6 alvási pozitúra, melyből kiderülhet kutyánk személyisége

Azt már köztudott, hogy van néhány speciális módja annak, ahogyan kutyáink kifejezik szeretetüket irántunk, de léteznek kevésbé ismert fizikai jelek is, melyek megismerésével még jobban megérthetjük kutyánk személyiségét és szokásait. 

Egy dolog minden kutyatulajdonos számára nyilvánvaló, szeretett kutyája összetett személyiség, és ezt különböző módokon ki is fejezi. Azt hogy például kedvencünk ki szeretne-e menni, vagy épp ellenkezőleg, inkább bent maradna, jelezheti lelkes farok csóválással, vagy akár egyszerűen csak nyafogni kezd. Ahány kutya annyiféle „jelrendszer” létezik, de mi, gazdik, általában mindig tudjuk mit kell tennünk.

A lehetséges kutya alvási pozíciók közül most nézzük, hogy a hat leggyakrabban előforduló mit árul el kutyánkról.

Már az is nagyon érdekes, hogy a kint és a bent tartott kölykök különböző pózokban alszanak. Ezen kívül minden kutya más és más „szempontok” alapján válassza meg, azt, hogy hogyan aludjon. Ilyen szempont lehet például, hogy megőrizze testhőmérsékletét, vagy azonnal fel tudjon ugrani, ha a helyzet úgy kívánja.

Oldalt fekvés

Sok kutya szeret az oldalán fekve aludni. Ebünk ilyenkor nagyon jól érzi magát a bőrében, ez egy megnyugtató, pihentető pozíció a számára. Ha a kutyád így alszik, az azt jelenti, hogy  biztonságban, és remekül érzi magát a környezetében, nem igényel semmilyen nagyobb dolgot. Boldognak érzi magát Veled és abszolút megbízik Benned.

A kutyák, akik így alszanak vidámak, gondtalanok, szerencsések és rendkívül hűségesek.

Összegömbölyödött róka

Ez az összegömbölyödött pozíció talán a leggyakoribb alvási forma. Az így alvók mancsai kényelmesen a testük alatt helyezkednek el, és a farkuk körbeöleli őket, egészen az arcukig ér. Ebben a helyzetben a kutya megőrzi természetes testmelegét és egyben védi az olyan létfontosságú szerveit, mint a mancsok, az arc és a torok.

Az így alvó kutyák szelídek, általában könnyen kezelhetőek, és természetesen nagyon édesek.

„Superman” kölyök

Sok kutya alszik a hasán fekve, talán mind’ közül ők a leginkább imádnivalóbbak. Az összes végtagjuk kinyújtva, fejük a földön, úgy néznek ki, mintha repülnének. Ez a pozitúra lehetővé teszi, hogy azonnal felugorjanak és mozgásba lendüljenek, ha hívjuk őket, vagy amint felébrednek, mindjárt a legjobban érezzék magukat.

kutya alvási pozíciók

Azok a kölykök akik így alszanak nagyon magas energiaszinttel rendelkeznek és könnyen motiválhatók.

Őrülten égnek álló lábak

Ez a testhelyzet elég furcsának látszik, de mindössze annyit jelent, hogy ezek a kutyák az otthoni környezetben biztonságban érzik magukat és nagyon magabiztosak.

Ez logikus is, különösen azért, mert a kutya a hátára fekve van a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Valószínűsíthetjük, hogy egy farkast sosem látnánk így aludni a vadonban, mivel ezzel kimutatná sebezhetőségét a környezetének.

kutya alvási pozíciók

Az így alvó kutyák lazák, kevésbé szófogadóak és bizonyos helyzetekben hajlamosak függetlenedni a gazdától.

Pocakon alvás

Ebben a testhelyzetben nem lehet nyugodtan aludni, mert az izmok túl feszültek ahhoz, hogy a kutya mélyen elaludjon, és a legjobban érezze magát a bőrében.

Azonban ez a testhelyzet sem ad okot aggodalomra, nem azt jelenti, hogy a kölyök nem nyugodt a valóságban. Valójában ők nagyon is energikusak, bármikor készen állnak egy kalandra és mindig szórakoztatóak.

kutya alvási pozíciók

Az így alvók rendkívül kedvesek, könnyen kezelhetőek, de kissé félénkek és ijedősek.

Ájult kutyapóz

Sok lakásban tartott kutya kedveli ezt a helyzetet. Általában egy kutya azért fekszik a hátára, hogy a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban le tudja hűteni testhőmérsékletét.

Az energikus, amolyan örök mozgó kutyák előszeretettel alszanak így. Ők nagyon boldogok, biztonságban érzik magukat, ellazultan alszanak, miközben a lábuk a levegőben van alvás közben.

kutya alvási pozíciók

Az így alvó kutyák nagy önbizalommal rendelkeznek, nagyon rugalmasan és könnyen alkalmazkodnak új helyzetekhez.

Eláruljátok nekünk, hogy a Ti kutyátoknak melyik a kedvenc testhelyzete alvás közben?

(Kutyabarát.hu)
Forrás és grafika: littlethings.com
Indexfotó: pexels.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...