Az elnöki kutyáknak távozniuk kellett a Fehér Házból
Hosszú kihagyás után, Joe Biden megválasztásával végre újra kutyák költöztek a Fehér Házba, azonban a karrierjük nem tartott sokáig. Távozniuk kellett a Fehér Házból.
A CNN tudósítása szerint Joe Biden és Jill Biden kutyáit múlt héten visszavitték a család birtokára, Delaware-be. Az elnöki pár két német juhászkutyával költözött a Fehér Házba és ezzel történelmet is írtak. Major kutyájuk volt ugyanis az első, aki egy menhelyről került az elnöki rezidenciára.
Donald Trump elnöki ideje alatt semmilyen háziállat nem élt a Fehér Házban, mely egy évtizedek óta tartó hagyományt tört meg. Az elnöki kutyák ugyanis nagy szeretetnek és rajongásnak örvendenek az amerikaiak körében és a sajtó is imádja őket. Clintonék Buddy kutyája, vagy az Obama család portugál vízikutyái Bo és Sunny állandó szereplői is igazi celebek lettek.
Nagy volt az öröm tehát, amikor a Biden házaspár bejelentette, hogy a hosszú kihagyás után mindjárt két kutya is beköltözik a Fehér Házba, ráadásul az egyikük egy mentett kutya. Most azonban aggasztó hírek érkeztek, a két kutyának el kellett hagynia a rezidenciát agresszív viselkedés miatt. Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt, de valószínűleg Major megharapta a biztonsági szolgálat egyik tagját. A támadás súlyos lehetett, mivel a kutyákat már múlt héten visszavitték a család delaware-i birtokára.
Viselkedési probléma
Amennyiben igaz a hír, és Major agresszíven viselkedett, úgy valóban indokolt a döntés, miszerint veszélyt jelenthet a Fehér Ház lakóira. A hároméves Major viselkedésére korábban is volt már panasz, a biztonsági személyzettel nem volt túl jó a kapcsolata. Ugatott, ugrált és morgott rájuk. Bár Champ semmit nem követett el, neki is mennie kellett, valószínűleg a kutyákat nem akarták szétválasztani.
A két kutya mindössze másfél hónapot töltött a Fehér Házban.
Forrás: CNN