Szekeres Adrien lassan 25 éve az életünk része, egy generáció énekesnője, örökérvényű dalokkal, megkérdőjelezhetetlen tehetséggel és sokoldalú szakmai tudással. 2007-ben az „Olyan, mint Te” című száma végérvényesen beírta magát a magyar zenetörténelembe, a legsikeresebb magyar dal lett a rádiókban. Adriennel nem találkozunk „celeb” műsorokban és új lemezekkel sem jelentkezik évente. Számára az éneklésből a színpad és a közönség a legfontosabb, az oda-vissza áradó szeretet és energia, az alkotás ilyen formája. Pár hónapja pedig belépett életébe egy új szerelem, akit Estellének hívnak.

Láthatóan óriási a szerelem közted és Estelle között. Mikor lettél ekkora kutyás, vagy ez a rajongás csak Estellének szól?

Soha nem volt kutyám, gyerekkoromban egy kilencemeletes panelben laktunk, így esélyünk sem volt kutyára. Felnőttként, családanyaként pedig már úgy éreztem, hogy nem fér bele az életünkbe.  Inkább szülök még egy gyereket – gondoltam -, mert az egy idő után kimegy pisilni és megcsinálja magának a reggelit, mint ahogy a gyerekeink ezt már meg is teszik és el is intéznek magukkal kapcsolatban szinte mindent. Ezzel párhuzamosan viszont keletkezett bennem egy rettenetesen nagy hiányérzet. A gyerekek már 18 és 16 évesek, a kirepülés határán vannak, inkább már a saját dolgaikkal foglalkoznak.

Ahogy egyre nagyobbak lettek, úgy jött a vágy egy kutya iránt. Nem tudtam pontosan milyet szeretnék, csak azt, hogy kistestű legyen. A férjem nagyon kedves volt, kaptam tőle egy plüsskutyát a házassági évfordulónkra, egy barátnőmtől pedig pórázt kaptam, mondván, majdcsak megérkezik hozzá a kutya is. De valahogy senki nem akarta lehinni, hogy én tényleg akarok egyet. Aztán amikor jött a karantén, eldöntöttem, hogy vagy most lesz kutyám vagy soha. Van egy unokatestvérem, aki egy híres, profi groomer, az ő segítségét kértem a fajta kiválasztásában. Ő lett aztán a kutyus keresztanyja is, és ezt a feladatát nagyon komolyan veszi.

Végül hogyan választottad ki a koreai máltai selyemkutyát? 

Egy igazi ölebet szerettem volna. Nálunk az egész család ölelgetős, puszilgatós, simogatós típus. Szükségem van az érintésre, simogatásra és én is szívesen teszem ezt. Olyan kutyát szerettem volna, aki szintén ilyen, aki hagyja magát babusgatni, szeretni.  A máltai pedig pont ilyen. Nagyon kedves és szereti, ha szeretgetik, még azt is, ha fésülgetem. Aztán már csak az volt a kérdés, hogy kisfiú vagy kislány legyen, végül a kislányra esett a választás. Egy lelkiismeretes, nagyon profi és gondos olasz tenyésztőtől érkezett hozzánk a kiskutyánk. Olyan paksamétával engedte el Estellét, hogy még a magyar állatorvos is rácsodálkozott a vizsgálatok alaposságára. Nem vagyok nagy kutyás, nincsenek tapasztalataim, nem mertem ebben kockázatot vállalni. Megnyugtató érzés, hogy tudom, teljesen egészséges és minden rendben van vele. Sajnos van olyan tapasztalat a családban, hogy egy rossz tenyésztőtől vásárolt, egészségügyi problémákkal küszködő kutyával élnek együtt. Ez mindenki számára megterhelő. Amennyire lehet, biztosra mentem, de nyilván így sem lehet mindent kiszűrni.

Milyen volt a hazaérkezés Olaszországból, hogy teltek az első napok?

Én annyira, de annyira vártam már, hogy 16 hétig tűkön ültem. Igyekeztem magamat csillapítani, de nem nagyon sikerült.  Konkrét szakmai felkérésnek mondtam nemet azért, mert tudtam, hogy nekem augusztus 26-án Velence mellett kell lennem, és el kell hoznom a kutyát. Lett volna egy több hétig tartó projektem, de nem vállaltam el a kutya érkezése miatt. Állandóan a tenyésztő oldalain lógtam és néztem, hogy mikor születnek kiskutyák, és melyik alomból kapjuk meg a miénket. Azt tudtuk, hogy 16 hetes koráig nem hozhatjuk el. Aztán egyszer csak küldött a tenyésztő egy felvételt egy 5 hetes kutyusról, őt ajánlotta nekünk.  Majd később videót készített 3 kiskutyáról, ezek közül választottuk ki, hogy melyik legyen. A családban mindenki ugyanazt a kutyust választotta, és mint kiderült, a korábban küldött 5 hetes kutyus is ő volt. Innentől indult egy nagyon izgalmas, várakozással teli időszak. Mindig nagyon vártam egy fotót, videót róla, hogy jól van, szépen fejlődik. A születésétől végig kísértem a kis életét. A tenyésztő nagyon együttműködő volt, így amikor elhozhattuk, már közel állt hozzám, szinte már ismertem.

Gyönyörű helyről hoztuk el. Anyukát és apukát is bemutatták nekünk egyenként, majd megkaptuk végre Estellét is, aki hihetetlenül picike volt. Összesen 1,5 kg volt a súlya. Jázmin lányom arcát végignyalta, majd a karomba vettem és gyakorlatilag rám tapadt a kutya. Az út nagyon hosszú volt, de Estelle végig jól viselkedett. Hazaértünk, felvittük a lakásba, ott körbeszaglászott. Betettük a kis ágyikójába és reggelig aludt.

Hogyan készültél az érkezésére, azon kívül, hogy borzasztóan vártad?

Négy könyvet is elolvastam, hogyan kell egy kölyökkutyát tanítani, szoktatni. De az az igazság, hogy semmivel nem volt dolgom. Készen kaptuk a kutyust, egy csomó dologra megtanították már a tenyésztőnél.  Már akkor úgy evett, hogy megállt egy méterrel a tányérjától, majd amikor én elléptem, akkor ment oda és kezdett el enni.

Hogy alakult át az életed, amióta veled van? Újraindult az élet Covid után, már ebbe kellett a kutyust beilleszteni. Mennyire zökkenőmentes?

Hétvégén, amikor koncertezünk, akkor a lányok vigyáznak rá. Volt olyan helyzet, amikor viszont nem tudtam otthon hagyni, egymás után kellett tévéfelvételre, koncertre, fotózásra mennem és vittem magammal mindenhová.  Ez nagyon megterhelő volt számára. A sok helyszín és sok új környezet nagyon stresszelte.  Szerencsére karantén után került hozzánk, így már az első pillanattól jövünk-megyünk, viszem, ahová csak lehet, de nincs velem 0-24-ben.

Két hónapja van veletek Estelle, van már valamilyen kialakult véleményed arról, hogy alapvetően miben változik meg az ember élete, ha kutyája lesz?

Sokan riogattak ezzel, hogy megváltozik az egész életünk. Érzem, hogy milyen kötöttséget jelent, de közben meg egy akkora szeretetgombóc és olyan sok érzelem van benne, hogy a nehézségek eltörpülnek mellette. Lemondással egyelőre nem nagyon jár, mindent megoldunk vele kapcsolatban. Ami a legnagyobb ajándék, hogy újra látom gügyögni, csacsogni, cukiskodni a kamaszgyerekeimet. A 18 éves lányomból is előhozta azt a cuki énjét, amit utoljára 3-4 évesen láttunk. Nagyon kedves oldalát domborítja ki a gyerekeknek is. Engem egyébként lelassított, mert mindig félek, hogy rálépek. Egészen más lett a dinamikám otthon.

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára jártál, mely akkor az egyetlen ilyen iskola volt az országban. Voltak színészi ambícióid is, vagy már akkor is az éneklésre koncentráltál?

Úgy mentem oda, hogy színésznő szerettem volna lenni. Énekeltem és sok versmondó versenyt is nyertem. Színjátszó körökbe is jártam, néptáncoltam és tornáztam is, és még jól is tanultam. Ez az iskola nekem a főnyeremény volt. Ott aztán láttam, hogy milyenek a tehetséges színészek, és 1-2 év alatt rájöttem, hogy én mégsem szeretnék színésznő lenni. Az éneklés viszont jobban ment a többieknél, és itt vált egyértelművé számomra, hogy a zene lesz az én utam.  A suli után Sík Olgához jártam énekelni, majd Kővári Judithoz. Ő azt mondta, hogy ha pár évvel korábban kerülök hozzá, akkor operaénekest csinál belőlem. Odáig jutottunk, hogy felvételiztem a zeneművészeti egyetemre magán énekszakra, de akkor volt három hónapos a nagyobbik lányom, éppen hogy csak túl voltam a szülésen. Nem vettek fel, és nem is próbáltam meg többször, de továbbra is tanultam klasszikus műveket. Megmaradt szerelemnek. Nem hittem el magamról, hogy jó operaénekes lennék. Egészen addig nem is mertem közönség előtt operát énekelni, amíg Harazdy Miklós, a Magyar Állami Operaház korrepetitora meg nem erősített ebben.

Jellemző rád, hogy másoktól kérsz megerősítést? Fontos számodra a visszajelzés, vélemény, még ilyen szakmai múlttal és sikerekkel is?

Az az igazság, hogy én nagyon irigylem azokat az embereket, akiknek óriási önbizalmuk van. Nekem ebből mindig kevés volt. Egészen 2019-ig tanultam énekelni, minden héten jártam szorgalmasan énektanárhoz, mert azt gondoltam, lehet ez még jobb, és még mindig van mit tanulni. Egyébként is azt gondolom, hogy ez olyan, mint egy sportolónak az edzés. A tudás és a tanulás mindig része volt az életemnek. Amikor olaszul énekeltem, akkor például olasztanárral készültem a koncertekre. Ez a mentalitás nem feltétlenül jó, szerintem annak sokkal könnyebb, aki nem ilyen. De én így érzem jól magam. Lehet, hogy lehetne jobban csinálni, lehetne sikeresebbnek lenni, de azt mondom, hogy egyensúlyban van az életem, és tökéletesen elégedett vagyok vele. Rendben van a házasságom, a családom, a pályám. 23 éve vagyunk házasok Gáborral, a gyerekeken látom, hogy jó úton járnak. Énekeltem Andrea Bocelli-vel, énekeltem Magyarország legnagyobb koncerttermeiben, legnagyobb színpadokon. Elégedett vagyok mindennel.

Az interjút készítette: Bohata Krisztina/Kutyabarát.hu

Fotók: Chikán Erika Fotográfus

Az interjú dátuma: 2021. november

Az interjú teljes és eredeti terjedelmében a 2021. évi téli Kutyabarát Magazinban jelent meg. 

Földes Eszter az egyik legsokoldalúbb fiatal színésznő, aki számos színházi- és filmes munkája mellett népszerű tévés sorozatok állandó szereplője. Emellett pedig színdarabokat ír és rendez, valamint remek szinkronszínész is. Férjével, Lovasi András zenésszel két közös darabot is készítettek, melyben Eszter íróként és rendezőként, András pedig Kiscsillag zenekarával szereplőként vett részt. A „Semmi Konferencia” és az „Idáig tudom a történetet” mind a színházkedvelőknek, mind pedig a Kiscsillag rajongóknak egyedülálló élményt nyújtanak. András előbb volt kutyabarát, mint Eszter, azonban ma már ő sem tudná elképzelni az életét kutyák nélkül.  

Kutyabarát.hu: Művészcsaládban nőttél fel, volt helye nálatok kutyának vagy bármilyen háziállatnak?

Földes Eszter: Nem, nem volt. Apukám fél a kutyáktól. Anyukám a patika tisztaság híve, soha nem tudna együtt élni semmilyen állattal. Én szerettem volna állatot, de ezt sosem említettem a szüleimnek, mert felesleges próbálkozás lett volna. Abszolút lehetetlen volt. Vettem egy egeret 11 éves koromban, amit egy adidas cipősdobozban tartottam, és egy iskolai barátnőmnél lakott. Ő behozta nekem minden nap a suliba, ott éltünk lelkiéletet, óra alatt a cipősdobozban volt, szünetben felültettem a derekamon megkötött pulcsim csomójára, onnan nézelődött, befúrta a fejét, így sétálgattunk a folyosón. Nem élt sokáig sajnos.

Hogyan találd rád aztán az első „igazi” háziállatod?

Az érettségi évében elköltöztem az akkori szerelmemhez. Érettségi után nyáron, egy fülledt augusztusi napon nyitott ablaknál aludtunk és égtelen gyerekmacska nyávogásra ébredtünk. Természetesen én nem bírtam, és lementem megnézi, ki lehet az. Zseblámpával mentünk a hang irányába, mellettünk elhagyatott magánterület volt benőve gazzal. Onnan jött a hang. Átmásztam a drótkerítésen, meg is sérültem, de egyáltalán nem érdekelt, csak az, hogy megtaláljam a hang kis szőrös forrását, és egyszer csak ott volt. Egy foszladozó dobozban üldögélt egy gyönyörű kis cirmos, amiből nem tudott kimászni, olyan pici volt. Mintha kincset találtam volna, olyan boldog voltam. Hazavittük. A Kincső nevet kapta. 10 évet élt. Csodálatosan humoros, játékos cica volt. Nagyon hiányzik.

Most is van egy cicád, ő hogy lett a család tagja?

Mielőtt Andrással megismerkedtem, pár hónappal előtte Fehér Tibor (osztálytársam volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen) talált egy kis trikolor szépséget. Szinkronban találkoztunk, és megkérdezte, Földes nem kell egy macska? Mondtam, dehogynem!!! Másnap el is mentem érte. Ő Panna, a család kifinomult, puha, elomló hercegnője.

Pannára még visszatérünk, de előbb mesélj kicsit arról, hogy gyerekkorodban mennyire voltál „kutyás”? Volt meghatározó kutyás élményed? 

Nem volt. Egyáltalán nem voltam kutyás, mindig cicát vagy nyuszit szerettem volna. Sőt el nem tudtam képzelni, hogy egy kutyával éljek. Úgy éreztem nekem túl sok lenne az a fajta ragaszkodás, ami a kutyákban van. Az életformánk miatt sem láttam magam előtt, hogy kutyás család legyünk. András viszont kutyás. Ő többször mondta, örülne, ha lenne kutyánk.

Végül két kutyátok is lett. Hogy kerültek hozzátok?

Igen, egy kollégám megosztott egy fotót az egyik közösségi oldalon, egy kis fehér gombócról gomb szemekkel, akit bedobtak a kertjébe, de ő nem tudta megtartani és gazdit keresett. Megláttam a képet, azonnal rohantam Andrishoz, hogy nézd, ő az, elhozzuk?!  Azt mondta, hozzuk el. Másnap már mentünk is érte. Épp húsvét volt. Nekünk kiskutyát tojt a nyuszi. Ő Málna, akivel azóta összenőttem. Aztán miután a kisfiam Álmos Fülöp megszületett, úgy éreztem, szeretnék még egy kiskutyát. Nem tudom, mi miatt vett erőt rajtam ez a vágy, de elkezdtem nyaggatni Andrist, mit szólna hozzá. Azt mondta, ha lesz jogosítványom, lehet még egy kutya. A jogsim meglett, és pár hónap múlva szembe is jött velem az Aprajafalva Yorki Fajtamentő Alapítvány egyik kis árvája. Emlékszem, épp Prágában voltunk a Karinthy Színház színeiben a Baba című kétszereplős előadásunkkal a Gavran fesztiválon. Megkerestem őket, de sajnos a kutyus gazdisodott. Utána nem találtam másik kutyust, hiába keresgéltem. Aztán ez év februárjában rám írt az Aprajafalva, hogy érdekelne-e  még a kutya. Azt hittem kiugrik a szívem a helyéről, írtam azonnal, hogy persze, érdekel. Pár nap múlva meg is hozták hozzánk. Semmit nem tudtam róla, csak éreztem, hogy ő lesz az. 10 év körüli, szívbeteg, süket, máltai selyem. Ő Marci. És most kerek a család.  Vannak még halaink is, és karácsonyra a Jézuska hozott még két csodalényt nekem: Axelt és Arielt, két axolotl. Az axolotlok nagyon különleges kis lények, neoténiás kétéltűek. Nem szeretik a magányt. Pár éve akadtam rájuk, és azonnal szerelem volt. Szóval hozzánk minden új életet a villámcsapásként érkező szerelembeesés hoz.

Szép nagy falka, gratulálok! Mesélsz egy kicsit róluk?  Ki hogy viselte, amikor megérkezett a családba a kisfiatok?

Panna nagyon finom lelkű, kedves,  érzékeny, óvatos, félénk macska, és ami érdekesség, hogy hermafrodita.  Soha nem karmolt meg, nem szokott undok lenni. Kertes házban élünk, de soha nem megy el. Visszahúzódó, nem szereti a nagy társaságot, nyüzsgést. Egy bújógép.

Málna fiatal, energikus és öntörvényű. Megválasztja, kivel köt bizalmat. Van benne tartás, nagyon komoly tud lenni, de játékos is. Ösztönösen megérzi, minek mikor van helye, ideje, és meghúzza a határait. Kiegyensúlyozott összhang van köztem és közte. Álmos érkezése borzasztóan megviselte. Hosszú hónapokba telt, mire megtalálta új helyét a csoportdinamikában. Nem kifejezetten rajong egyelőre Álmosért, de tiszteletben tartja, hogy ő van, és már néha-néha kicsit játszik is vele.  Minden állat nagyon igényli, hogy tudjon kettesben is lenni velem. Erre igyekszem odafigyelni. Pancsikát Málna érkezése sokkolta, így Álmos már meg sem kottyant neki. Panninak én vagyok a minden és egyetlen. Álmost egyáltalán nem engedi magához közel. Málnával és Marcival intelligensen elvannak egymás mellett. Finom barátkozás van csak, de rajongás nincs. Marci egy csendes, szelíd lélek, tele szeretetéhséggel, látszik rajta, hogy nem volt könnyű élete, de ugyanakkor szüksége van magányra is, hogy el tudjon picit vonulni. Csendes nyugalom árad belőle, de kifejezetten szereti a társaságot.  Miután megszületett a kisfiam, sokszor volt lelkifurdalásom, hogy ha megfeszültem is, nem tudtam annyit törődni Pannival és Málnával, amennyit azelőtt megszoktunk. Nem volt könnyű sem nekem, sem nekik. Mostanra beállt az új egyensúly.

Szigorú gazdi vagy?

Nem vagyok szigorú, de következetes, az igen.

Rendszeresen láthatunk a legjobb magyar sorozatokban, színházban játszol, rendezel, darabokat írsz, a Karinthy Színház művészeti vezetője voltál és még sorolhatnánk. Közben megérkezett a kisfiad és jelenleg a járványhelyzet miatt megállt a színházi élet. De mindezek előtt hogyan fért bele egy ilyen pörgős és hektikus időbeosztásba több kutya is? 

Valahogy nem okozott soha fejfájást, hogy oldjuk meg. 3-4 órát elvan Marci is és Málna is a lakásban. Ha hosszabb időre maradnának egyedül, akkor jönnek velem. Szerencsére kutyabarát helyeken dolgozom. Mindenhol szívesen látják őket. Nekem nem okoznak plusz gondot, nem érzem tehernek. Szeretek együtt mozogni velük. Ha esetleg egy hosszabb utazásra megyünk vagy repülünk, Andris lányai vállalják a kutyus pesztrát. Nagyon szeretik a kutyákat. Pannára pedig legjobb barátnőm, Nóra szokott vigyázni. Szóval biztonsággal, szeretettel, könnyedén meg lehet oldani.

Szekszárdról származol, úgy tudom, a mai napig támogatod a helyi menhelyet. Érzékenyen érint a gazdátlan kutyák sorsa?

 Abszolút. Mint minden állatbarát, én is attól lennék a legboldogabb, ha minden szőrös kis lélek, szeretetben tudna élni és meleg otthona lenne.

Aggódós anyuka vagy? Mennyire engeded a kutyás-babás összebújást, és Álmos Fülöp hogy jön ki a kutyusokkal? 

 Nem vagyok egyáltalán aggódós. Vigyázok a kisfiamra amennyire az egészséges, de hagyom, hadd szerezzen tapasztalatokat, hadd próbálgassa a szárnyait. Én ott vagyok biztos háttérországnak. Nem irányítom, csak terelgetem. Figyelem, hogy az ő személyisége milyen, mi jó neki, mi érdekli, mire hogy reagál. Az állatainktól nem kell féltenem, sose bántanák. Úgyhogy nyalakodás, puszilkodás, minden mehet, ami jól esik.

A járvány minden bizonnyal keresztülhúzta rengeteg tervedet és munkádat, mivel töltöd a karantént, hogy telnek a napjaid?  

Rengeteget főzök, kertészkedünk sokat. Méhecskehotelt építettem. Rengeteget játszunk, kirándulunk.  Minden felkérést, ami az online térben adódik, igyekszem kihasználni.  Olvastam meséket, verseket, énekeltem jótékonysági gálán, Laposa Zsófival beszélgettem online borkóstolással egybekötve, főztem online. Egy étterem vegán májust tart, receptversennyel egybekötve, amit másodmagammal zsűrizem. Elkezdtem jelnyelvet tanulni. Szóval próbálom hasznosan, aktívan tölteni. Természetesen a könyvek, filmek, lustálkodás is helyet kap.

Tudod már hogyan tovább a járványhelyzet után? Hol láthatunk, hol találkozhatunk veled legközelebb?

Még nagyon képlékeny a jövő. Vannak kilátásban lehetőségek. Például egy monodráma ötlete. De ezekről még korai lenne beszélni. Ami biztos, hogy még a nyáron folytatódik a Mintaapák forgatása. És nyitottan várom, tele tettvággyal és energiával, mit hoz a jövő.

/ szerk.: az interjú készítésének ideje: 2020. májusa/

Az interjút készítette: Bohata Krisztina/Kutyabarát.hu

Az interjú először és eredeti terjedelmében a 2020. nyári Kutyabarát Magazinba jelent meg.

Fotók: Földes Eszter, TV2/Mintaapák

Balázs Andrea a Karinthy Színház négyszeres közönségdíjas színésznője, aki egy emlékezetes reklámszerepnek köszönhetően nemcsak a színházba járó emberek, hanem egy egész ország kedvence is lett.

Kutyabarát.hu: Aki egy kicsit is ismer, vagy csak követ az Instagramon, pontosan tudja, hogy egy nagy falkával élsz együtt. Kutyáid és macskáid az életed nagyon fontos részei. Honnan ez az állatszeretet?

Balázs Andrea: Én egy nagyon büszke vidéki lány vagyok, egy tanyára születtem. Mindig is rengeteg állatunk volt, az volt a természetes, hogy négy vagy öt kutya rohangált a kertben, a házban pedig kilenc macska járt ki-be. Volt ezen kívül papagáj, ló, marha, csirke, kacsa és a többi, egyszóval minden. Aztán amikor elkerültem Budapestre, az nagyon nehéz és furcsa volt.
Semmi és senki nem tudta betölteni az űrt, amit a hiányuk okozott. Szerencsére nagyon hamar megtaláltam magamnak azt a párt, aki szintén ilyen őrült állatbarát, mint én, és ennek már 18 éve. Amikor először felvetettem, hogy jó lenne egy kutya, számára is természetes volt, hogy persze, legyen.

A tanyán, ahol felnőttél, egészen más az állattartási kultúra, nem alszanak a kutyák az ágyban. Nálad ez másképp van már?

Igen, édesanyám nem engedte be a kutyákat a házba, más állatoknak sem volt keresnivalójuk például a konyhában. Nálam ez természetesen már teljesen másként működik, az első kutyánk csak lakásban lakott, nem volt még kertünk. Napi négy-öt sétával oldottuk meg a mozgatást és megmondom őszintén, hogy miatta költöztünk el egy nagyobb lakásba, ahol már volt egy kis kertünk. Jelenleg egy kertes házban lakunk, itt mertünk vállalni több állatot is. Most négy kutyus és két cica alkotja a falkánkat.

Mesélsz egy kicsit erről a falkáról? Ki hogyan érkezett hozzátok?

Az első kutyánkat Stefinek hívták, 16 csodás évet töltöttünk együtt. Amikor még élt, akkor jöttek a cicák és Saci kutyánk, aki egy shih-tzu és ő a főnökasszony. Utána jött Manci a törpe pincser, 2018 karácsonyán pedig örökbe fogadtuk Nokedlit és Galuskát, ők egy testvérpár. Így vagyunk most nyolcan a falkában, két ember, négy kutya és két
cica – Frigyes és Bertalan, akik 9 és 8 évesek. A barátaim szokták mondani, amikor ülök a kanapán az összes kutyával és macskával, hogy most már csak egy papagáj kellene a fejemre és egy zacskóban egy hal a kezembe.

Ti az összes kutyátokat befogadtátok, a fajtatisztákat is. Tudatos döntés volt, egyáltalán foglalkoztál a tenyésztés-szaporítás-örökbefogadás témakörrel?

Én abszolút nem ellenzem a tenyésztőtől való vásárlást, de az legyen jó tenyésztő és nem szaporító. Ma már utána lehet nézni annak, hogy valaki milyen körülmények között tartja a kutyákat, és sok információt találunk arról is, mire kell figyelni, ha tenyésztőt választunk. Ennek ellenére én az örökbefogadást támogatom, és azt érzem a szívemhez
legközelebb állónak, mindenkit inkább erre ösztönöznék. Ha valaki mégis vásárolni szeretne, akkor nézzen utána rendesen és csak gondos, megfelelő tenyészetből vásároljon.

Az állatvédelem és állatmentés is fontos szerepet játszik az életedben, milyen ügyek mellé állsz szívesen?

Az Ebremény Kutyavédő Egyesületnek vagyok a támogatója, próbálok nekik segíteni bármilyen probléma megoldásában. Nem feltétlenül anyagilag, szerencsére ma már az ismertségemet tudom ilyen célokra „használni”, és fel tudom hívni a figyelmet széles körben egy-egy eset kapcsán. Azt gondolom, hogy az olyan embernek, akinek „van arca a
médiában”, annak kötelessége valamilyen ügy mellé állni. Én a gyerekek, a nyugdíjasok és az állatok mellé állok. Amikor csak tudom, támogatom a menhelyeket.

Rengeteg tévés és színházi feladatod van, sokat utazol és az  időbeosztásod sem mondható kiegyensúlyozottnak. Kilenc darabban játszol folyamatosan két színházban, a Karinthyban és a Veres 1-ben. Hogyan oldjátok meg a falka zavartalan ellátását?

Nagyon fontos, hogy egy olyan párom van, aki szintén maximálisan állatbarát. Neki egy kicsit kiegyensúlyozottabb az élete, jobban tervezhető. Ha több napos elfoglaltság vagy utazás van, akkor pedig szerencsére nagy állatszerető baráti körünk és családunk van, úgyhogy mindig meg tudjuk oldani az ilyen eseteket. Nem jelent soha gondot, nekünk ez természetes, hogy meg kell oldani velük kapcsolatban dolgokat, hiszen ők a családunk. Inkább mi idomulunk hozzájuk, hogy az ő kis életükben ne legyenek nagy változások. Hosszabb utazásnál, több
napos vigyázásra is hozzánk költöznek a barátaink, nem mi visszük el őket máshova. Fontos volt viszont, hogy határt szabjunk saját magunknak. Ebben a házban, ahol most lakunk, szerencsére óriási terület áll az állataink rendelkezésére, a cicák is ki-bejárnak. Fontos volt meghúznunk a határt, hogy csak annyi állatot vállaljunk, akiket  felelősséggel el tudunk látni, mind anyagilag, mind idővel, energiával.

Egy ekkora falkán belül nincs néha konfliktus? Hogyan élnek ők ennyien együtt?

Csodájára járnak a falkánknak, nagyon kiegyensúlyozott és összeszokott társaság. Nagyon jól megvannak együtt, nincsenek konfliktusok. 4 lány kutya és kettő fiú cica. Különböző habitusú, korú és méretű kutyák – még sincs soha semmilyen probléma. Még az állatorvos is azt kérdezi, hogy csináljátok? Gábor nagyon ügyes ebben, egy hangos szó nélkül igazgatja a falkát, mint egy jó falkavezér. Egyedül nem is merném ezt. Azt is felelős állattartásnak tartom, hogy amíg egyedül éltem, iskola mellett nem  vállaltam kutyát.

Szoktatok velük utazni, strandra vagy bármilyen kutyabarát helyre menni?

Amikor még egy kutyusunk volt, akkor vittük mindenhova. Most ezt már nem tudjuk kivitelezni, egyszerűen nem tudom kiválasztani, hogy ki jöjjön velünk, mind a négyet pedig nem tudjuk vinni. A tesókat nem lehet szétválasztani, ha a Sacit viszem el, akkor a Manci készül ki. Még a kutyakozmetikus is odajön hozzánk, Sacihoz, mert nagyon nagy zavart kelt, ha egyszer csak elviszem több órára. A két kandúr is együtt játszik és alszik a kutyákkal. Ezek hatan egy nagy baráti társaság, mint a  mesében. Persze ehhez is Gábor kellett, ügyesen összeszoktatta őket. Amikor a két tesó kutyát hazahoztuk a cicák egy hétig nem jöttek le az emeletről, aztán persze a legnagyobb barátok lettek.

Galuskáról és Nokedliről van szó, akiknek története tényleg olyan, mint egy karácsonyi mese.

Igen, őket egy család találta karácsonykor, konkrétan szentestén. Kigyulladt az M3-as mellett egy hajléktalanok által épített kalyiba és ők álltak meg, értesítették a tűzoltókat, akik kihozták a két kis kölyökkutyát a házból. Pár hónaposak voltak csupán és pár kilósak. Elvitték őket az  állatorvosi klinikára, ahol Gábor éppen Berci cicánkkal ült az orvost várva. Berci a hóesés nézése közben felfázott, ezért kellett orvoshoz vinni. Küldött is nekem egy képet a két kis kutyáról, akik egy macskahordozóban lapítottak. Hát én már otthon elkezdtem sírni, tudtam, hogy ez egy jel. Aztán Gábor megkérdezte, hogy hazahozzam őket? Én persze rávágtam, hogy igeeen! Így aztán 25-én hajnali fél 6-kor, törökülésben a szőnyegen vártam haza az érkező tesókat. Lerakta Gábor a hordozókat, kinyitotta és Nokedli – aki azóta is az én nagy szerelmem – rám nézett, és a nyakamba ugrott. Sírtunk és én megfogadtam, hogy  soha többet nem fogja bántani őket senki. Kicsi koruk ellenére már nagyon sok bántáson voltak túl. Gábort például nehezen fogadták el. Egy hangos köhintéstől már rettegtek. Most már ők kinti kutyák is, de persze mai napig babusgatom őket folyamatosan.

Kicsit több mint egy év telt el a karácsonyi mese óta és a falka teljesen összeszokott. Megvannak a szerepek, feladatok?

Nagyon szeretem nézni a falkánkat, mindenkinek le vannak osztva a szerepek. Saci a főnökasszony, megfontolt, nem ugat ok nélkül soha. Galuska, a legnagyobb termetű a legfélősebb, négy lépéssel a többiek mögött ugat cérnahangon. Manci a törpe pincser pedig azt hiszi magáról, hogy egy dobermann, úgy is viselkedik a három kiló ötvenhat dekájával. Nagyon meghálálják a beléjük fektetett bizalmat és energiát. Amikor nagyon sok a feladat, a munka, a fellépés, csak arra tudok gondolni, hogy a nap végén hazamegyek és mindegyiket átölelem.

Az interjút készítette: Bohata Krisztina/Kutyabarát.hu

Az interjú eredetileg és teljes terjedelmében a 2020. tavaszi Kutyabarát Magazinba  jelent meg.

Fotók: Balázs Andrea

Kutyabarát.hu: – Köztudottan imádod a kutyákat, ha jól tudjuk Édesapád is nagy kutyarajongó volt. Gyermekkorodban is voltak kutyusaitok? 

Koós Réka: Igen, jól tudjátok, Apukám nagyon szerette a kutyákat, emiatt több házőrzőnk is volt. Először egy Szamos névre hallgató kuvasz (még én neveztem el), imádtam. Sajnos, azonban többször rátámadt az öcsémre és egyszer rám is, úgyhogy új gazdit kellett neki keresni, de jó helyre került. Ezután két moszkvai őrkutyánk lett, akik arról voltak nevezetesek, hogy az elsőt Apukám hozta be az országba. Ők nagyon jámbor, hatalmas, folyton nyáladzó jószágokként éltek velünk. Utánuk jött Mozart, aki egy világgyönyörűséges rottweiler volt, okos, mint a nap és félelmetes. Sosem bántott volna ennek ellenére minket, pedig a kislányom akkor született, amikor ő még élt. Őt nagyon szerettük. Miután meghalt, Apukám már nem is akart kutyát többet. Ő egyébként úgy tekintett az ebekre, mint házőrzőkre, azt vallotta, hogy akkor boldog a kutya, ha kutyaként élhet, soha nem jöhettek be a házba, ők barátok voltak inkább neki, nem társak. Emiatt nem is tudtam milyen az, amikor az ember igazi társként él a kutyájával, ahogy most mi. Egészen új lett nekem ez a helyzet, Müzli most 5 éves, úgyhogy már 4 és fél éve van kutyám.

– Jelenleg 2 kutyus gazdája vagy. Hogyan kerültek hozzád? Mesélsz egy kicsit róluk?

K.R.: Müzlit a Szentendrei Árvácska Menhelyről hoztuk el. Sokat nyaggatott a kislányom, hogy szeretne kutyát. Én ellenálltam. Sokat dolgoztam, nem bíztam abban, hogy számára – ahogy sok gyereknek – nem csak egy fellángolás lesz a kutyaimádat, nem marad-e majd rám minden feladat. Belevágtunk, és nagyon nem bántam meg! Rozi imádja őket, lankadatlanul. Müzli egy közepes keverék, kopó és tacskó ősökkel feltehetően. Egy szent. Pöcök, aki most lett három éves, közepes méretű gyönyörű tacsifiú, bolondulok érte. Ő egy kolléganőm, Simon Bogi kutyájának a kölyke. A páromnak szántuk születésnapjára, de volt azért abban egy nagy adag önzés is… Természetesen, mi is nagyon akartuk.

– Bár most a jelenlegi helyzetben Te is több időt töltesz otthon együtt a kutyáddal, mint a legtöbb gazdi, de egyébként hogyan tudod megoldani a fellépéseid mellett az ellátásukat?

K. R.: Miután a család össze-vissza él, mindig van velük valaki. Ha napközben itthon vagyok, ami azért gyakori, nincsenek egyedül. Ha elindulok az előadásra, nemsokára hazaér a párom, akkor ő van velük. Vele amúgy is nagyon jól járnak, mert ő az a fajta, aki először ölelgeti össze a legjobb barátait (azaz a kutyákat), és csak azután köszön nekem… Amíg Rozival kettesben laktunk, hasonló volt a felállás: Rozi hazajött az iskolából, és ha esetleg mentem dolgozni, akkor ő foglalkozott velük.

– Szoktad vinni magaddal őket akár megbeszélésekre, akár étterembe, kávézóba, esetleg fellépésekre? Szoktatok együtt utazni, pihenni menni?

K.R.: Amíg Müzli egyedül volt, majdnem mindenhova vittem ahova lehetett. Ő nagyon szófogadó, simán el lehet vinni egy koncertre, az öltözőben boldogan alussza végig a műsort, előtte a hangbeálláson a lábam mellett ül. Amióta Pöcök van, ez sajnos lehetetlen. Ő igazi tacsi: szófogadó, de azért mindent meg kell nézni, szaglászni, miután hívom, még rá kell pillantani a környező fűszálakra… Egyszóval két kutyára már nem lehet figyelni, ha az ember dolgozik, mert munka közben azért mégiscsak dolgoznom is kell. A párom pedig nem nézi jó szemmel, ha csak az egyiket viszem, mert akkor mit gondol a másik, esetleg büntiben van?

– A közösségi oldaladon rengeteg megosztás van elveszett vagy talált kutyusokról. Mennyire érzed szívügyednek az állatvédelmet?

K.R.: Sosem gondoltam volna, hogy ennyire szívem közepén lesznek a kutyák, az állatok. A régi vélekedés az, hogy a kutya házőrző, sétáltatni nem kell, ha elmegy, majd visszajön, minek kóricál? Hála Istennek ez a felfogás veszendőben van, de miután „vidéken”, Tahitótfalun lakom, itt azért nap mint nap szembejön még ez a nézet. Rengeteg „önsétáltató” kutya van, ezt a hozzáállást egyáltalán nem értem, mi van, ha elüti egy autó, ha ellopják? Sajnos sokszor bele is ütöm a dologba az orrom, posztokat írok a helyi közösségi csoportba, hogy ezt meg ezt a kutyát vittem ma sétálni az erdőbe, mert mellénk szegődött.
Van például egy nagy fekete kutya itt a környéken, Bleki névre hallgat, imádjuk, rendszeresen jön velünk sétálni, sokszor itt vár az ajtó előtt. Az ő gazdájával például kialakult egy jó viszony, úgyhogy van ilyen is… Vagy volt például egy csodaszép malamut, aki rendszeresen csatangolt a környéken: amióta szóvá tettem a csoportban, nem jön. Nagyon remélem, hogy azért, mert a gazdijai észbe kaptak.

– Jelenleg hogyan telnek a napjaid? A kutyusaid jelenléte segít átlendülni ezen az időszakon?
/az interjú 2020. május elején készült/

K.R.: Ez az időszak számomra sokban hasonlít és sokban különbözik attól, ahogy mindenki más is megéli. Nem titok, hogy az első héten munkanélküliek lettünk a párom is és én is. Először lubickoltunk a sok itthoni teendőben, ugyanis december végén költöztünk ide egy másfél évig tartó felújítás után, egy félkész házba. Örültünk, hogy lesz időnk folytatni a munkát, kicsit haladósabban. Közben Anyukám házát is ki kell üríteni, mert ideköltözött mellém, nagy örömünkre. A családi fészek hatalmas, és a munka hetek óta tart, tehát nemhogy nem unatkozom, de már egyenesen nem is csinálok mást, csak selejtezek és dobozolok. Közben persze nekünk sem jó ez a helyzet, az ember egy idő után haszontalannak érzi magát munka nélkül. Faramuci dolog ez, ha panaszkodom, azt mondják maradjak csendben, nekem semmi bajom nem lehet, ha nincs munkám, vagy miért nem gondolkoztam előre. Ha meg azt mondom: juhéj minden oké, akkor meg a szememre vetik, hogy nem érzem át az emberek nehéz helyzetét. Természetesen átérzem, és nagyon elkeserít, hogy ennek milyen következményei lesznek, sőt ezek a következmények már el is kezdődtek…
A kutyákra visszatérve, most több időm van velük menni az erdőbe, a Duna-partra, ami a kedvenc időtöltéseim közé tartozik. Isten biztosan jókedvében teremtette a Dunakanyart, nagyon hálás vagyok, hogy itt lakhatok

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve, hol találkozhatunk majd veled, remélhetőleg mihamarabb?

K.R.: Amikor beütött a karantén, éppen „Ezerszerelem” című koncertsorozatom első állomásán voltunk túl, szóval nagyon várom, hogy folytathassuk. Májusban lennének a Mary Poppins előadások a Madách Színházban, azt jelenleg még nem tudom, hogy marad-e a színház zárva. Júniusban a Mamma Mia! menne, de ennek a sorsát sem tudjuk. Sok fellépés van a naptárban, meglátjuk… A házfelújítás és Anyukám költözése miatt nem kezdtem a koncertemen kívül új bemutatóba, projektbe, nem lett volna rá időm. Remélem, hogy az „Ezerszerelem” mihamarabb folytatódhat, azt tényleg nagyon várom, és a szerepeim is hiányoznak már. Én extrovertált ember vagyok, jól érzem magam a kollégák között, szeretek velük találkozni. Ha lehet, inkább a turnébusszal megyek és nem külön, szeretek velük beszélgetni, röhögni. Ez most nagyon hiányzik!

(Kutyabarát.hu)

Interjú dátuma: 2020. május 03.

Az interjú teljes és eredeti terjedelmében a 2020. nyári Kutyabarát Magazinban jelent meg. 

Fotók: Koós Réka

Brett Eldredge hazájában, az Egyesült Államokban egy rendkívül népszerű country énekes, szinte az összes neves zenei díjat megnyerte már country kategóriában, 4 nagylemezéből 2 aranylemez lett. Rendszeresen turnézik és igen erős a jelenléte a social médiában, Instagram fiókját több mint 1,4 millió ember követi.

Brett valóban nagyon tehetséges zenész, szövegíró és dalszerző de népszerűségét nagy mértékben köszönheti kutyájának, Edgarnak is, akivel a kapcsolatuk egyszerűen lenyűgöző. Ezt a párost még az is imádni és követni fogja, akinek semmi köze a country-hoz és Brett egyetlen számát sem ismeri.

Edgar egy weimari vizsla keverék, akit az énekes 2016-ban fogadott örökbe. A szerelem azonnali és elsöprő volt, azóta gyakorlatilag elválaszthatatlanok. A kutya nagyon hamar ellopta a show-t Brett Instagram oldalán, de nem csak ott, gyakran feltűnik mellette a színpadon is. Valóban elképesztően cuki és kedves tartalmakat láthatunk itt, melyek több milliós nézettséget generálnak a zene és kutyakedvelők körében.  Brett sokszor megosztja, ahogyan gitározik és énekel kutyájának, aki az estek többségében szépen elszunyókál a dalokat hallgatva. Nézzétek ezt:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Somewhere over the rainbow it’s #nationaldogday ! Sing your pup a lullaby🐶

Brett Eldredge (@bretteldredge) által megosztott bejegyzés, Aug 26., 2018, időpont: 5:04 (PDT időzóna szerint)

Brett nemcsak kiváló énekes, jóképű és imádja a kutyáját, de elég jó humorérzékkel is meg van áldva.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brett Eldredge (@bretteldredge) által megosztott bejegyzés, Aug 4., 2018, időpont: 2:24 (PDT időzóna szerint)

Nem elég, hogy rendszeresen elviszi magával turnéira, Edgar még a színpadon is megjelenik olykor gazdája mellett és fürdőzik a népszerűségben. És nem csak a turnékon, színpadon, mókázásban, szabadidőben vannak ők együtt. Brett és Edgar képe összeforrt, az énekes megjelenéséhez szinte kötelező jelleggel hozzá tartozik a kutyája, fotózás, albumborító,díjátadó – ők ketten egyek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brett Eldredge (@bretteldredge) által megosztott bejegyzés, Okt 19., 2018, időpont: 9:31 (PDT időzóna szerint)

Különleges kapcsolatukra pedig azzal tette fel Brett a koronát, hogy „Love someone” (Szeretni valakit) című nagy sikerű dalához Edgarral forgatott egy elképesztően cuki videoklipet. Nézzétek csak!

Brett az egyetlen olyan híres, sikeres és tehetséges fiatal zenész, akinek a kutyája ilyen fontos szerepet kap életében és karrierjében is. Talán sokan PR fogásnak találják a cuki kutya ilyen gyakori és szinte tervezett szerepeltetését, de tökéletesen látszik, hogy Edgar teljes értékű családtag Brettnél és kapcsolatuk sokkal mélyebb annál, mint amit mi itt a felszínen látunk.

Kövessétek őket az Instagramon, mosolyt fognak csalni az arcotokra.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: Instagram

Mióta van veled Süti, és hogyan került hozzád?

Józan László: Hat éve él velem Süti. Vagy én vele… Szóval élünk együtt. Hű társam, barátom, mindent tud rólam, ismeri az összes rezdülésemet, hogyan én az övéit.
Kárpátalján nőttem föl egy kis településen, és otthon mindig voltak kutyáink, gyerekkorom óta szeretem a közelségüket. Vágytam már kutyára Pesten is, böngésztem különféle menhelyek internetes oldalait, és akkor rábukkantam Sütire. Heten voltak testvérek. Fotó alapján választottam ki őt, annyit tudtam róla, hogy lány. Elsőre beleszerettem. Azért neveztem el Sütinek, mert mikor elhoztam a menhelyről, akkora volt, mint egy brownie szelet.

Sokat változott az életed, hogy gazdi lettél? Hogyan tudod összeegyeztetni a színházi és tévés munkáiddal?

Elképesztő felelősség gazdinak lenni. Süti egy erős rendszert ad az életemnek. Nincs olyan, hogy elfelejtem sétálni vinni, vagy hétvégén ki a  zöldbe, nem lehet magára hagyni, hiszen ő a társam, nem a „szobadíszem”. Ez fontos! Ezt sokan nem fogják föl, amikor kutyát visznek haza. Át kell  gondolni, belefér-e egyáltalán a kutyatartás, a kutyáról való gondoskodás az  életmódunkba. Én is átgondoltam. Nekem szerencsém van, mert be tudom  vinni magammal Sütit azokba a színházakba, ahol dolgozom. Ez nagy  könnyebbség. Én próbálok, addig ő elvan másokkal, vagy előadás alatt az  öltözőmben vár. Sokszor velem tart forgatásokra is. Süti így sosincs egyedül.

Süti el szokott téged kísérni utazásokra, nyaralni? Szoktatok együtt menni étterembe, kávézóba?

Ha tehetem, mindig viszem magammal az utazásokra, hiszen a társam. De ha olyan helyre megyek, ahova nem tudom magammal vinni, a barátaim  örömmel vendégül látják őt azokra a napokra. Remekül alkalmazkodik. Persze, ha nincs velem, hiányzik. Egyébként számos barátomnál van plédje, játéka, ágya Sütinek. Öröm vele lenni, sokak szerint terápiás kutya. Az pedig nagyon jó, hogy egyre több a kutyabarát hely, és ezt például a Kutyabarát Magazin is ösztönzi.

Sokszor találkozhatunk veled jótékonysági eseményeken, rendezvényeken. Az örökbefogadás mellett is sokszor kampányolsz. Miért tartod fontosnak, hogy népszerűsítsd az örökbefogadást?

Igen, én nagyon támogatom az örökbefogadást, azt, hogy adunk egy második esélyt ezeknek a kutyáknak. Szerintem sokkal több kampányra lenne szükség az állatvédelem kapcsán, hiszen nálunk még nem eléggé társadalmi ügy az állatvédelem. Biztos vagyok abban, hogy a színházi emberek közül rengetegen csatlakoznának az állatvédelemmel kapcsolatos kampányokhoz. Én például bizonyosan.

Jelenleg hol láthatunk, hol találkozhatunk Veled?

A Vígszínházban vagyok társulati tag, ott több előadásban is játszom. De fellépek az Átriumban, és ebben az évadban először a Rózsavölgyi Szalonban, ahol egy Asperger-szindrómás fiatalembert alakítok a Táncórák című előadásban.

Az interjú először és teljes terjedelmében a 2019. nyári Kutyabarát Magazinban jelent meg.

(Kutyabarát.hu)

Fotók: Puska Judit, Józan László instagram

KI VOLT ELŐBB? LIZA, A RÓKATÜNDÉR VAGY LIZA, A KUTYA?

Balsai Móni: A film volt előbb, de a film bemutatójának a másnapján hoztuk el a Budaörsi Menhelyről Lizát. A filmet már leforgattuk és az utómunkálatok alatt kezdtem el nyaggatni Károlyt, hogy mi lenne, ha lenne egy kutyánk.
Ujj Mészáros Károly: Évekig nyaggatott, nem csak az utómunkálatok alatt…
Móni: Igen, egyszer már odáig eljutottunk, hogy Károly aláírt egy beleegyező nyilatkozatot, hogy ha kutyánk nem is, de legalább egy nyulunk lehet.

KÁROLY, HOGY TUDOTT VÉGÜL RÁVENNI MÓNI A KUTYÁRA?
Károly: Éveken keresztül mutogatta a telefonján a kutyák képeit, és aztán egyszer mutatott egy iszonyú cukit: zsemleszínű, rövid szőrű kiskutyák voltak a fotón. És bár Liza is ehhez az alomhoz tartozott, ő egy kis furcsaság volt, egyáltalán nem hasonlított a testvéreihez. Sötét szőre volt, és valahogy mindig külön mozgott a többiektől. A fotókon vagy csak a farka, vagy csak a feje volt rajta, az is elmosódva. Öten voltak testvérek, pár naposan találták őket kidobva, egy papírdobozban. Ez a fotó levett a lábamról, és azt mondtam Móninak, na jó, nézzük meg őket.
Móni: Mire kiértünk a menhelyre, már csak Liza volt ott az alomból. Egyáltalán nem így nézett ki, mint most. Egy kis sötét szőrű Csubakka volt, rombusszal a homlokán.
Károly: Úgy ült ott, mint egy királylány a kalitkában. Minden kiskutya a rácsnak volt feszülve, ahogy elhaladtunk mellettük, Liza a háttérben ült, kihúzta magát és onnan figyelt. Szerelem volt első látásra, akkor már tudtuk, hogy ő a mi kutyánk.

MENNYIRE VOLT TUDATOS DÖNTÉS AZ ÖRÖKBEFOGADÁS?
Károly: Eredetileg egy labradort szerettünk volna és el is mentünk egy tenyésztőhöz, akiről aztán kiderült, hogy nem tenyésztő, hanem szaporító. Ezekről a dolgokról mi még akkor nem tudtunk semmit. Utánakérdeztünk a megfelelő helyen és ajánlottak egy megfelelő tenyésztőt, de akkor már nem voltunk biztosak abban, hogy ezt szeretnénk.
Móni: Amikor beleástam magam a témába és tisztán láttam a kutyák, tenyésztők, szaporítók, menhelyek helyzetét, akkor már tudtuk, hogy inkább segíteni szeretnénk egy árva, gazdátlan kutyán. Ezerszer jobb dolog segíteni így, mint vásárolni.
Károly: Egyszer rávett Móni, hogy menjünk ki a menhelyre és nézzük meg a kutyákat, akkor még nem konkrét kutyáért mentünk. Nekem az az élmény meghatározó volt, nagyon megrendített. Onnantól már egyértelmű volt, hogy csakis örökbe fogadunk.

HOGY TELTEK AZ ELSŐ NAPOK, HETEK?
Móni: Nem vittük haza rögtön, mert akkor volt a „Liza, a rókatündér” bemutatója, fel kellett készülnünk a kiskutya fogadására és rengeteg dolgunk volt. Tudtuk, hogy ha hazavisszük, akkor vele kell lennünk. Nekünk sosem volt kutyánk. Semmilyen állatunk, se Károlynak, se nekem, mindketten panelgyerekek voltunk. Sőt! Károly alapvetően fél a kutyáktól.
Károly: Igen, megharapott egy kiskoromban és ezért soha nem volt jó kapcsolatom a kutyákkal. Szerettem őket, de csak távolról.
Viszont volt egy álmom, hogy én magam egy farkas vagy kutya vagyok, és a végtelen mezőkön futok együtt egy másik kutyával. Amikor Liza a tisztásokon elkezdi futni a köreit, akkor úgy érzem ez az álom valóra vált. Jó volt, hogy pont ebben az időszakban érkezett hozzánk, mert annyira izgultam, szorongtam az érkezése miatt, hogy nem volt időm stresszelni a bemutatón. Bújtam a könyveket, hogy mire kell készülni, mire kell vigyázni. Abszolút kezdők voltunk. Babarácsokat szereltünk fel a lakásba, ezeket a határokat most kezdtük csak el feloldani, Liza 4,5 éves korára.
Móni: Hamar kiderült, hogy Liza nagyon önfejű és domináns, így muszáj vele szemben ilyen erő-szabályokat alkalmazni. Már a kutyaoviban megerősítették az oktatók, hogy bizony lesz dolgunk vele bőven. Akkor még nem tudtuk, hogy ez mit jelent, most már visszagondolva nagyon bátrak voltunk.
Károly: Azóta már van egy csomó oklevelünk, engedelmes vizsga, ügyességi vizsga, nagyon okos kutya.

HOGYAN TUDJÁTOK ÖSSZEEGYEZTETNI A HEKTIKUS IDŐBEOSZTÁSOTOKAT A KUTYATARTÁSSAL?
Móni: Nagyon sokat visszük magunkkal. Károly is tudja vinni magával az utómunka stúdióba és én is nagyon szerencsés vagyok, mert a színházak is kutyabarátok. Amikor intenzív forgatás van, akkor Lizát a pótmamájára bízzuk, akit a kutyaoviból ismertünk meg.
Károly: Szerencsére, ahogy lehetett vinni az oltások miatt közösségbe, mi azonnal vittük kutyák közé és iskolába is.
Móni: Minden szombaton jártunk a suliba és nagyon vártuk minden héten. Ez egy annyira jó program volt nekünk is, kifejezetten élveztük. Igazából ez nem is a kutyáknak van, hanem a gazdiknak. Liza pedig annyira okos, mindig feladatot akar teljesíteni, első látásra képes megoldani feladatokat.

LIZA MELLETT TEHÁT IGAZI GAZDIKKÁ VÁLTATOK, SOK KÖZÖS PROGRAM, KALAND ÉS TANULÁS RÉVÉN. VOLT OLYAN PONT, AMIKOR ELSZAKADT A CÉRNA?
Móni: Volt egy, igen. Tanultuk és olvastuk is, hogyan kell otthon hagyni a kutyát, hogy ne legyen szeparációs szorongása. Mi ezt étellel gyakoroltuk, azzal hagytuk ott, és minden rendben is volt. Azt is tudtam, hogy nem szabad búcsúzkodni, viszont ezt egyszer elrontottam. Annyira szépen ült, hogy visszamentem, megsimogattam és még beszéltem is hozzá, hogy nagyon szeretem. Károly ért előbb haza. Az egész lakást szétkapta. Van egy kis fiókom, amiben a szövegkönyveim vannak, és mielőtt elmegyek a színházba, mindig kiveszem az éppen aktuálisat. Liza ezt a fiókot kihúzta és darabokra szedte a tartalmát, össze-vissza pisilte a lakást. De ez szerencsére csak egyetlen egyszer történt meg.
Amennyire a munkában is maximalisták vagyunk, úgy az élet más területein is. Nem mondhatjuk magunkat laza embereknek. Sok mindenben lazák vagyunk, de amikor valami feladat vagy felelősség van, azt nem tudjuk lazasággal kezelni. Mivel soha nem volt kutyánk és szerettük volna ezt a lehető legjobb módon csinálni, ezért ezt is maximalista módon csináltuk, kutyasulival, könyvekkel, vizsgákkal. Azt gondolom, hogy ennek tökéletesen meglett a gyümölcse.
Károly: Olvastam egy csomó horrorsztorit, hogy milyen az, amikor egy kutya a gazdája fölé nő és azt csinál, amit akart. Ezt nagyon nem akartuk.

ELMONDÁSOTOK SZERINT VISZONT SZÉPEN LEVIZSGÁZTATOK GAZDISÁGBÓL, GRATULÁLUNK!
Móni: Annyira szépen, hogy még bemutató pár is voltunk a suliban az utánunk érkező sulisoknak.
Károly: Olyan is volt, hogy a Liza vizsgázott legjobban a csoportban. Nem szabad viszont eltitkolni a leendő gazdik elől, hogy ez milyen sok munka és energia. Annyi házi feladatunk volt, hogy néha azt éreztem, ezt nem fogom tudni abszolválni. Most már jó látni, hogy például séta közben Liza milyen szépen szót fogad, más kutyákhoz képest is.

KI A FALKAVEZÉR?
Móni: Egyértelműen Károly!
Károly: Én sokkal szigorúbb és következetesebb vagyok. Két vezényszóból maximum tudnia kell, hogy mi a feladata. Móninál mindig bepróbálkozik. Liza is nagyon jó színész egyébként, mint Móni.

A KÖZÖS PROJEKTJEITEK NAGYON SIKERESEK, A „LIZA, A RÓKATÜNDÉR” VILÁGSZERTE ÖSSZESEN 36 DÍJAT NYERT, MOST AZ „X, A RENDSZERBŐL TÖRÖLVE” CÍMŰ FILMETEK KAPCSÁN ÉLTEK MEG HASONLÓT.
Károly: A „Liza, a rókatündér” sikerei, pozitív kritikái és díjai pont Liza, a kutya miatt egy nagyon furcsa állapotban találtak meg minket. 3 óránként keltünk fel a kutyához éjszaka, mind a ketten kialvatlanok voltunk, izgultunk, hogy jól csináljunk mindent, és abszolút a kutyára koncentráltunk.
Fel sem tudtuk fogni igazán. Havi egy filmfesztiválra mehettem csak, hogy Mónit ne hagyjam egyedül a kutyával!
Móni: (nevet) Én ilyenre nem is emlékszem! Az „X, a rendszerből törölve” fesztiválról fesztiválra jár, most már nekem is sikerült eljutnom Portóba, Varsóba, aminek nagyon örülök. Előttünk van Belgium, Franciaország, de ezt már szerencsére nem éljük meg olyan fáradtan, mint a „Liza, a rókatündér” idejében.

AZT GONDOLOM, HOGY VISZONYLAG RITKA, HOGY EGY ILYEN SIKER KAPUJÁBAN INKÁBB A KUTYÁRA FÓKUSZÁLTATOK.
Károly : Igen, sokkal jobban izgultunk Liza érkezésekor, mint egy filmpremieren.

VAN A LÁTHATÁRON VALAMILYEN ÚJABB KÖZÖS PROJEKT?
Móni: Igen, a nyaralás és pihenés. Lesz kutyás utazásunk is, de már régen voltunk kettesben pihenni, így ez is tervben van.
Károly: Nagyon sok helyen még nem voltunk a világban, talán most sikerül eljutni egy-két helyre.

Az interjú először és teljes terjedelmében a Kutyabarát Magazin 2019. nyári számában jelent meg. 

Az interjút készítette: Bohata Krisztina (Kutyabarát.hu)

Fotók: Chikán Erika Fotográfus