Sunny, a négylábú egyetemista

Szociális munka szakra jár a Debreceni Egyetemre a 22 éves Babik Tamás, akinek különleges kísérője minden nap Sunny, a labrador vakvezető kutya.  A fiatal egyetemista tavaly szeptemberben kapta meg a kutyát, azóta az eb lelkiismeretesen segíti a napi közlekedésben, amíg Hajdúsámsonból autóbusszal beér az egyetemre.

Sokan azt hiszik, hogy a vakvezető kutya olyan, mint egy GPS, ismeri az összes utcát, útvonalat. Igazából csak vezényszavakat tud: jobbra, balra, fordulj, zebrához, megállóhoz! Segít kikerülni az akadályokat, de az az én dolgom, hogy meghalljam a visszhangokból, ha véget ér egy épület – meséli Tamás.

A hatalmas egyetemi épületben is jó szolgálatot tesz a kutya, jelzi például a lépcsőket, de órán csendben ül a diák mellett. Mára Tamás csoporttársai is megtanulták, hogy ha Sunny hámban van, nincs simogatás. A vakvezető kutya számára ugyanis munka gazdája segítése, ezt jelzi számára a hám. Ha azonban ezt nem viseli, akkor szabad a játék.

A másodéves fiú szerint nagyon fontos a test és lélek egészsége. Masszázstanfolyamra, személyiségfejlesztő- és önismereti tréningre jár, önkéntes a terápiás kutyákat is képező alapítványnál, ahonnan Sunny is érkezett. A diploma megszerzése után szívesen dolgozna fogyatékos gyermekekkel, és a gyermekvédelem is érdekli. Lényegesnek tartja, hogy az ép és sérült embereket közelebb vigye egymáshoz.

Nem minden látássérült olyan szerencsés, mint Tamás. Hazánkban három szervezet évente összesen 20-25 kutyát tud kiképezni, míg a látássérültek száma 30-40 ezer, és évente 5-6 ezren veszítik el szemük világát baleset, betegség következtében vagy idős korukban. Míg itthon százötven ember él vakvezető kutyával, addig Németországban tízszer annyian. Van, akinek éveket kell várnia a négylábú segítőre. Tamás 2012-ben adta be a kérelmet, és 2013 szeptemberében kapta meg Sunny-t a Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítványtól. A fiatalember szerint fél év kellett hozzá, hogy igazán egymásra hangolódjanak, és amellett, hogy sokat segít neki hűséges társa, felelősség és pluszfeladat is hárul rá. Többet kell például takarítania, és 2-3 óránként egészségügyi sétára is el kell vinnie a kutyust. A gondoskodásnak nemcsak az etetés, hanem a rendszeres oltás is része.

A Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítványnál Szűcs András felel a vakvezető kutyák kiképzéséért. Mint mondja, 8-10 hónap alatt sajátítja el a jószág a szükséges ismereteket, majd 1-2 hónap a gazda és az állat közös tanítása, az útvonalak és vezényszavak begyakorlása. Mindezek után a látássérült embernek vizsgát kell tennie. Leginkább labradorokat képeznek, mert azok barátságosak, együttműködőek és nem félénkek. Fontos ugyanis, hogy ne ijedjen meg az eb a különféle zajoktól, mint például a porszívótól vagy mentőtől, ne üldözze a macskákat, és ne legyen agresszív más kutyákkal.

Az alapítvány minden évben megünnepli a vakvezető kutyák világnapját április 27-én. Idén a Kishegyesi úti bevásárlóközpont parkolójában állítanak fel akadálypályát, és mutatják be tevékenységüket.

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: Debereceni Egyetem
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...