Saját KB bal
Saját KB jobb

Hurrá nyaralunk! És utána? Felkészültél a hatósági házi karantén esetére?

Az idei év, és ezzel az idei nyár is más, mint az eddigiek. A tavaszi hónapok bezártsága után most lazultak valamicskét a korlátozások. Ráadásul nyár van, és igazán ránk fér az önfeledt kikapcsolódás, a pihenés, a tengerpart és a napsütés. Hiszen erről szól a nyár, igaz? Igen is, meg nem is, mert sajnos úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások napról napra egyre szigorúbbak lesznek. Nem tudhatjuk, hogy a most kezdődő nyaralásunk végén nem hatósági házi karantén vár-e majd ránk?

Külföldi utazás esetén akár váratlanul is előállhat az a helyzet, hogy időközben szigorítanak az adott ország beutazási besorolásán. Ilyenkor minden igyekezetünk ellenére ki kell várnunk a karanténidőt a hazaérkezést követően. A Zöld Eb Egyesület közleményéből kiderül, hogy már az elmúlt napokban is sokan kerültek váratlanul ilyen helyzetbe, és emiatt kutyájuk ellátásához, a napi sétáltatáshoz hirtelen segítséget kellett kérniük.

Az Egyesület a koronavírus-járvány első hulláma során is igyekezett segíteni. Kutyás segélyláncot szerveztek, országos lefedettséggel önkénteseket toboroztak, akik gondoskodtak a kutyákról amíg a gazdik nem tudták ellátni a kutyatartással járó feladatokat. Most arra kérik a kutyásokat, hogy gondoskodjanak időben, még a külföldi útjuk előtt arról, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén legyen, aki meg tudja sétáltatni a kutyát.

Ha a család, barátok nem tudnak segíteni, akkor házi karantén esetén a gazdik jelentkezhetnek a Zöld Eb Egyesületnél, akik az önkéntesek segítségével igyekeznek a lehető legjobb megoldást megtalálni. Hatalmas segítség nekik, ha tudnak előre tervezni, ezért kérik a gazdikat, hogy még az elutazás előtt jelezzék az esetleges igényt.

Az Egyesület továbbra is az ország teljes területén várja az önkéntes sétáltatók jelentkezését is!

További információk a ZöldEb honlapján elérhetők.

Szerző: Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: ZöldEb Egyesület, @life.with.my.mister
Kép: pexels.
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...