Saját KB bal
Saját KB jobb

Tavaszváró kutyanasi: Kókuszgolyó kutyáknak

A kókuszgolyó örök klasszikus. Nem csak a gyerekek kedvence – méghozzá azért, mert pillanatok alatt, sütés nélkül elkészíthető. Ráadásul be lehet vonni a folyamatba az apróséfeket is.

A kutyáknak való változat is legalább ilyen sok jóval kecsegtet. Nem kell hozzá nagy cukrásztudomány, sőt, még konyhai felszerelések sem. Mindössze három alap hozzávalóból áll, plusz a kókusz reszelék. Nagyjából öt perc alatt összeállítható és a hagyományos kókuszgolyó mintájára, ezt sem kell sütni.

Abban is hasonlít, hogy „édesség”, ezért tényleg csak mértékkel hagyjuk kedvencünket falatozni belőle. Még szerencse, hogy egészen picikére is formázhatjuk a golyócskákat – és kis mennyiséget is készíthetünk egyszerre. Ha elfogy, öt perc alatt összeüthetünk egy újabb adagot.

Lássuk a kókuszgolyó összetevőit:

Ahogy ígértük, mindössze három alapanyagra lesz szükségünk. Először is kell egy adag natúr, kutyák számára is biztonságosan adható (édesítetlen!) mogyoróvaj. Fele mennyiségű natúr joghurt vagy natúr kókuszjoghurt, és három adag zabpehely. Egy kevés natúr kókuszreszelék vagy kókuszpehely (az esetleges félrenyelés elkerülése érdekében) kell még, amiben meghempergethetjük a golyócskákat. Ezt el is hagyhatjuk.

Elkészítés

A három alapösszetevőt keverjük el alaposan, és a masszát hagyjuk állni egy kicsit a hűtőben, hogy könnyen formázható legyen. Egy kiskanál segítségével szaggassunk belőle kisebb darabokat, amikből golyókat formázunk. Ezeket hempergessük meg a kókuszban (vagy ne), és helyezzük őket kis kapszlikba. Gyakorlatilag el is készültünk!

Először tényleg érdemes csak kis mennyiséget készíteni, hiszen ez egy nasi, nem főétel. Egy-két szem naponta bőven elég az ebeknek. Az elkészült kókuszgolyókat zárt dobozban 2-3 napig hűtőben tárolhatjuk.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://www.rover.com/blog/dog-hack-9-spring-treats-diy-dog-parents/; Fotó: Tuan Nguyen: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/allat-kutya-hazi-kedvenc-aranyos-666870/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...