Saját KB bal
Saját KB jobb

Bebizonyosodott: már a Balatonban is vannak mikroműanyagok

Évek óta folyamatosan vizsgálják világszerte a vizek minőségét. Az óceánokban, tengerekben sajnos már szinte mindenütt kimutatták az úgynevezett mikroműanyagok jelenlétét. Eddig azonban a magyar tengerben nem találtak bizonyítékot a jelenlétükre. Eddig.

A napokban hozták nyilvánosságra a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) közleményét, melyben az olvasható, hogy a Balaton történetében először bizonyosodott be a mikroműanyagok jelenléte a tó vizében.

Mik azok a mikroműanyagok és miért aggasztó a jelenlétük a vizekben?

Az emberi szervezetbe került mikroműanyagok káros egészségügyi hatásait az Egészségügyi Világszervezet (WHO) folyamatosan vizsgálja. Annyi biztos, hogy ezek az apró polimer részecskék az emberi műanyaghulladék elbomlásával keletkeznek. Mivel a műanyagok számos összetevőt, adalékanyagot tartalmaznak, illetve a használati céljuktól függően akár vegyszert vagy gyógyszermaradványt is tartalmazhatnak, szinte bizonyos, hogy nem egészségesek az élő szervezetek számára.

A Greenpeace 2020-ban mérte a budapesti ivóvizek mikroműanyag tartalmát, és már akkor is több helyen kimutatható volt azok jelenléte. Feltételezhető, hogy a folyóink és tavaink is szennyezettek velük. A mikroműanyagok bejutnak az algák, halak és vízi élőlények szervezetébe, ott potenciális károsodásokat okozhatnak. Ezen felül pedig ezeknek az élőlényeknek az elfogyasztása által az emberi szervezetbe is bekerülhetnek.

A most publikált tanulmány szerint a Balatonban talált mikroműanyagok egy része bejuthat a vízibolha tápcsatornájába és ott viselkedésbeli és biokémiai változásokat okoz. A polisztirol és a polietilén maradványok erre önmagukban, vagy egyes fogamzásgátló maradványokkal együtt is képesek. A Balatonban hétfajta polimer típust azonosítottak, melyek közül több gyógyszermaradványokkal szennyezett volt.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: Turista Magazin; Greenpeace.hu; Kép: Photo by Catherine Sheila: https://www.pexels.com/photo/close-up-photo-of-plastic-bottle-2409022/;
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...