Saját KB bal
Saját KB jobb

Bunny és ami mögötte van – közösségi média, kutatás és kommunikáció gombokkal

Bunny talán a világ leghíresebb „beszélő” kutyája. A közösségi média követőinek a számát sok influenszer is megirigyelné. Pedig Bunny jóval több, mint egy média fellángolás. Azon kívül, hogy lebuktatja a gazdáját, amikor az éppen a WC-n van, és egzisztenciális kérdéseket vet fel, egy kutatásban is aktív résztvevő. A kutyus és gazdája hozzájárul ahhoz, hogy megértsük, miként kommunikálnak velünk az állatok, illetve hogyan képesek elsajátítani az emberi nyelvet.

Persze nem Bunny az egyetlen, aki részt vesz a kutatásban. Világszerte 47 országból több ezer állat – gazdi páros használja a gombokkal való kommunikációt. Magyarországon is élnek „beszélő kutyák”, például Fülöp, a beagle, akinek közösségi média oldala rendkívül érdekes lehet a téma iránt érdeklődők számára. A legtöbbjüket Christina Hunger, egy amerikai logopédus, akit a gyermekek beszédfejlesztésére használt eszközök inspiráltak arra, hogy kutyáját, Stellát is „megtanítsa beszélni”. Az ötletet az adta, hogy ezekkel az eszközökkel azok is tudnak kommunikálni, akik valamilyen okból képtelenek a beszédre. Hunger kíváncsi volt, hogy vajon a kutyákkal is meg lehetne taníttatni a kommunikációnak ezt a formáját. Innen jött a beszélő gombok ötlete, amelyet részletesen leír a How Stella Learned to Talk című könyvében.

A beszélő kutya projekt vezetője Dr. Rossano, aki a gazdiktól beérkezett vágatlan videók elemzése alapján keresi a választ arra a kérdésre, hogy vajon tényleg „beszélnek” ezek az állatok?

Egyrészt, a tudomány egyik alapelve, hogy ha valamit egyszerűbb folyamatokkal is meg lehet magyarázni, akkor azt a magyarázatot kell elfogadni. Ugyanakkor, sok kutya van, akik nagyon hasonló dolgokat produkálnak, mint Stella és Bunny, ezért a jelenség mindenképpen figyelemre méltó. Természetesen nem minden, a közösségi médiában látható állati előadás vehető készpénznek. A tudósok különböző teszteket alkalmaznak, hogy az állatok kognitív képességeit elfogulatlanul tudják nyomon követni és tanulmányozni. „Sok tudós nincs meggyőződve arról, hogy a háziállatok teljes mértékben megértik, hogy mit kérnek, amikor megnyomják a gombokat” – magyarázza Dr. Rossano. „Ez az első dolog, amit be kell bizonyítanunk.”

Egyébként bárki számára nyitott a lehetőség, hogy kedvencét megtanítsa a gombok használatára. Dr. Rossano a gyerekek beszédre tanításához hasonlítja a folyamatot. „Kevésbé hasonlít a kiképzéshez, inkább ahhoz, mintha [egy gyereket] tanítanánk beszélni.”


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://www.thewildest.com/dog-behavior/teach-dog-to-talk-with-buttons; Kép: Photo by Sharon Snider: https://www.pexels.com/photo/photograph-of-a-black-puppy-15175665/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...