Saját KB bal
Saját KB jobb

Süti mindent tud rólam, ismeri minden rezdülésemet!

Józan László színész hat éve él együtt örökbefogadott kutyájával. Sok színházi munkája és egyéb elfoglaltsága mellett is rengeteg időt tölt együtt Sütivel.
Süti kutya rejtett terápiás képességeiről, a kutyáról, mint társról és az örökbefogadás fontosságáról beszélgettünk Lacival.

Mióta van veled Süti, és hogyan került hozzád?

Józan László: Hat éve él velem Süti. Vagy én vele… Szóval élünk együtt. Hű társam, barátom, mindent tud rólam, ismeri az összes rezdülésemet, hogyan én az övéit.
Kárpátalján nőttem föl egy kis településen, és otthon mindig voltak kutyáink, gyerekkorom óta szeretem a közelségüket. Vágytam már kutyára Pesten is, böngésztem különféle menhelyek internetes oldalait, és akkor rábukkantam Sütire. Heten voltak testvérek. Fotó alapján választottam ki őt, annyit tudtam róla, hogy lány. Elsőre beleszerettem. Azért neveztem el Sütinek, mert mikor elhoztam a menhelyről, akkora volt, mint egy brownie szelet.

Sokat változott az életed, hogy gazdi lettél? Hogyan tudod összeegyeztetni a színházi és tévés munkáiddal?

Elképesztő felelősség gazdinak lenni. Süti egy erős rendszert ad az életemnek. Nincs olyan, hogy elfelejtem sétálni vinni, vagy hétvégén ki a  zöldbe, nem lehet magára hagyni, hiszen ő a társam, nem a „szobadíszem”. Ez fontos! Ezt sokan nem fogják föl, amikor kutyát visznek haza. Át kell  gondolni, belefér-e egyáltalán a kutyatartás, a kutyáról való gondoskodás az  életmódunkba. Én is átgondoltam. Nekem szerencsém van, mert be tudom  vinni magammal Sütit azokba a színházakba, ahol dolgozom. Ez nagy  könnyebbség. Én próbálok, addig ő elvan másokkal, vagy előadás alatt az  öltözőmben vár. Sokszor velem tart forgatásokra is. Süti így sosincs egyedül.

Süti el szokott téged kísérni utazásokra, nyaralni? Szoktatok együtt menni étterembe, kávézóba?

Ha tehetem, mindig viszem magammal az utazásokra, hiszen a társam. De ha olyan helyre megyek, ahova nem tudom magammal vinni, a barátaim  örömmel vendégül látják őt azokra a napokra. Remekül alkalmazkodik. Persze, ha nincs velem, hiányzik. Egyébként számos barátomnál van plédje, játéka, ágya Sütinek. Öröm vele lenni, sokak szerint terápiás kutya. Az pedig nagyon jó, hogy egyre több a kutyabarát hely, és ezt például a Kutyabarát Magazin is ösztönzi.

Sokszor találkozhatunk veled jótékonysági eseményeken, rendezvényeken. Az örökbefogadás mellett is sokszor kampányolsz. Miért tartod fontosnak, hogy népszerűsítsd az örökbefogadást?

Igen, én nagyon támogatom az örökbefogadást, azt, hogy adunk egy második esélyt ezeknek a kutyáknak. Szerintem sokkal több kampányra lenne szükség az állatvédelem kapcsán, hiszen nálunk még nem eléggé társadalmi ügy az állatvédelem. Biztos vagyok abban, hogy a színházi emberek közül rengetegen csatlakoznának az állatvédelemmel kapcsolatos kampányokhoz. Én például bizonyosan.

Jelenleg hol láthatunk, hol találkozhatunk Veled?

A Vígszínházban vagyok társulati tag, ott több előadásban is játszom. De fellépek az Átriumban, és ebben az évadban először a Rózsavölgyi Szalonban, ahol egy Asperger-szindrómás fiatalembert alakítok a Táncórák című előadásban.

Az interjú először és teljes terjedelmében a 2019. nyári Kutyabarát Magazinban jelent meg.

(Kutyabarát.hu)
Fotók: Puska Judit, Józan László instagram
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok