Saját KB bal
Saját KB jobb

Hát ezt miért nem mondta senki?! – 1. rész

Kutya szuperképességek, amire minden kutyának szüksége lesz az életben

Amikor kutyánk lesz, rengeteg jó tanácsot (és keresetlen tanácsot) kapunk arra vonatkozóan, hogy mit tanítsunk meg neki. Pórázon séta, lábnál követés, ül, marad stb. A komolyabb fórumokon persze ennél sokkal változatosabb készségekről kapunk információt, és abban is segítenek, hogyan és miért érdemes ezeket megtanítani. Ennek ellenére, vannak olyan dolgok, amiket később hiányolni fogunk – bárcsak, valaki korábban mondta volna nekünk!

A kutyák és a tanulás – életre szóló kapcsolat

A kutyák többféle módon képesek tanulni. A tanulás alapvető módja az, hogy figyelnek minket és a környezetüket, és ebből a megfigyelésből tanulnak. Megtanulják a testbeszédünket értelmezni, a napirendünket, azt, hogy mi következik mi után. Folyamatosan tanulnak, és ehhez gyakorlatilag nem sokat kell hozzátennünk, szinte magától megy. Ezek automatikus, félig automatikus folyamatok.

A tanulás másik változata tudatos folyamat. A kutya tudja, hogy tanul és mi is tudjuk, hogy tanítjuk. Ez, például, amikor megtanítjuk neki, hogy üljön le, ha kérjük, vagy maradjon helyben, kerüljön meg egy akadályt stb.

A tanulás szinte a születés pillanatában kezdődik, és egy életen át tart. Nem vagyunk elkésve, ha a kutyánk más tempóban tanul, vagy egy adott készséget még nem sajátított el. Ahogy a jó pap, a kutyánk is holtig tanul.

Van azonban pár olyan, a későbbiekben biztosan előforduló helyzet, amelyet nem biztos, hogy elsőre „tanítandónak” gondolnánk. És amikor belekerülünk, akkor nem értjük, hogy ezt meg miért nem mondta senki?

„Hát ezt meg miért nem mondta senki” – képességek

Ezek között van például az állatorvossal és a mindennapos ápolással, kozmetikával kapcsolatos készségek. Ezekhez kiskorban sokkal könnyebb hozzászoktatni a kutyát, mint felnőtt korban. Egy kölyöknek még minden új, és ha pozitív ingerek érik valamivel kapcsolatban, ahhoz könnyen hozzászokik, elfogadja mint az élet velejáróját.

Ápolás és higiénia

Ezért érdemes minél kisebb korban megismertetni a kölyköket a karomcsipesszel, a kefével, a fürdetéssel, a fogkefével és a fültisztítóval, a kullancs csipesszel. Ezek az alapvető higiéniai eszközök nem okoznak fájdalmat, nem kellemetlenek – és, ha a megfelelő korban, játékosan és sok jutalommal, pozitív megerősítéssel ismerkednek meg velük a kölykök, akkor a későbbiekben sem fog gondot okozni.

Ez is hasznos lehet: Kutyakozmetika egyszeregy
Rend és biztonság

Hasonló a helyzet a szobakennellel és a hordozóval. Egy apró kölyköt még szívesen tartunk kézben, viszünk ölben, nem zárunk el, ha vendégek jönnek. Később azonban elengedhetetlen lesz, hiszen utazunk majd vele, esetleg panzióba megy, vagy szükséges lesz, hogy otthon legyen egy saját, biztonságos helye. Ha kölyökkorban megszokja, hogy a szobakennel egy jó hely, ahol puha ágy, nyugalom, a kedvenc játékai várják, akkor később is örömmel vonul vissza oda.

… Folytatjuk!

Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: Tails of Connection – Instagram oldal. Képek: Photo by Ron Lach : https://www.pexels.com/photo/a-man-brushing-his-pet-dog-9986360/; Photo by Samson Katt: https://www.pexels.com/photo/stylish-young-ethnic-lady-reading-notes-and-stroking-cute-dog-on-couch-5255151/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...