Ha ezt minden kutyás tudná, jobb hely lenne a világ!
A minap egy frappáns bejegyzést osztottam meg, szívügyem, az erőszakmentes kutyanevelés kapcsán. Barátnőm, aki nem kutyás, szinte azonnal reagált: „Ha ezt minden kutyás tudná, jobb hely lenne a világ!”. Hozzátenném, hogy szerintem nemcsak a kutyások, hanem mindenki profitálhatna e tanácsokból, és valóban, sokkal egyszerűbb lenne a világ és boldogabbak lennének kutyák, gyerekek, felnőttek egyaránt.
Egyébként semmi titok nincs benne. A kutyás világban az utóbbi időben már minden mozzanata megjelent valahol. A gyermeknevelés és az oktatás területén is találkozhattunk már ezekkel a tanácsokkal, elvekkel.
Az alapgondolat a következő: Ha a kutyánk nem ért vagy nem tud valamit, nem úgy viselkedik, ahogy mi az adott helyzetben várnánk, akkor ne a rosszat tételezzük fel róla. Azaz, ha „makacskodik”, „ugat”” vagy „rossz”, azt nem ezért teszi, mert egy megátalkodott, rosszindulatú, elvetemült neadjisten „domináns” valaki. Nincsenek világuralmi tervei és minket sem akar uralni, hanem egyszerűen nem érti, nem biztos benne, vagy nem tudja hogyan kell csinálni. Esetleg nem tanulta még meg, hogy mit várunk tőle, vagy megijedt, félénk egy adott helyzetben.
Ha így szemlélünk egy szituációt, akkor máris sokkal egyszerűbb megfelelően reagálnunk.
Kutyánk nem érti a helyzetet. Rákiabálunk. Megrántjuk a nyakörvét. Kiabálunk megint. Ettől csak annyival fogja jobban érteni, mint ha egy külföldinek ordítva mondjuk, hogy KE-LE-TI PÁ-LYA-UD-VAR!
Kutyánk nem érti a helyzetet. Megpróbáljuk máshogy magyarázni neki, más helyzetbe, kontextusba hozzuk. Türelemesek és segítőkészek vagyunk. A megértés, haladás apró morzsáit is díjazzuk. És megérti! És örülünk, és ő is örül, és mindenki jól érzi magát.
Azt azért természetesen engedjük meg, hogy a kutyáknak is van szabad akarata. Amit kifejezésre juttathat, sőt, érdemes bátorítani is ebben, hiszen a szabad döntés a kutya mentális egészségének fontos alapja.
Mennyire fontos a kutyánk életében a szabad döntés?
Az, hogy mi mikor engedünk az ő akaratának és mikor nem, az a mi döntésünk, amelyet felelősséggel hozunk meg. Ez egyfajta partnerség, amelyben miénk ugyan az utolsó szó, de az ő véleménye is fontos. A partnerség nem diktatúra. Nem rákényszerítjük a másikra, amíg aztán az fel nem lázad, és a rendszer össze nem omlik, hanem idővel, közösen építjük fel.
