltások, vitaminok, diétás tápok, féreghajtók, esztétikai beavatkozások költségeit. Az ivartalanítás, császármetszés, fogászati kezelések árát pedig csak akkor, ha egészségügyileg indokolt (pl. gennyes méhgyulladás), vagy baleseti ok miatt szükséges (pl. autóbaleset miatt kitört fog). A biztosítás nem fedezi, ha kedvencünknek olyan betegsége, vagy balesetből származó sérülése van, mely folyamatos kezelést igényel, és a diagnózis felállítása vagy a baleset, már a szerződés aláírása előtt megtörtént. Habár a hamvasztás vagy a temetés költségeit szintén nem igényelhetjük vissza, a szükséges eutanázia árát (bizonyos összeghatárig) megtérítik. Érdekes, hogy a babesisosis kezelési költségeit egyik biztosító sem vállalja át.

A szabad orvosválasztás mint extra lehetőség él, ha ez nincs feltüntetve, csak olyan kezelések, beavatkozások után kaphatunk kártérítést, amiket olyan állatorvos végzett el, vagy javasolt, aki szerződött partnere az adott biztosítónak. Amennyiben mégis ragaszkodunk saját állatorvosunkhoz (biztosítója válogatja, hogy ez lehetséges egyáltalán e) figyelembe veszik, hogy a Magyar Állatorvosi Kamara milyen árat ajánl meg egy adott kezelésre. Ha saját állatorvosunk az ajánlottnál több mint 10%-kal magasabb összegért látja el kedvencünket, a biztosító nem az ő árait veszi figyelembe térítéskor, hanem a Kamara által megadott összeget. Pl. állatorvosunk elvégez egy kezelést 6000 FT- ért, de a Kamara által javasolt ár ugyanerre a kezelésre csak 5000 Ft, akkor az 5000 Ft-ból levonják az önrészt (pl. 25%) és a fennmaradó összeget téríti meg a biztosító (3750 Ft). (A Magyar Állatorvosi Kamara aktuális évre vonatkozó árajánlat listáját letölthetjük az Internetről!)

Bár kisállat biztosítást köthetünk akár az interneten is, az még nem azt jelenti, hogy rögtön életbe is lépett. Először ki kell választanunk egy biztosítási csomagot, majd az ajánlatot a kitöltött adatlapokkal és az oltási könyv másolatával együtt el kell juttatni az adott biztosítóhoz. A szerződéskötést megelőzi egy előzetes állapotfelmérés, melyet egy szerződött állatorvos végez el (költsége a gazdát terheli kb. 4-6 ezer Ft). Ezek után elbírálják, hogy megkaphatjuk e a kért biztosítást, illetve, hogy az milyen kizárásokat, korlátozásokat tartalmazzon. Végül meghatározott időn belül (kb. 15 nap) kézhez kapjuk a biztosítási kötvényt. A szolgáltatásokat azonban csak a várakozási idő (kb. 30-90 nap) letelte után vehetjük igénybe.
Ha a biztosító első ajánlata nem megfelelő számunkra, kérhetjük annak módosítást (időkorlát van a kérelemre!). A legtöbb biztosítás alapvetően csak Magyarország területére érvényes, de kérhetjük annak kiterjesztését más – a biztosító által megnevezett – országokra is.

Köthető kisállat biztosítások:

Felelősség biztosítás: fedezetet nyújt arra, hogyha kutyánk valakinek anyagi kárt (pl. tárgyrongálás), vagy személysérülést okoz. (nem térítenek ha pl.: családtagunk, vendégünk, közfeladatot ellátó személy, mondjuk postás, vagy gépkocsi károsul, esetleg ha a kutya állatterelés közben okoz kárt)
Baleset és betegség biztosítás: az, hogy pontosan mi számít balesetnek vagy, hogy a betegbiztosítás konkrétan milyen műtéteket, kezeléseket, gyógyszerköltségeket térít meg, csak akkor derül ki, ha végigolvassuk az ügyfél-tájékoztatót.
Hősiesség biztosítás: pénzjutalmat kap a gazda, ha a hős állat betörőt tart vissza és segítségével a rendőrség el is fogja a tettest. Ezt rendőrségi jegyzőkönyvvel, igazolással kell alátámasztani.

Az árakról:

A biztosítás díja függ: az állat korától, fajtájától, általános egészségügyi állapotától, korábbi betegségeitől, attól hogy milyen biztosításokat tartalmaz a csomag, mekkora önrészt vállalunk (pl. 10 ezer Ft alatti károkat nem téríti meg a biztosító). Továbbá attól, hogy mekkora térítést kaphatunk maximum egy alkalommal, vagy egy évben. A felsoroltak függvényében a kisállat biztosítás havi díja kb. 1500-5000 Ft (kedvezmény jár több állat vagy vakvezető kutya biztosítása esetén). Az első csekket kb. 30 nappal a szerződés aláírása után fogjuk megkapni.

Kárbejelentés és kártérítés:

Az elvégzett kezelések, műtétek költségeit először magának a biztosítottnak (tulajdonosnak) kell kifizetnie, majd ezek után folyamodhatunk kártérítésért. A biztosító csak később fizet, az elbírálás után. A kárt be kell jelenteni, majd a kártérítéshez szükséges iratokat (leletek, kórlapok, laborleletek, kezelések részletes leírása) megadott időn belül el kell juttatnunk a biztosítóhoz. Szükségeltetik még a kezelésekről szóló részletes, eredeti számla (a biztosító nevére kiállítva), valamint az utolsó oltás igazolása. Minden – aláírt, lepecsételt – papíron fel kell tüntetni a microchip azonosító számát. Csak hiánytalanul kitöltött, aláírt dokumentumok ellenében kaphatunk kártérítést. A kárigény elbírálásához kérhetnek még ezeken felül, újabb igazolásokat, vizsgálatokat, illetőleg szakértői véleményt. Kártérítés igényléséhez be kell mutatnunk az érvényes biztosítási kötvényt és a díjfizetést igazoló iratokat. Amennyiben felelősségbiztosításról van szó, kérhetik a bírósági ítélet vagy határozat bemutatását, hősiesség biztosítás esetén pedig a rendőrségi jegyzőkönyvet. Hogyha mindent elfogadnak és jogosnak találnak, úgy a biztosító 15-30 napon belül (bankszámlára) fizet.

A kutyalopásokra, jogtalan eltulajdonításokra ezek a biztosítások nem vonatkoznak. Pedig nagy értékű kutyák esetében egy ilyen biztosítás is igen hasznos lenne, legyen akár az munkakutya, terápiás kutya, vakvezető, vagy kiemelkedő eredményekkel rendelkező show és tenyészkutya.

Hazánkban a kisállat biztosítás még gyerekcipőben jár. A kezdeményezés maga nagyon jó, de azért vannak hiányosságok. Az állatorvosok féltik a függetlenségüket, sok gazdának pedig fogalma sincs arról, hogy ilyen lehetőség egyáltalán létezik. Részletes számla kérése esetén pedig a végösszeg magasabb lehet, és nincs rá garancia, hogy végül a biztosító az egészet maradéktalanul megtéríti. Ezért is olyan fontos, hogy elolvassuk az „apróbetűs” részeket.

A fent említettek nem egy adott biztosítóra vonatkoznak. Pontos, részletes információkért forduljon az Ön által kiválasztott biztosító társaság ügyfélszolgálatához.

 

Forrás: kutya.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...