Saját KB bal
Saját KB jobb

A felelős állattartó ivartalanít és nem pedig szaporít!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az ivartalanításnak mennyire fontos szerepe van az állatok szükségtelen szaporodása, és  egészségük megőrzése szempontjából egyaránt. – írja az Üllői Állatvédőrség

Ma Magyarországon a felmérések szerint 1,5 – 2 millió gazdátlan kutya él közöttünk. Ezek közül több ezren menhelyeken, gyepmesteri telepeken, nagy részük pedig az utcákon, erdőkben, és ahol éppen sikerül meghúzniuk magukat, hogy túl éljék a napot…

Egyre nehezebb ezeknek a kutyáknak gazdát találni… olyan rohamos nő a gazdátlan ebek száma, hogy az állatvédők a legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudnak minden állatot megmenteni és gazdához juttatni. A „felelős” gazdik meg évről-évre szaporítják a kutyáikat, és először eladásra, majd pedig ingyen ajándéknak kínálják a kölyök kutyákat. Ha így sem sikerül „jó helyre” adni őket, akkor végső megoldásként jöhet a papírdoboz… majd a szabadon választható helyszínek: árokpart, erdő, menhely kapuja (éjjel, mert nappal nem meri…)

A kedves gazdi megszabadult a felesleges alomtól, néha még a mami kutyától is, mert hát a „kutya tehet róla, hogy megint vemhes lett”…. ugye?

Amelyik szerencsés, azt megtalálja egy jó érzésű állatszerető ember, és segít rajta vagy segítséget kér… de nem hagyja az út szélén meghalni.

Sok kölyök nem éli túl ezt az időszakot, hiába a szeretet és gondoskodás,  mert oltás nélkül az utcán halálos betegségek leselkednek rájuk. Ezeknek a kiskutyáknak a legjobb az lett volna, ha meg sem születnek! 

Ma, amikor a menhelyek, gyepmesteri telepek is tele vannak fajta tiszta kutyákkal, akik megtört lelkükkel új családról álmodoznak, a keverék kutyák sokkal hátrányosabb helyzetben vannak a gazdikeresés szempontjából.

Az a kutyatulajdonos, aki „csak”  házikedvencként tartja az állatot, ivartalanítsa a kutyáját és legyen felelős állattartó! Ne tegye ki a kutyáját a daganatos betegségek és a nem kívánt véletlen szaporulat kockázatának!

A valódi tenyésztők minőségi, egészséges kutyákat kínálnak, megfelelő papírokkal, oltással, chippel, szerződéssel…,  igaz a minőségnek ára is van.

A szaporítóktól gyenge, sok esetben beteg, beltenyészetből származó, olcsó kutyát kapunk… papír és oltások nélkül, akik, – miután hazavittük –  sok esetben néhány nap múlva már meg is betegnek és sok közülük meg is hal…

Mi itt Üllőn szélmalom harcot vívunk a város vezetésével, mert egyáltalán nem kívánnak a „kutyás” témákkal foglalkozni. Hiába kerestük meg őket az elmúlt egy évben már több alkalommal a helyi kutyás problémákkal, gyakorlatilag csak akadályozzák a munkánkat, nem pedig segítik 🙁

Itt nem probléma, hogy tele van a település oltatlan-chip nélküli kutyákkal, hogy az önsétáltató kutyák száma folyamatosan nő… ne zaklassuk az emberek azzal, hogy számon kérjük a hiányosságokat!

Itt a kutyás kérdés megoldása a gyűjtó sintértelep! Azt már elértük, hogy ne az Aranyi telepére kerüljenek a kutyák. Most Gyálra kerülnek, ahonnan ugyanúgy nincs információnk az elszállított kutyákról, nem is tudjuk mikor és milyen kutyát vitt el a gyepmester… tehát semmivel sem jutottunk előrébb a kóborló kutyák problémájának a megoldásában.

Néhány nappal ezelőtt egy fiatal kutya gazdája kért tőlünk segítséget…. személyes családi problémákra hivatkozva szerettek volna új gazdit a kutyának. Szerencsére nagyon gyorsan sikerült is gazdit találnunk neki. Az új családban nagy szerettel fogadták, így mindenki elégedett lehet.  Ami viszont érdekes a történetben, hogy a kutya oltási könyvében történetesen az egyik helyi testületi tag neve szerepelt, mint „tenyésztő”!

Na, ettől lazán leseett az állunk…!

Tudjuk, hogy annak a személynek valóban van két „olyan” fajtájú kutyája, de attól, hogy rendszeresen pároztatja őket, még nem tenyésztő… szaporító annál inkább!!!

Ezek után jogosan tesszük fel a kérdést, hogy miért is csodálkozunk, amikor a testület szó szerint lesöpri az asztalról a kutyás kérdéseket…? hiszen ki tudja hányan vannak még közöttük, akik szintén árulják a kutyákat, magukat „tenyésztőnek” kinevezve… miközben egyöntetűen a gyűjtő sintértelepre szavaznak!

Arra nem is gondolnak, hogy a tőlük származó kutya is kerülhet oda…. Fontos dolog lenne a felelősség vállalás, de ezt a fogalmat még itt Üllőn nem sokan ismerik… sajnos 🙁

Eljön majd az az idő itt Üllőn is, hogy a város vezetése felelősen gondolkodik, és felelősen döntéseket hoz a lakosságra is veszélyt jelentő, sok-sok gazdátlan és oltatlan kutyával kapcsolatos problémákkal kapcsolatban?

Üllői Állatvédőrség Állat-, és Természetvédelmi Alapítvány

 
 
 
(kutyabarát.hu)
 
 
 
 
 
Forrás: Üllői Állatvédőrség

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...